A világsajtó pillanatok alatt hírül adta: Karácsony másodnapján a dél-afrikai Cape Townban elhunyt a legendás protestáns érsek. Szinte ugyanazok olvashatók jellemzésére különféle nyelveken: ikonikus spirituális vezető, a faji megkülönböztetése elleni küzdelem vezéralakja Nelson Mandela elnökkel, az egyetemes emberi jogok hirdetője, az emberi egyenlőség patriótája, a bibliai hit erkölcsi megjelenítője. És sorolják egyházi, hazafiúi érdemeit. Elismerései között a Nobel-békedíjat, a protestáns nagy Fehér Doktor, Albert Schweitzer nevével jelzett Humanitásért-díjat. A legértékesebbről nem mindig tesznek említést: 2013-ban megkapta a világ legmagasabb díjazású kitüntetését, a Templeton-díjat, 1,7 millió dollárral. Sokan emlékeznek a hit és a humor jókedvű, derűs hírnökére. Ahol megfordult, amikor prédikált, beszédet mondott, mindig felcsendült sajátos nevetése. Évtizedekkel ezelőtt Londonban a Szent Pál katedrálisban egy felekezetközi áhítaton hallottuk izzó, humor-teli prédikációját. A hatalmas templomteret betöltötte beszédének tüze és nevetésének sajátosan gyöngyöző intonálása. Hazánkban is megjelent nagyszerű könyve, a Megbocsátás, 2014-ben. Ezt Mpho Tutu nevű pszichológus, lelkészi végzettségű lányával együtt írta.

[[paginate]]

A keresztyén ember szabadságával mondta meg az igazságot minden hatalomnak

Amikor több évtizedes faji megkülönböztetés elleni eredményes küzdelméért 2013-ban átadták neki a Templeton-díjat, az összafrikai hírportálon (allafrica.com) lánya nyilatkozta: „Aktivistája volt és maradt az Úristennek. 40 néven át mindig megmondta az igazságot, de nem a magáét, az aktuális kormányhatalomnak Dél-Afrikában. De ezt mindig úgy tette ,mint pásztor, a lelkek ismerője”. Kalkuttai Teréz anya, aki nagy tisztelője volt, 1973-ban ezt nyilatkozta róla: „Ő az erkölcs szavát szólaltatja meg a mai világban. Arra hív fel, hogy tudatosítsuk magunkban: minden ember páratlan, egyszeri teremtés, s arra rendeltetett, hogy a neki jutott tálentumok mértéke szerint legyen a spirituális haladás és a pozitív változások aktivistája. Ő az, aki nem csak beszélt eszméiről, hanem élte is azokat”. Nem ritkán forgott élete veszélyben, volt börtönben is. Nyílt vagy burkolt fenyegetések keresztútját járta. De következetes maradt, reménységgel és humorral járta útját. Nem állította meg semmiféle fenyegetés, mert normája és bátorítója, példája és támogatója feltámadott Jézusa volt és maradt. Nemzeti önbecsülésre, a vallási formába öltözött vezércselek elleni éberségre, a fehérek nem mindig pozitív történelmi szerepének józan megítélésére intenek lényeget láttató szavai: „Amint az első misszionáriusok Afrikába jöttek, náluk a Biblia volt, nálunk meg az ország. Azt kérték, imádkozzunk, s csukjuk be szemünket imádkozás közben. Amikor kinyitottuk szemünket, a helyzet pont az ellenkezője volt. Nálunk volt a Biblia, s övék lett az ország”.

Magas teológiai műveltség, meleg szív, politikai humor

1931. október 7-én született a nyugat-afrikai Klerksdorpban, egyszerű családban. 1960-ban szentelték fel anglikán pappá. Négy éven át a londoni King’s Collegeban tanult. Hazatérve egyetemi káplán lett, majd tanított a leshotoi nemzeti egyetemen. 1955-ben megházasodott, négy gyermekük született. 1997-ben prosztata rákot diagnosztizáltak nála, haláláig jól viselte állapotát. Előbb Leshoto anglikán püspöke lett, majd Johannesburg püspöke. 1986. szeptember 7-én emelték Cape Townban az érseki székbe. 1997-ben vonult nyugdíjba, hogy aztán még aktívabb és pörgősebb életet éljen. Nelson Mandelanak, Dél-Afrika első fekete elnökének lelkigondozója volt. Majd bizalmasa, lelki barátja, börtönéveiben támasza lett. Az elnök halálakor Kapstadtban mondott beszédében hangsúlyozta: „Egy megosztott nemzetet okosan rakott össze eggyé”. Nem véletlen, hogy Mandela pedig ezt írta róla: Tutu volt és maradt a szótlanok szava, a néma tömegek hangja. Tökéletesen kiegészítették egymást. Napsütéses, eredményes éveik, egyházi és politikai karrierjük csúcsán együtt alapították meg 2007-ben Johannesburgban a „Vének páholyát”, a világ vezetőinek azt a csoportját, aminek célja a bölcsesség, a tapasztalat, a szimpátia érvényesítése  a világpolitika és a világgazdaság nagy kérdéseiben. 85 évesen még tapsolva táncra perdült egy angliai keresztyén ifjúsági fesztiválon, s arcán letörölhetetlenül ragyogott a humor, a kedély fénye.

