„Mozgatjátok az ifjúságot? Mozgatjátok az ifjúságot?”

A teológus ifjúság és az ifjúsági munka

A téma azért is érint meg engem, mert az ifjúsági munkában való részvételem, mélyvizem, éppen a teológus éveimre tehető. Másodéves koromban az egyik ötödéves diák, aki kiment a teológiáról – ma sem értem, hogy miért, hiszen nem voltam „elhíresült” ifi munkás – engem kért meg, hogy folytassam azt az ifit, amit addig ő vitt. Igent mondtam, s akkor találkoztam Budapesten az ifi élet szervezett formájával Zuglóban. A következő három év, amit én vihettem meghatározó volt számomra az ifi munka területén. Ehhez hozzájárult az a tény is, hogy oda járt bibliaórára Dobos Károly bácsi, s amikor ők jöttek ki a teremből, s mi mentünk be, akkor időnként odajött hozzám, megfogta a könyököm (fontos motívum!), és azt kérdezte: „Mozgatjátok az ifjúságot? Mozgatjátok az ifjúságot?” Így duplán. Szavai megérintettek, mint a könyökömön maradt ujjnyoma. Nem azt kérdezte, hogy mi lesz a mai téma, milyen igét választottam, hanem azt, hogy „Mozgatjátok az ifjúságot? Mozgatjátok az ifjúságot?” S akkor lett hangsúlyossá bennem, hogy az ifjúság közti munkában mennyire fontos ez a szó: mozgás. Nemcsak azért, mert az amúgy is jó, ha jellemzi a fiatalokat, mármint a mozgás (a járványhelyeztben azért vannak más tapasztalataink is), hanem mert ez az élet mutatója is: egy személy, egy csoport vagy egy közösség akkor mutat életjeleket, ha mozog. (Többnyire fel is panaszolja egy gyülekezet, ha egy ifi nagyon belterjes, magának való, és a közösség nem „látja” a fiatalokat, nem tapasztalja meg jelenlétüket.) Maga a „mozgás” szó még azért is fontos, mert az ifi munkának egy részét, melyben Dobos Károlynak is nagy szerepe volt, „mozgalmi ifjúsági munkának” hívjuk, s ebben az évben jó, ha erre is figyelem kerül. (100 éve alakult meg a XX. század meghatározó ifjúsági szervezete a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség.) A keresztyén ifjúsági szervezetekhez kötődő, nagyobb keretben végzett ifjúság közötti munka – a gyülekezeti mellet – jelentős szerepet tölt be Egyházuk életében. Jelenleg több meghatározó ifi szervezet is működik, mint az SDG, a REFISZ, a KIE, a MEKDSZ és több szervezetnek is van ifjúsági tagozata, mint pl. a CE-nek. A teológusok mindkettőnek részesei, mind a gyülekezeti (saját és más), mind a szervezeti munkának, ez utóbbiban főleg olyanoknak, melyekkel iskolás évei alatt találkoztak.

Mi nehéz és mi nem a „teológusok és az ifjúság” témán belül?
(Rövid történeti visszatekintés)

