• Ravasz a második világháború után még bizakodónak tűnt, aktívan belevetette magát az egyházi élet szervezésébe. Hogy jutottunk el addig a mondatáig, hogy „inkább okos voltam, mint bátor”?

• Nyilvánvaló, hogy mi már nem tudjuk a második világháború utáni átmeneti korszakot más szemmel nézni, mint a végeredmény felől, hogy az a kommunista diktatúrához vezetett. De a korszak elején még megvan a remény, hogy egy demokratikus berendezkedésű ország épülhet fel a romokon. De ezt megakadályozza a kommunista hatalom lépésről-lépésre történő kiépítése, és a nagy remények semmissé lesznek. Közben pedig a református egyház élén ott marad valaki, aki lényegében az egész Horthy-korszakban egyházvezető volt, akiről Rákosi is úgy beszél, hogy a Horthy Magyarország protestáns főpapja, akit ő már 1945-ben felelősségre akart volna vonni, de ekkor még Tildy Zoltán és a Kisgazdapárt református kapcsolatrendszere miatt nem tette meg. De a Kisgazdapárt felszalámizása 1947-ben megtörténik, ’48-ban tehát ez már nem szempont Rákosi számára. Sőt a Ravasszal való szembehelyezkedés lesz a nyitánya annak a nyílt támadásnak, amit a kommunista hatalmi gépezet az egyházak ellen indított: Ravasz, aztán az Ordass-per és a Mindszenty-per. Elsősorban a megfélemlítés a céljuk, hogy lássa mindenki, hogy még a legnagyobbak sincsenek tőlük biztonságban.

• Volt-e olyan pillanat, amikor Ravasz eldöntötte, hogy nincs tovább, neki vissza kell vonulnia?

• Véleményem szerint Ravasz tisztában volt azzal, hogy ’48-ban napjai meg vannak számlálva, és hogy nem volt természetes az, hogy ő ’45 után pozícióban maradhatott. Ravasz azt mondja az emlékirataiban, hogy az év végével amúgy is nyugdíjba akart vonulni. Az jó kérdés, hogy az utódlásában Muraközy Gyulát, vagy Makkai Sándort favorizálta volna-e, de a lényeg, hogy ő le akar köszönni a vezetői pozícióiról. Nem mindenből akar persze visszavonulni. Kálvin téri lelkipásztorságából nem. Ebben egyébként 1953-ig meg is hagyják, és amikor Szabó Imrét eltávolítják 1951-ben, akkor elő is jön a „Ravasz-szindróma”, hogy Szabó Imre esetében majd el ne kövessék azt a hibát, hogy meghagyják Budapesten lelkésznek. Ugyanis 1953-ig Ravasz még a Kálvin téren öt évvel a lemondása után is vasárnapról vasárnapra is prédikál , a legsötétebb Rákosi-korszakban is. Nem a rádióban, nem mint egyházi vezetőé szól tovább a hangja, de mégis szolgál és hat. Persze óvatosan fogalmaz, ott ülnek a besúgók is. A lényeg, hogy Ravasz számolt a visszavonulással. Érezte az idők változását.

[[paginate]]

• Ha tudtak várni három évet, 1948-ban miért lehetett ennyire sürgős Rákosinak Ravasz eltávolítása?

• 1948 már a fordulat éve, nyáron megtörténik a kommunisták hatalomátvétele. Rákosi diktálja ebben az időszakban az ütemet, és ha akar valamit, ekkor már képes véghezvinni. Ravasz, miután személyesen találkozott Rákosival, elmondta Pap Lászlónak, hogy azért sem látta értelmét nagy harcba beleállni, hiszen év végével amúgy is vissza akart vonulni. Ugyan érvel kicsit Rákosival szemben is, hogy sürgetett visszavonulásával felesleges zavart keltenie az egyházban, de Rákosit ez nem érdekli, neki a zavarkeltés is belefér, legalább mindenki látja az erejét. Amúgy viszonylag csendesen történik meg Ravasz visszavonultatása. Tehát én nem mondanám azt, hogy annyira siettette ezt Rákosi, itt egyszerűen sajnos már minden az ő órajárása szerint történik. Az is Rákosira jellemző dolog, hogy meg mondja Ravasznak, hogy majd Bereczky Albert legyen az utódja és „választassa” meg. Magából és az ő módszereiből kiindulva gondolkozott az egyházról is.