[[paginate]]

Megbocsátás nélkül nincs élet

2014-ben írt könyvéről mondta: „Amíg nem bocsájtunk meg, még nem vagyunk szabadok. Ahhoz vagyunk láncolva, aki sérelmet okozott nekünk”. A megbocsájtás Tutu számára az ember alappozíciója. Vagy ez valósul meg, vagy elhibázott minden. Az első stáció: elmondani történetünket, minden szépítés, kozmetikázás, elhallgatás, önigazolás nélkül. Úgy, amint történt. És azt is, ami/aki megsebzett, vagy amivel megsebeztünk másokat. A második stáció: azt a fájdalmat nevén nevezni, elmondani a másik félnek, amit annak szavai, tettei idéztek elő. A harmadik stáció: megbocsájtást munkálni az igaz szó, a beismerés őszinteségével. A negyedik stáció: az érintett személyek közötti kapcsolatot megújítani vagy végérvényesen befejezni. „Világossá kell tennünk, hogy a megbocsájtás és a megbékülés nem szentimentális, érzelmes esemény. A megbékélést nem a könnyelmű emberek számára találták ki. Ez bizony nagyon is kemény dolog. Ha csak arról van szó, hogy kicsit visszanyerjük önmagunkat, a szemet-szemért alapján, akkor bizony vakon járunk a világon”. Haláláig vallott papi ars poeticája volt: „Mélyen hiszem, hogy nincs javíthatatlan ember, nincs reménytelen helyzet, és nincs megbocsáthatatlan bűn”. Jó tíz éve az angolszász világban megjelent egy könyv, a XX. század nagy, meghatározó személyiségeiről, a nemzeti és nemzetközi lelkiismeretekről. Ilyenek szerepeltek benne: Teréz anya, Albert Einstein, Albert Schweitzer, Mahathma Gandhi, Martin Luther King, Nelson Mandela, II. János Pál. Ha újra kiadják, bizonyára benne lesz Desmond Tutu életrajza is...

A teremtett világ Isten szemével és szeretetével Tutu olvasatában. Zöld-e Isten? – tette fel a mindig humorral fogalmazó dél-afrikai anglikán érsek, Desmond Tutu a kérdést a Zöld Biblia előszavában. Az első „öko-Biblia”, a The Green Bible 2008 októberében jelent meg, előszavát Tutu anglikán érsek írta, de üzent általa II. János Pál pápa is. Bevezetőjében olvashatunk a „zöld, azaz életszerető Isten” erejéről, a bibliaolvasásról zöld szemüvegen keresztül, a Teremtő Istennel, illetve teremtett világgal lehetséges kiengesztelődésről. A teremtésteológia zsidó megközelítéséről is. Aztán Jézusról, a „Föld” Szabadítójáról, Üdvözítőjéről, a faültető Úrról, a föld és a szegények szeretetéről. “Zöld bibliaolvasási gyakorlatról”, családi zöldkörökről. Vannak Bibliák, melyekben a fontos, főként a jézusi Igéket piros betűkkel emelik ki a szövegben, a zöld Biblia értelemszerűen zöldet alkalmaz mindenütt, ahol csak a teremtett világról, füvekről, fákról, gyümölcsökről, termésről, állatokról, hegyekről, csillagokról, vetésről-aratásról van szó átvitt vagy szószerinti értelemben. Desmond Tutu így fogalmazott: „Hogyan kell emberi módon viselkednem, azt másokkal együtt tanulhatom meg. A Biblia szerint Isten egy emberi családot alapított. Közösségre teremtett minket, barátságra. Vannak olyan ajándékok, amiket csak én kaptam, s vannak olyanok, amiket csak te kaptál. Ez azért jó, mert rájövünk, hogy mennyire szükségünk van arra, amit a másik kapott. Ha ezt a törvényszerűséget figyelmen kívül hagyjuk, minden dolgunk szörnyen megromlik. A családban, meg Isten nagy embercsaládjában a javak megosztása alapvetően fontos és szükséges. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy ’utaskísérői, stewardjai’ legyünk egymásnak és az egész teremtett világnak, törékeny planétánknak, melyen élünk”. Atyánk Krisztusban azt szeretné, hogy a boldogabb világ, az áldottabb, élhetőbb teremtésbeli élet valósulna meg a Földön. Ehhez hív segítségül minket munkatársakként, utaskísérőkként.