Lehetne írni a generációk közti különbségekről, hogyan lehet ifjúsági munkát végezni a „y” „z” „alfa” generációk közt, s mennyiben látjuk lényegileg másnak a velük való foglalkozást. Látszik, hogy itt az egymáshoz közel álló nemzedékek között is nagy különbség van, hiszen már valahol a múlt század közepétől a nagy ifjúsági ébredések után (Tahi, Alcsút, Szárszó), igényük lett a megtért fiataloknak arra, hogy találkozzanak egymással. S a legálisan, fél-legálisan, illegálisan, fél-illegálisan tartott ifi hetekben (kirándulásnak, lelkészüdülésnek álcázva) tovább folyt az ifi munka. (Édesapám a ’70-es években Seregélyesen volt lelkész, és Tahiba jártunk a fiatalokkal ún. „lelkészüdülőbe”, s már az alapfelállás is vicces volt, hiszen édesapám azt mondta a gyerekeknek, hogy ha kérdezik, mondja mindenki azt, hogy az ő „gyermeke”, így lett ez egy lelkészcsalád üdülése… pedig egyedül a bátyám és én mondhattuk ezt tiszta szívből. Persze nem gondolom, hogy ne tudták volna a hatóságok, hogy mi a valós helyzet.) A lényeg, mint talán mindig, a kontinuitás volt, hogy az egyik nemzedék átveszi az értékeket a másiktól. S ez máig így adódik tovább – kisebb-nagyobb intenzitással. Azt látni kell, hogy a ’80-as években kibontakozó „szabadság-terek” mellett (ekkor mondták ki hivatalosan is, hogy végezhető ifi munka) a nagy robbanást a ’90-es évek hozták, amikor ugrásszerűen megnőtt az ifik száma, számban és létszámban is. Újraindultak az ifjúsági szervezetek, újra kezdődött az egyetemi, főiskolai misszió. Visszakaptuk Szárszót, táborok jöttek létre, önálló ifjúsági lelkészeket állítottak munkába, pár év késéssel (a Szélrózsa után) 2003-ban elindult a Csillagpont... Az egyházmegyékben ifjúsági lelkészeket választottak, (bíztak meg), egyházkerületi referenseket neveztek ki, a zsinaton ifjúsági iroda alakult, és még a Kárpát-medencei nagy ifi szerveződés is kezdetét vette 2004-ben a Ráday utcában (Gekib vagy Kárpát-medencei Ifjúsági Egyeztető Fórum néven). A legszorosabb kapocs ebben Dunamelléken az ifjúsági referensek és az ifjúsági lelkész kapcsolatában bontakozott ki. Majd az első lelkesedés után az ifjúsági munkának kialakult egy bázisa, s erre alapul az is, ami most is zajlik. Megtanultunk néhány új kifejezést, nevet, amelyeket azóta is használunk: ifjúsági istentisztelet, ifjúsági referens, mentorálás, tanítványozás, ifjúsági vezetőképzés, Csillagpont, Ifjúságépítők. Itt meg is állunk, mert ez már a jelen.

[[paginate]]

Tanulás az ifi munkáról

A teológusok hozzáállása is ebbe a sorozatba illeszkedik bele. Minden generáció azt éli át, hogy generációváltásra van szükség, s nehezen engedni el mindazt, amit felépített. Az ifjúsági munka folytatói pedig többnyire olyanok, akik vállalják, hogy akár úttörőkként, vagy partizánként vesznek részt e jelen helyzetben. Az mindenképpen jó, hogy ma már a Teológián is tanítják az ifi munkát, és szemináriumként pedig több lehetőség is adódik arra, hogy erről tanuljanak. Én is tartottam többféle ifjúsági munkáról szóló szemináriumot. Az egyik a hagyományos ifi munka kereteit és módjait mutatta meg, az ifi munka céljaitól elindulva, a terveken, a benne szolgáló emberekig. Egy másik pedig az ifi órák különböző válfajait sorakoztatta fel. Ezek a szemináriumok többféle előadásból álltak, amit ők választottak ki, és kellett íni egy összefoglaló dolgozatot is, mint ami hozzátartozik egy szemináriumhoz. A legérdekesebbek és eredetibbek azok a dolgozatok voltak, melyek az „Ifi zéró” nevet hordozták. Itt az volt a feladat, hogy a hallgatóknak olyan „helyen” kellett felépíteni egy ifit, ahol korábban nem volt, vagy csak jelenleg nincs, vagy nem működik. Nagyon jó és ötletes dolgozatok születtek, sok fantáziával, lélekkel. S úgy is gondolom, hogy a generációváltások nem a mi kezünkben vannak, azok „megszületnek”, egyes emberek helyére, akik pótolhatatlannak tűnnek, mások állnak be.

Négy fontos alap az ifi munkában

Vajon van-e olyan kritériumrendszer, ami örökké megmarad és alap az ifjúsági munka végzésében? Olyan kérdés ez, amit a lelkészségnél is rendszeresen felteszünk. Lelkészgyermek vagyok, és mi is sokat beszélgettünk, néha vitatkoztunk apukámmal az egyházról, a fontossági sorrendről, az ifi munkáról is. Szerintem ez jó is volt így. Megírta ezt már a költő is: „Apa, fiú, egy Igen s egy Nem” (Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn). Én főleg azzal érveltem, hogy mennyire fontos, hogy legyen „utánpótlás” egy gyülekezetben, hiszen a fiatalokból lesznek a gyülekezet későbbi oszlopai. Ő pedig azt mondta, hogy öregek mindig lesznek, akik eljárnak majd a templomba...

