Rólad, megint

Kinyílt veled a világ
most ismét becsukódott.
A négytornyú Pécs, távol a magasban
fehéren a Havihegyi templom
s idelent napos sétatér, aztán
a Mecset, élő történelem
tovább a komor Barbakán
mind egy helyen.
A szűk kis udvar, s a hangos
nagy család.

Idéznélek most Téged
de hallgatsz, hát nézem
a másik mediterrán várost
ahol kedves testvéred lakott
nem láttam várat se folyót
Kaposváron, költőket igen
Berzsenyit Takáts Gyulát
platán fasorokat meg iskolát
„A haza kis polgárainak”
Csokonai házat, „Dámák diadalma
a farsangon” itt született. Az én
csodaváró szívem csodákat kapott
itt is és ott is,
Tőled és Veled.

Aztán a vizek, a Tisza
a felső tiszai falvak
még a Szamosnál Csenger
hihetetlen bástya tornyú temploma
és az én népem, a te új hazád
templomai, Tákos, Csaroda
Kisar, Nagyar, Tivadar
egymásra rímelő kazettás
festett zsoltáros mennyezetei
„ahol a kis Túr siet beléje”
a túristvándi nagy malom.

Buda és Pest között hidak a folyó felett
míg zúg a város  mennek nagy hajók
mi húzzuk az evezőt
erősen, bátran, szabadon.
Nézzük a Hortobágyon a híres
kilenclyukú hidat szeretettel,
a történelmi Károly-hidat
Prágában, ahol „defenesztrálták”
az idegen tisztviselőket és
megőrizték a kolozsvári testvérek
Sárkányölő Szent György szobrát
a várban. Firenzében az Arno
boltokkal megrakott hídján
is átmegyünk, a Ponte Vecchión,
de innen minden út már
Rómába vezet.
Csak sétálunk a Tiberis parton
messziről nézzük a pápák
fellegvárát,
és távolabb az úton a kőben
a kedves Péter lábnyomát.
Innen csónakkal indult volna
haza Vojtila, de Isten rabja
lett második János Pál
nem evezhetett többé szabadon
csak nyitott autóból oszthatta az áldást
így lőtte meg egy őrült muzulmán.
Azóta üvegkalitkából
küldte a bűnbocsánatot.
De még korábban eljött Debrecenbe
bocsánatot kérni a protestáns
gályarabok emlékszobra előtt.
Fényképe itt van a Bibliámban.

Eveztünk hőben, hidegben
a Rábán, a Tiszán, Dunán,
ettük a sült húst ittuk a sört
nemzetközi tábor vendégei
néztük középkori városok
kőbefaragott történeteit
mentünk tengeren kompnak nevezett
nagy hajón, ittuk a finnek
bicskanyitogató vodkáját.

A víz, a víz, tongajerdei tavak
Svédországban, és mint a mesében
bámészkodó tehenek a parton.
Kézről-kézre adva lehetett
hólabda mód eljutni oda,
Így hívott Téged és
veled engem is Beke Kata.
Tisztelt téged, ezért
engem is szeretett,
Minden veled meg általad.
Rólam is szólhatott volna mese?
Így történt, talán fordítva is,
velem meg általam.
Nélkülünk nem történt
volna semmi se,
s maradtunk mind a ketten
akik voltunk és vagyunk
nélkülünk nem lett volna
múltunk se holnapunk
de amit éltünk megmarad
ereje el nem vásik
halálig, feltámadásig.

Most itt ülök
rokkant rokkámat nézem
honnan szakadt belém
az ellentmondás bátorsága
magam megtartásának ereje?
Bontja tölcséres virágait
nagy mályvabokraid sora
gyümölcsöt terem a
szőlőlugas
megállíthatatlan munkakedved
él tovább burjánzó ágaiban.

Velence vörös tornyából
messzire láttunk,
s láttuk a Szent Márk dóm
oldalába falazott ég tudja
honnan zsákmányolt lovakat.
Mi is zsákmányból építettük
a nyírbátori templomot,
ki látja az ország szélén
ezt a csodát, s mellette
magasba emelkedni fából a tornyot,
bent a gótikus hálóboltozatot.
A csöndet.

Mi ott vagyunk örökre
a Nyírségben, a Tiszaháton
ott a pusztuló Ormánság
elgazosodott földjein
oszlopos tornácok íveiben
Pádova szürke köveiben.
Gubbió farkasával, Szent Ferenc
madaraival, Szamostatárfalva
Vajszló és Füzesgyarmat
árad belőlünk szótlanul.
Az örökkévalóság. A kert.