Mi, reformátusok úgy szoktuk írni: római katolikus. Ezzel csupán kifejezésre juttatjuk, hogy a református hit is egyetemes, világméretű, azaz katolikus, s a név csak annyit tesz: az evangélium szerint megreformált, megújított. Következésképpen Hans Küngről is úgy kellene írnom: római katolikus teológus – mint ahogy az is volt, és az is maradt élete végéig, dacára minden vitájának Rómával, a Szentszékkel, vagy a római katolikus teológusokkal. Mégis jobban esik, ha így írom; ezzel a kifejezéssel azt is éreztetem, mennyire közel állt hozzánk is teológiájával. Immár fél évszázados élmény, hogy diákkorunkban ugyanakkor olvastuk Bölcskei Gusztávval (későbbi rendszeres teológiai tanárral, majd tiszántúli püspökkel) Küng „Christ sein” (Keresztyénnek lenni, 1974) című könyvét, aki lakonikusan csak annyit mondott: mintha református ember írta volna ezt a könyvet! Én is így éreztem…

^{Fotó: Harald Oppitz}

A hasonlóság érzete egyáltalán nem volt véletlen. A mi tanáraink között többen is Barth Károly tanítványai voltak, Hans Küng pedig szintén Svájcban született, csak a római katolikus többségű Luzern kantonban. Fiatalkorában azonban ő sem tudta kivonni magát Barth Károly hatása alól. Első könyve is 1957-ben Barth Károly tanítását tárgyalta a megigazulás tanáról – Barth előszavával. Igaz ugyan, hogy Barth Károly (akitől olykor a szarkazmus sem állt távol) úgy nyilatkozott: ha igaza van Küngnek, és tényleg olyan közel áll egymáshoz a protestáns és a római katolikus megigazulás-tan, akkor elzarándokol Rómába, mellét veri, és bűnvallást tesz! Érdekes mindazáltal erre a 64 éves párbeszédre úgy visszatekinteni, hogy közben tudjuk: 1999-ben a római katolikus egyház és a Lutheránus Világszövetség közös nyilatkozatban jelentette ki, hogy a megigazulás tana nem jelenthet egyházat megosztó tanítást. Elhanyagolható körülmény, hogy e sorok írója (aki pedig Markus Barth tanítványa) változatlanul lát különbségeket: Hans Küng 42 évvel megelőzte korát! Csak azon gondolkozhatunk el, hogy valóban a Tridenti Zsinat (1545–1563) hatására nem merevedett-e meg a protestáns tanítás, mintegy viszontválaszul a Reformációt követő római katolikus ellentámadásra.

[[paginate]]

Hans Küng természetesen nem csak Barth Károlynál tanult, hanem a Gergely Egyetemen is Rómában, a Sorbonne-on, ill. az Institut Catholique-ban Párizsban, s viszonylag fiatalon elismert tudósa lett egyházának. 1954-ben szentelték pappá (s minden vita ellenére: papságát nem függesztették fel soha!), majd 1950-ban lett Tübingenben a fundamentális teológia tanára. A II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) során a püspökök hivatalos tanácsadóinak („periti”) egyike volt – elismertsége tehát rendkívül széleskörű volt. A II. Vatikáni Zsinat tanítását mindvégig komolyan vette, s ebben a szellemben élt és dolgozott. Az 1970-es években aztán kezdődtek a viták a római katolikus világegyházzal! A pápai csalhatatlanság dogmájához intézett kérdésekkel irritálta először az egyházi felsőbbséget (Unfehlbar? Eine Anfrage, 1970), amivel nyilván a hivatalos római katolikus tanítói hivatal egyik legérzékenyebb pontját érintette. Először csak annyiban nyilvánult meg, hogy Küng mellett megjelent még egy „peritus”, hivatalos szakértő – s nem is akárki: Joseph Ratzinger, aki később müncheni érsek, 1981-től a Hittani Kongregáció prefektusa, XVI. Benedek néven pedig 2005 és 2013 között pápa volt. 1979-ben Róma megvonja Hans Küngtől azt a jogot, hogy önmagát katolikus teológusnak nevezze – nem, nem kiátkozás ez, de egyértelmű jele annak, hogy Rómában immár nem azt a vonalat akarják követni, amit Küng a II. Vatikáni Zsinat folytatásaként szükségesnek tartott, hanem a Ratzinger neve által fémjelzett vonal került előtérbe. A Tübingeni Egyetemen változatlanul tovább taníthatott Küng, de nem a katolikus teológiai karon, hanem attól függetlenül, s tárgya is más: ökumenikus teológia.