Ki végezzen tehát ifi munkát? Akinek a szíve ég a fiatalokért. Az Istennek végzett szolgálatot nem véletlenül jelzi a szív szimbóluma már Luthernél, Kálvinnál is, és nem véletlen hogy az SDG mozgalom is ezt tűzte ki a zászlójára, vagy logójára. Az ifi munkát nem lehet kötelességből vagy fél szívvel csinálni. Azért sem, mert nem könnyű terület, sok csalódást is hordoz. Hiszen ki ne élte volna át azt, hogy az igen jól összeforrott konfirmandus csapata, akikkel jó lelki közösségben, és jó élményekkel voltunk együtt, egyszerre csak szétszéled, feloszlik, eltűnik. Álmunkban sem gondoltunk volna. Vagy megtörténhet egy ifi közösséggel is hogy széthullik, elfogy. Akikről azt gondoljuk, hogy milyen jó hogy így együtt vagyunk és szolgálunk, egyszer csak eltűnnek, elmennek. Még a megtért hívő fiatalok közül is. Ezért kell meghátrálás nélkül, szívvel-lélekkel részt venni benne.

A meghatározó alapok között is legfontosabb, melyet nem érdemes elhagyni: a biblikusság, a Krisztushoz tartozás, a hozzá vezetés egyértelműsége, az etikai döntésekben való határozottság (pl. párkapcsolati témák, szexualitás), az eléjük élt élet, a keresztyénséget közösségként megélt életforma stb. És azt sem mellékes megmutatni, hogy a keresztyén lét nem valamiféle savanyú életvitelt jelent, hanem kiteljesedő örömöt, hálás mindennapokat, az életet megélni tudó közösséget. Ebben szerepet kaphat a befogadás, a nyitottság, hiszen sokan így csatlakoznak a közösséghez.

[[paginate]]

Felépített rendszer, tervezhetőség. Amikor Kecskeméten az évindító ifin elmondtuk az éves koncepciót, melybe minden alkalom már be volt osztva az év végéig, szinte a konkrét témákkal, és minden egyéb programmal, ez nem tetszett a fiataloknak. Ők inkább amellett voltak, hogy spontán beszélgessünk olyan témákról, amelyek érdeklik őket. Nem értékelték a nagy ívű, éves tervezést és koncepciókat. Elfogadták, hogy van, de ki is jelentették: „Azért jók a tervek, hogy eltérhessünk tőlük”. Ennek a szabad értelmezésben egyet is értettünk. De eltérni csak attól, lehet, ami megszületett, és bennünk ott kell lenni, annak, hogy hova is szeretnék eljutni az év során, milyen célokat tűzünk ki.

És az imádság is meghatározó, nemcsak azért, mert ez mindenhez szükséges, hanem azért is, mert sok dolog nincs a kezünkben. Még a fiatalok sem. Bármennyire is fonódik össze az életünk, bármennyire is szeretjük egymást, egymás élete mégiscsak inkább van a szerető Mennyei Atya kezében, mind a miénkben. Ezért fontos hordozni, viselni a fiatalokat, közbenjárni értük. S ehhez sok az Atyával töltött imádságos idő szükséges. Éppen a fiatalokért.

Mindebben hogyan vesznek részt a teológusok?

A teológus lét általában az ember fiatal, egyetemista tanulóéveihez kapcsolódik (sokak szerint túl hamar is szereznek diplomát az ifjú pásztorok élet és munkatapasztalat nélkül), így adódhat a felvetés: könnyen kapcsolódnak teológusok az ifjúsági munkához?