[[paginate]]

Részvétnyilvánítások Vatikánból, Genfből, Canterburyből

A Ferenc pápa nevében küldött részvéttáviratban így fogalmaznak: „Őszentsége Ferenc pápa szomorúan értesült Desmond Tutu érsek haláláról. /…/ Tudatában annak, hogy Tutu érsek az evangéliumot szolgálta a faji egyenlőség és a megbékélés előmozdításáért szülőhazájában, Dél-Afrikában, Őszentsége a Mindenható Isten szerető irgalmába ajánlja lelkét”. Az Egyházak Világtanácsa nevében küldött táviratban ezt olvashatjuk: „Magával ragadó humora és nevetése számos kritikus helyzet megoldásában segített neki és másoknak Dél-Afrika politikai és egyházi életében. Szinte minden holtpontról ki tudott jönni és kihozott másokat is. Sokszor megosztotta velünk Isten mosolyát és kegyelmét.” Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház feje sajtónyilatkozatában plasztikusan reális és spirituális arcképet rajzolt: Desmond Tutu emeritus érsek halála olyan hír, amelyet mélységes szomorúsággal fogadunk, de mély hálával is, amikor az életére gondolunk. Imádkozom és részvétemet nyilvánítom családjának és mindazoknak, akik szerették őt, a Dél-Afrikai Anglikán Tartományi Egyháznak és Dél-Afrika egész népének. Tutu érsek próféta és pap volt. A szavak és a tettek embere, aki megtestesítette azt a reményt és örömet, amely élete alapját képezte. Rendkívüli személyes bátorsága igazi bátorság volt: amikor a rendőrök berontottak a fokvárosi katedrálisba, a folyosón táncolva dacolt velük. Hatalmas látású ember volt: sokkal előbb látta a Nemzet felépítésének lehetőségeit, mint bárki más, kivéve talán Mandela elnököt. Víziója és bátorsága politikai érzékkel és bölcsességgel párosult, lehetővé téve számára, hogy a béke apostola legyen. /…/ Úttörő volt, Capetown első fekete érseke, az Igazság és Megbékélés Bizottság úttörője. Nagy harcosa volt az igazságosságnak. Soha nem hagyta abba a küzdelmet – legyen szó a saját országában élőkről, a dél-afrikai alkotmányos berendezkedésről, vagy azokról, akik igazságtalanságot szenvednek el világszerte. Amikor a világ olyan részein járt, ahol kevés anglikán élt, és az emberek nem voltak biztosak abban, mi is az anglikán egyház, elég volt ezt mondani: „az anglikán egyház olyan, mint Desmond Tutu, amelyhez tartozik”. Leginkább keresztyén tanítvány volt – ez volt legmélyebb gyökere. Akik találkoztak vele, úgy beszéltek róla, olyan ember jelenlétében voltak, aki közel hozta hozzájuk Istent. Öröme, kedvessége, nevetése, reménye és élete odavonzotta a körülötte lévőket Jézus Krisztushoz. Jézus szeretetét láttuk a szemében, Jézus együttérzését hallottuk a hangjában, Jézus örömét hallottuk a nevetésében, Jézus arcát láttuk az arcán. Ez szép volt és bátorító. Leghőbb vágya most valósul meg, amikor szemtől-szemben találkozik Urával.

Röhrig Klaudia

[[paginate]]

KAPCSOLÓDÓ IRODALOM:

Békefy Lajos, A megbocsájtás könyve - mindenkinek! https://bekefy.agnusradio.ro/2015/01/a-megbocsajtas-konyve-mindenkinek.html

Békefy Lajos, A spirituális haladás és megbocsátás szolgálatában https://bekefy.agnusradio.ro/2013/04/a-spiritualis-haladas-es-megbocsatas.html