• Mondhatjuk-e, hogy elébe ment a dolgoknak Ravasz László, vagy a háttérben már voltak jelei annak a kényszerítő erőnek, ami később megmutatkozott a rendszer részéről?

• Látjuk a lépcsőfokait annak a fokozatos nyomásgyakorlásnak, hogy megértse Ravasz, hogy amikor majd mondja neki Rákosi, hogyha nem vonul vissza, akkor azt nyílt hadüzenetként értelmezik, akkor Rákosi nem a levegőbe beszél, hanem megvannak az eszközei arra, hogy háborút kezdjen a református egyházzal. Van egy érdekes kezdőjelenet, egy evangélikus püspökbeiktatás Salgótarjánban 1948 márciusának közepén. Ezen ott van a köztársasági elnöki hivatal vezetője, Mihályfi Ernő, és lényegében a beszédében nyíltan megtámadja Lázár Andort, a dunamelléki egyházkerület főgondnokát, aki korábban igazságügyminiszter volt a Horthy-rendszerben. Ráadásul a az ő minisztersége idején börtönzik be Rákosi Mátyást. Mihályfi ezen az ünnepi alkalmon felteszi a kérdést, hogy a demokrácia hogyan is működhetne együtt egy olyan egyházzal, akinek az egyik vezetője Rákosit börtönbe zárta? Ravasz jelen van, nyilván hallja, érti, hogy miről van szó, hogy ezzel neki is üzennek. Ezután a jelenet után, március végén, magas rangú látogatói vannak Ravasznak. Veres Péter és Dobi István miniszterek, mind a ketten református hátterű világiak. Nem a kommunista párt tagjai. Dobi, ugye Kisgazda, Veres Péter a Nemzeti Parasztpárt elnöke, de igazából, persze a motivációik nagyon komplexek, ekkor már ők a kommunisták szekértolói. Ők azok, akik lényegében közlik azt Ravasszal, hogy az összes párt és a kormány azt kívánja, hogy az egyház vezetéséből távozzanak a régi emberek, és jöjjenek olyanok, akik személyi biztosítékot nyújtanak az új rendszernek. Ravasz nem lepődik meg, hogy Lázár Andor neve kerül elő elsősorban, de azon már felvonja a szemöldökét, hogy Veres és Dobi második célpontja ő, az ő visszavonulására is utalást tesznek. Kérdés, hogy milyen felhatalmazással jön oda a Veres és Dobi, de egyértelműen Rákosinak az akaratát közvetítik.

[[paginate]]

