Örömteli alkalom a református egyházban egy kálvinista festőművészről szóló kötetet kézbe venni. Különösen akkor, ha a festő ahhoz a római iskolához tartozik, amely az ötvenes évektől méltatlan megítélés alá esett hosszú évtizedeken át. Gáborjáni Szabó Kálmán (1897-1955) neve a két világháború között jó csengő név volt az illusztrátorok és a kiállító festőművészek között. Ma már talán kevesen tudják, hogy például a Debreceni Református Kollégium oratóriumi lépcsőházának falfestményei az ő alkotásai, sőt saját bevallása szerint annak egy évig tartó megfestése életének legszebb korszaka volt. Az életét és művészetét bemutató új kötet megkísérli feleleveníteni a művész jelentőségét feledékeny korunk számára.

Ki is hát Gáborjáni Szabó Kálmán? A felsővisói mézillatú kerti otthonból került a Debreceni Református Kollégiumba, majd a kollégium Tanítóképző Intézetébe, ahonnan az olasz harctérre vezényelték azonnal. Miután leszerelt, 1918 és 1922 között a Budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója. Mesterei Rudnay Gyula, Révész Imre voltak, majd tanársegédként is tevékenykedett Vaszary János mellett. A főiskola elvégzése után tanári kinevezést kapott a Debreceni Református Tanítóképző Intézetben. Közben a Római Magyar Akadémia ösztöndíját nyerte el két ízben is 1930-1931 és 1938-1939 közötti időszakokban. Önmaga számára Giotto, Simone Martini, Pico della Mirandola művei tanulmányozásával, illetve az itáliai táj és városrészletek benyomásai hatására kereste a festészet megújításának lehetőségeit. Az úgynevezett „római iskola” növendékei között olyan ösztöndíjas festőtársakkal dolgozott együtt, mint Aba-Novák Vilmos, Molnár-C. Pál, Domanovszky Endre vagy Szőnyi István. Más-más egyéniségek voltak, de a „római iskolához” való tartozás mindegyikük alkotásaiban felfedezhető. Ez pedig a trecento hittel ihletett, lélekkel átitatott friss dekorativitása. Milyen érdekes, hogy amikor Gáborjáni Szabó elkészíti historikus tárgyú freskóját a Debreceni Református Kollégium oratóriumi lépcsőházában, azonközben Aba-Novák történelmi falfestményén dolgozik a székesfehérvári romkerület Szent István-mauzóleumában.

[[paginate]]

Aztán a festészet mellett Gáborjáni Szabó Kálmánnak igazán sajátos műfajává lett a fametszetes grafika. A magyar grafika két világháború közti időszakában a fametszetek reneszánszukat élték, különösen a könyvkiadások jóvoltából, gondoljunk csak Kozma Lajos vagy Buday György illusztrációira. És ebben a műfajban is kitűntek a „római iskolások”, Molnár-C. Pál a modern városi, Gáborjáni Szabó pedig a Tisza-vidéki népi élet ábrázolásaival. Amikor 1945 után a kultuszminisztérium művészeti tanácsosa lett, Keresztury Dezső kultuszminiszter, Bernáth Aurél és Illyés Gyula személyesen is a Pannón táj szépségére csábították, s élete utolsó szakaszában balatoni festőként – Hamvas kategóriáival szólva – a szabadság sóvárgásának géniuszát egyesítette a harmonikus Dél géniuszával.

A lexikális rövidséggel elmondottak értő részletességgel megtalálhatók a most megjelent könyvben. A kiadvány ugyan nem pótolja egy áttekintésben széles, de részletekben elmélyült és gazdag, reprodukciókban teljességre törekvő Gáborjáni Szabó Kálmán művészetét feldolgozó monográfiának immár nélkülözhetetlen megjelenését. Ahhoz túlságosan eklektikus, több szerzőtől és különböző korszakokból származnak az írások. Mégis ennek az antológiának épp az az előnye, hogy a kötet szerzői valamilyen személyes kötődésük révén foglalkoznak G. Szabó Kálmánnal, a maguk személyes szempontjaik szerint mutatják be a művészt. Rendkívül érdekes például, hogy először kerül publikálásra magának a művésznek kéziratban maradt visszaemlékezése az oratóriumi falfestmények készítéséről. Ugyancsak első közlés Eisler János művészettörténész írása, amely a művészt kívánja elhelyezni korának szellemi életében. Gáborjáni Szabó Péter, a könyv szerkesztője és egyben a művész fia, édesapjának életútját közeli, személyes élmények alapján tárja az olvasó elé a negyvennyolcas nagyapa otthonától a festő apa utolsó és 1951-ben mellőzött pedagógiai törekvéséig. Masits László muzeológustól egy 1997-ben megrendezett emlékkiállítás katalógusszövegének újraközlése segít egységben látni G. Szabó Kálmán látásmódjának és stílusának kialakulását főiskolás korától a Római Magyar Akadémián át a művésztelepekig. Sipos Endre művészetfilozófus a kötet reprodukcióikban bemutatott műveit elemzi tömören, de értő szemmel. Róka Enikő művészettörténész 2005-ben megjelent kötetéből (A fametszet nagymesterei: Buday György, Gáborjáni Szabó Kálmán, Molnár-C. Pál) Gáborjáni Szabó Kálmán metszeteinek körülményeit tárgyaló és a műveket elemző rendkívül elmélyült és tanulságos részlete került a kiadványba. A művészről több tanulmányt is publikáló Vitéz Ferenc esszével gazdagítja a kötetet, ahogy Holló László festőről szóló regénye kapcsán figyelmét Gáborjáni Szabó Kálmánra fordítva, a kor szépirodalmát veti egybe a művész alkotásaival. Továbbá külön fejezetben M.T. Papalardo, Szegi Pál, Pogány Ö. Gábor, Tóth Endre, Sz. Kürti Katalin és Masits László szerencsésen kiválasztott méltató írásaiból tudunk meg lényeges dolgokat a művészről.

Nem mehetünk el szó nélkül a könyv reprodukciói előtt sem. Szépen beválogatva, végre együtt láthatjuk Gáborjáni Szabó Kálmán színes festményeit és fekete-fehér fametszeteit, ex-libriseit, valamint szénnel készített rajzait. Ezek a reprodukciók ráadásul a szövegek között helyezkednek el, megkönnyítve ezzel azonnali értelmezésüket. Végül pedig a családi archívumból közölt néhány fényképfelvételre, mint kordokumentumra hívjuk fel a figyelmet, amely közel hozza az olvasóhoz Gáborjáni Szabó Kálmán hétköznapjainak kedves pillanatait.

Békési Sándor