Sok teológus jön olyan gyülekezetből, ahol virágzó ifjúsági élet van. A kettő össze is függhet egymással: valaki olyan tapasztalatokat szerez, ami motiválja az e körben való forgolódást. Hasonló ez ahhoz, ha valaki egy ifjúsági szervezethez kapcsolódó program keretei között kapja meg az elhívását. Ők többnyire maradnak is az ifiben, sőt szolgálatot is vállalnak, van csoportjuk, segítenek a kisebbek közti aktvitásban. A teológus lét mégiscsak jelent valami növekedést mind tudásban, mind kegyességben, mind hitben. Ezzel együtt megváltozik a teológusok viszonya a saját gyülekezetéhez. Ez nem csak azzal van összefüggésben, hogy a tizenévesen történt megtérés, és elhívás „naivitását”, egyszerűségét és egyértelműségét felváltja valami nagy református tanításba és tudományba burkolt örök kételkedés és bizonytalanság (de ilyen is lehet), hanem a lelki érésnek van egy táblázatokba is szorítható folyamata (ezt a fejlődéslélektant, és a valláspedagógiát tanulók több szinten is megtanulják, melyek a hitnek a „szintjei”, vagy inkább szakaszai). Tizennyolc évesen kerül ki valaki egy szerető család, egy gyülekezet, egy református gimnázium szeretetburkából, és lassan kilép abból a közegből is, ami a „gyermekséget” jellemzi, s átlép a felnőttség kezdeteibe, elszakad (elköltözik) otthonról, önálló lesz, egy fővárosi élet ölelésébe kerül. Persze van ennek kellemetlen visszacsapódásai is; sokan kiesve a mindennapos szülői felügyelet, a gimnázium (refi) szabályzatai alól (és „jófiú”, „jókislány” szerepből), kipróbálnak ezt-azt, rászoknak a cigire, alkoholt isznak, szórakoznak. Ez gyakran ellentmondásba kerül azzal a közeggel, amiben az elvárások már rögtön a teológus lét kezdetén jelen vannak, és velük már kis lelkészekkel számolnak, akik minimum fekete-fehérbe kell járjanak, és napi bölcsességet kell mondjanak. Hogy megtörténik-e a teológia alatt egyfajta kiegyenlítődés, az nehéz kérdés.

A lelkigondozói és egyéb tapasztalatomban egyik legnehezebbiként éltem, és élem meg, ha egy teológus elszakad a saját gyülekezetétől, lelkészétől, kibocsátó közegétől. Nem tisztem elemezni ennek okait, nem keresem, hogy „ki a hibás”, vagy ki jobban a hibás, a lelkész-e vagy a teológus. Sok történetet hallgattam végig ezzel kapcsolatban, és rossz volt hallgatni, volt, amikor tudtam rá mit mondani, volt, amikor nem. Volt, hogy bíztattam a visszatérésre, a „mégiscsak” elköteleződésre a hallgatókat. Beszéltem (vagy csak érzékeltem) a sértődött lelkészeket, akiket a Teológia (így, mint nagybetűs intézmény) „elront”, s a szolgálatkész, „cuki-muki” fiukat vagy lányukat bedarálja a nyilvánvaló tudomány, ami persze nem függ össze a hittel, hanem felborul a biztosnak látszó alap.

[[paginate]]

A teológiai oktatást és létet egy hat éves, egységes ciklusnak látom, s ha szembesülök is annak részleteivel, mégsem állok meg egy másodéves hallgató láttán, ha nem tetszik a viselkedése, felfogása, s nem gondolom, hogy akkor ő elveszett az Egyház számra. Hanem olyan periódusnak tekintem az életszakaszát, mint egy családban a kamaszokat: alig lehet elviselni, de eszembe sem jut kirakni a házból, a családból, eltiltani az asztaltól, sőt... Abban a szerencsés helyzetben vagyok mint spirituális, hogy azt is látom, hogyan jönnek a Teológiára, s hogyan vannak jelen a hat évben, és hogyan mennek el, néha még a további útjukat is. S akiről harmadéves korában az volt a véleményem, hogy egy felelősség nélküli, laza figura, az ma templomot épít, akiről azt mondtam volna, hogy el fog zülleni az doktorált, szép családja, és mintaszerű gyülekezete van, s akiről azt gondoltam, hogy lusta, „használhatatlan”, az ma buzgó egyház- és közösségépítő. Mindemellett mégis úgy írom le: fájdalmas számomra, ha egy teológus kapcsolata megromlik, meghidegül, elsorvad a küldő gyülekezetével vagy annak lelkészével. S azért is vagyok, hogy ez ne így legyen. Lehetne másként is. Csak három tapasztalatot írok le kecskeméti gyülekezeti (ifjúsági) lelkészi korszakomból.