Nem lehet mondani, hogy ne próbálkozott volna megértetni magát Küng Rómában. Többszöri kísérlete is sikertelen maradt II. János Pál pontifikátusa alatt (1978–2005), mert a pápa nem fogadta. Világos: II. János Pál is modernizációt akart, de ez egyáltalán nem a teológiai megújulás, hanem inkább az egyház külső megjelenése tekintetében nyilvánult meg. Számomra kissé meglepő, de a vaticannews.va szinte csak arról emlékezik meg, hogy 2005-ben végre létrejött a találkozó a pápa és Küng között – aki azonban már XVI. Benedek volt. Az udvarias találkozó azonban éppenséggel kerülte a kényes kérdéseket, s inkább arról beszéltek, hogy a római katolicizmusnak nyitnia kell a természettudományok és a többi vallás felé. Az idős professzor Küng még Ferenc pápának is kifejtette véleményét, miszerint a pápai csalhatatlanság súlyos teher az egyházon, de úgy tűnik, változatlanul falba ütközött…

Az 1990-es évektől azonban nem erről volt híres Hans Küng: a világvallások felé fordult; több könyve is megjelent, így a zsidóságról (1991), vagy az iszlámról (2004). Egyre jobban hangsúlyozta, hogy globális világunkban a vallásoknak közösen kell felelniük az erkölcs kihívásaira. 1994-ben magyarul is megjelent az Egyházfórum és a Kálvin Kiadó közös gondozásában a „Világvallások etikája”, valamint 1997-ben a „Világetosz”. Úgy tűnik, a nagy vitatkozó, a kritikus ugyanakkor integrálni is kívánt – a modernitás Hans Küng esetében nem végcél, hanem eszköz, az igazság melletti kiállás eszköze volt. Életműve óriási: 48 megjelent könyvéből 11 megjelent magyarul is, így a német nyelvben kevéssé jártasak is megismerhetik gondolatait. S ha véletlenül valaki ezt a küzdelmes életet félreértené: az elismertség jeleként említhetjük, hogy 15 egyetemen kapott tiszteletbeli doktorátust.

Hans Küng római katolikus teológus volt. Ezúttal megváltoztattam a címet: a tanító hivatallal való vitáinak ellenére is azt ábrázolja életpályája, ahogy a római katolikus egyház küzd az evangélium üzenetének mai formájáért. S ebben nyilván párhuzamos úton haladunk, erőfeszítéseinek jó része azonos a protestáns célokkal. Reméljük, eljön az idő, amikor nem párhuzamosan, hanem együtt tudjuk róni az utat, s leküzdeni az akadályokat!

Megemlékezésünket az Ő gondolataival zárjuk:

„Voltak hamis azonosítások, vallásos és egyházi, de szekularizált és politikai kísérletek is Isten országának meghatározására, de mindezek figyelmen kívül hagyták, hogy Isten országának megvalósulásában valóban Isten országáról van szó: „Jöjjön el a te országod!”. Márt pedig ez mondatunk első teológiai hangsúlya. S vajon könnyebb-e hinnünk nekünk ma, amikor oly sok ember fordul el a technikai, evolucionista ideológiáktól, de az utópiáktól és forradalmi ideológiáktól is, hogy Isten országának megvalósulása… nem társadalmi evolúció (technikai vagy szellemi fejlődés), de nem is társadalmi revolúció (baloldali vagy jobboldali forradalom) révén következik be? Nem, a Biblia teljes bizonysága szerint a megvalósulás és beteljesedés Isten előre nem látható, és az előzményekből nem kikövetkeztethető akciója révén megy végbe! Istennek ez az akciója természetesen nem kizárja, hanem magába foglalja az ember akcióját, itt és most, egyéni és kollektív vonatkozásban egyaránt; persze, amennyire elutasítottuk Isten országának az elvilágiasítását, úgy a hamis elspiritualizálást se helyeseljük. – Itt valóban az egy dimenziójú ember másik dimenziójáról van szó: az isteni dimenzióról.”

(H. Küng, Ewiges Leben?, München: Piper, 1982, 271)

Karasszon István