A beszélgetés másnapján Lázár Andorért jön a fekete autó, beviszik az Andrássy út 60-ba. Egy éjszakát tölt csak bent, másnap rögtön lemond főgondnoki tisztségéről. Még aznap Bereczky Albert érkezik Ravaszhoz Victor Jánossal, és lényegében akkor ők már az utódlásokról is elkezdenek beszélni vele. Néhány nap múlva Péter János, aki ebben az időszakban Tildynek a titkára, Karl Barthot hozza el Ravaszhoz, mint kiderül a lemondás és utódlás ügyében. Barth ekkor éppen magyarországi körúton van, megfellebbezhetetlen tekintélye a protestáns teológiának, rá hallgatnak, és lényegében Barth Ravasznak utódul, Péter Jánost ajánlja. Nagyon meglepő hogy Barthot is ennyire meg lehetett téveszteni. Ismét néhány nap múlva, április 8-án, Ravasz püspöktársaival és az államelnök Tildyvel találkozik, de megint jelen van Veres és Dobi, Péter János, sőt még Mihályfi is. Ott megint az ő visszavonulása kerül elő, ráadásul Veres Péter egy fenyegetésnek beillő mondatot is mond, hogy nem kellene megvárni a visszavonulás halogatásával azt, hogy a politikai erők brutalitása érvényesüljön. Aztán ismét néhány nap és Péter János hozza a hírt, hogy nem elfogadható Rákosi számára utódként Muraközy Gyula, Szabó Imre, vagy Makkai Sándor, viszont a pártelnök találkozni akar Ravasszal. Április 14-én találkozik a Parlamentben Ravasz és Rákosi, és utóbbi nyílt lapokkal játszik: elérkezett az idő, Ravasz vagy záros időn belül lépéseket tesz a visszavonulásra, vagy nyílt támadásba lendül a rendszer vele és az egyházzal szemben. Úgyhogy egy szűk hónapon belül lényegében egy folyamatos puhítás, nyomásgyakorlás zajlott le Ravasszal szemben, ügyesen használják fel ebben a református egyházhoz köthető tekintélyes személyeket.

• Ravasz László hős vagy az egyház jó katonája?

• Véleményem szerint jó katona. Hős is egyébként, mert azért ez valamelyest egy mártíromság is, még ha nem is olyan mértékű, mint Mindszentyé, vagy Ordassé, Grősz Józsefé. Nincs nyilvános megszégyenítés, karaktergyilkosság, koholt vádak, mocskolódó sajtókampány. Ravasz visszavonulót fúj, vállalja ennek a dicstelenségét. De igazából van ebben hősiesség, van ebben nehézség, de megvan ez az okosság, hogy az marad meg, az marad életben, aki bölcsen adoptálódik: öt éven keresztül még Ravasz ott van, prédikál, tartja a lelket az emberekben, hallatszik a hangja, és láthatjuk, hogy aztán Leányfaluról is be-beüzenget az egyház életébe. Hat.. Jó katona, akit másnap is harcba lehet küldeni. A hősre lehet emlékezni, ez persze motiválhat másokat, de a fegyvert már nem veszi fel. Másik olvasat, ami az egész Ravasz életmű számára is egyébként egy érdekes szempont, hogy Ravasz a dunamelléki, budapesti közegben az „erdélyi ember.” Nagyobb szerepet tulajdonít az ügyességnek, az okosságnak, a taktikázásnak. Ez a túléléshez fontos, és itt is láthatjuk szerintem Ravasznál, hogy jó, hát akkor most hátrébb lépek pár lépést, és meglátom, hogy mit hoz a holnap. Azt is láthatjuk itt, hogy Ravasz és korosztálya átélte a Tanácsköztársaságot. Ott is volt egyházlikvidáló bizottság, ámokfutó egyházellenes intézkedések sorát hozták, Petri Elekre ráfogták a golyószórót a Ráday utca 28-ban a Lenin-fiúk. De 133 napig tartott az ámokfutás. Ravasznak a kommunizmussal ez az egyik tapasztalata, hogy „ezek a fiúk azért nem sokra elegek”, csak azt nem mérte fel, hogy Rákosiék is tanultak mindebből. Mindegyik egyházzal szemben másfajta kesztyűt vesznek fel. A katolicizmusnak van egy erős politikai szárnya és erős külföldi bástyája. Egyértelmű, hogy erősen kell velük szemben a kommunistáknak fellépni. Az evangélikusoknál is az erőszakosabb utat választják Ordassal szemben. Nálunk pedig a taktikának, a finom nyomásgyakorlásnak az útját. Nem harsány, nem a háztetőkről hirdetik, hanem belopakodik a pártállami hatalom az egyházunkba. Vannak erre kapható emberek változatos motivációkkal, de a végeredmény az, hogy Ravasznak ezen a ponton mennie kell.

• Köszönöm a beszélgetést!

Ulicza Tamás