  1. Mindig a kibocsátottuk teológus hallgatóinkat, mintegy kiküldtük a gyülekezetből. Valamikor szeptember elején egy istentiszteleten kiálltak az Úrasztala elé, többnyire ismerősek voltak a gyülekezetnek is, és pár szóban bemutatkoztak, s mi egy áldással minden jót kívántunk a tanulmányaikra. Ez egy olyan hátteret biztosított számukra, ami akkor is kísérte őket, ha maradt a szoros kötelék, vagy lassan meglazult, és eloldott a gyülekezethez kötődő szál. (Csak a várost, a gyülekezetet hagyták ott, Istent nem, s volt olyan is, aki haza-haza talált, s szolgált is.) Ezt megelőzte az is, hogy a nem refiseket (vagy őket is) felkészítettük a teológiára, rendszeres foglalkozásokkal és tanulással. A refiben pedig sokféle módon „hoztuk „helyzetbe” a teológus jelölteket: áhítat tartásával (a gimnázium egésze előtt), szolgálatokkal, segítések, hittan fakultáció segítségével, missziós házunkban való jelenléttel (Emmaus).
  2. Teológus korukban rendszeresen tartottuk a kapcsolatot teológusainkkal. Ez nem volt nehéz azokkal, akik egyébként is jártak ifire, de azokkal is, akik ritkábban jelentek meg. Több lelkész szolgált akkor is Kecskeméten, így több szintű, kapcsolódású lehetett a viszony, a kapcsolattartás is. De az nem volt elképzelhető, hogy rendszeresen ne kérdeztünk volna rá, hogy „mi újság a Teológián?” még sablonos kérdésével is, vagy ne hallgattuk volna meg élményeiket (melyekben a saját ottlétünk anekdotái is megelevenedtek). Sok teológustól hallottam panaszként, hogy otthon volt az istentiszteleten, kezet is fogott a lelkészével, de ő nem érdeklődik felőle, s a tanulmányok felől. A kapcsolat mindig kölcsönös, de valahogy mindig a kettő félen alakul. A kapcsolattartásnak sok szintje volt, például az egyházmegye (Bács-Kiskun) minden évben összegyűjtötte a teológusait egy hétvégére (mind a négy Teológiáról), egyrészt egymást is megismerték, volt lelki és tanuló program is benne és még anyagilag is segítették a hallgatókat, s azt is kifejezték, hogy várják őket vissza a megyébe.
  3. A számontartásnak a harmadik módja a szolgálatokba való bevonás, segítés volt. Jó volt látni a változásokat, amelyek a teológus lét növekedési jeleivel együtt jártak, a bibliai nyelvek megismerése és használata, a dogmatikai fogalmak kitisztulása, az igehirdetések, megszólalások igényességének növekedése, az egyházi tájékozódás, véleményformálás, kritika megjelenése. Mindig gondot fordítottunk arra, hogy egyrészt legyen helyük a közösségben, mely a lelki épülést, a közösség megélését is jelentette, másrészt igényeltük is szolgálatukat, teherbírásukat, fiatalos lendületüket. Sok jó tapasztalunk gyűlt össze a szolgálatukról, amelyben növekedés és öröm is volt egyben. S volt olyan is, amikor már a páros elköteleződés, vagy más ifik, gyülekezetek vonzásában el kellett engedni őket. Egy ilyen sohasem könnyű, de mint említettem, ez kicsit hasonló a neveléshez, amikor már „felnőtt”, vagy csak ifjú lesz valaki, akkor el kell menni a saját útjára még akkor is, ha a hibázás, a saját döntése veszélye is fennáll. A közös szolgálatok, együttlétek, kirándulások, túrák örömeit, élményeit és tapasztalatait máig megőrzik a megmaradt szolgálat beosztások, és a nagy mennyiségű fotó is.

[[paginate]]

Végső következtetések

Nehéz tehát a kapcsolattartás az otthoniakkal, de nehéz az esetleges budapesti bekapcsolódás is gyülekezetekbe. Néhány évtizeddel ezelőtt még az volt a koncepció, hogy a Budapesten tanuló teológusok csatlakozzanak egy-egy gyülekezethez és épüljenek be, mintegy új otthonra találva. Amikor én voltam teológus, akkor inkább már az volt a népszerű gondolat – s ennek igyekeztem én is eleget tenni –, hogy a széles fővárosi választékban minél több gyülekezetet és igehirdetőt ismerjek meg. Ez így is történt, de így sem fordultam meg többen, mint 10-12 gyülekezetben, mely által lett egyfajta átlátásom, de mégsem volt eléggé széles. Az is a koncepcióm volt, hogy ismerjek meg egy-két jól működő ifit, s találjak ezáltal is közösségre. Nekem ez kiválóan sikerült, mert elkezdtem járni a méltán híres, de akkor jelentősen formálódásban lévő ifibe, a Fasorba, ahol nemcsak jó közösséget, pergő lelki életet, kibontakozó missziós lehetőségeket, hanem barátokat is találtam, sőt még feleségemet is abban az ifiben találtam meg. Ma is megmaradt ennek nyoma, hiszen a vidéki hallgatók, akik nem mennek haza minden hétvégén (ez egyre kevesebb) igyekeznek beépülni egy-egy gyülekezetbe, belépni szolgálatba. De ez szabadon és nem szervezetten történik. Csak röviden, vázlatszerűen sorolok fel végül 10 olyan tevékenységet, melyekben része van a teológusoknak is ahol „mozgatják az ifjúságot”.

  1. Voltak olyanok a teológusok közül, akiket felkértem, hogy tartsanak bibliaórát kortárs csoportoknak, azaz a Kollégiumunkban lakó „külsős”, nem teológus diákoknak. Sokat tanultak belőle, s volt olyan is, hogy a végzés után egy fiú megköszönte, hogy felkértem a csoportvezetésre, mert e nélkül úgy került volna ki a teológiáról, hogy egyetlen ifit, ifi bibliaórát sem tartott volna, s ezért volt hálás.
  2. Az egyetemi gyülekezetben mindig is voltak teológusok, hiszen már a megalakulásánál is ott bábáskodtak, s rendre kitermelődött egy szolgáló teológus-réteg. Volt idő, mikor nehezebben jutottak el teológusok, akár csak résztvevőnek is az egyetemi gyülekezetbe. Akik oda találtak azok viszont rátaláltak a szolgálat, a kortárs egyetemista közösség jó ízére, s belőlük pótlódnak a szolgálattévők is.
  3. Ifi szervezetekhez is többen kapcsolódnak főleg úgy, hogy már a középiskola alatt is végeztek hasonló munkát, benne voltak a mozgásban. Ebben főleg az SDG-nek van nagyobb szerepe, de elkötelezett fiatalokról beszélhetünk, ha a REFISZ-ben tevékenykedőkről szólunk.
  4. Ilyen a Csillagpont is, ami kezdettől fogva számolt a teológusokkal, és sokan kapcsolódtak be segítősként, kiscsoport vezetőként, csillagszóróként a közös munkába, és egyéb segítségekben is jelen voltak, s vannak ma is.
  5. A köztük lévő, saját kezdeményezések, szereveződések is ilyenek. Például a Bárka-tábor szolgálataiba maguk szervezik a csapatot, s nagyon hatékonyan vesznek részt az előkészítésben, képzésben, a szervezésben és a lebonyolításban is. Több budapesti ifi munkájába s bekapcsolódtak teológusok.
  6. Rendszeresen hívják a teológusokat felnőtt hitmélyítő, és ifi evangélizáció egy hetes sorozatában való részvételre. Mindig szívesen vállalnak ilyen jellegű szolgálatokat, főleg advent és böjt idejében, akár úgy, hogy maguk szervezik meg az estéket, akár úgy, hogy én segítek ebben.
  7. A teológus élethez tartozó teológus napokon is szívesen szolgálnak a hallgatók. Nem gyakran, de előfordul (főleg akkor, ha egy hétvégére utazunk el), hogy ifi szolgálatokat is kérnek tőlünk, vagy református iskolába megyünk, ezekben lelkesen és kreatívan is ott vannak a fiatalok.
  8. Teológusokkal rendszeresen veszünk részt különböző projektekben valamilyen kulturális vagy egyéb missziót érintő közegben. Ilyenek az általunk összeállított tematikus kiállítások (Mi Atyánk imakert, Sakksétatér, A 66-os út, Irodalmi Kávéház), melyet a Művészetek völgyében, iskolákban, gyülekezetekben, rendezvényeken szervezünk meg.
  9. Lelki utak, hétvégék szervezésbe és ifjúsági projektekbe is bekapcsolódnak teológusok akár résztvevőként, akár szolgálóként is, mint pl. Cursillo, az Ifjúságépítők, a Biblia-projekt és más, akár külföldi szolgálatokba (Exodus).
  10. A teológusok által alapított és működtetett Ágoston Sándor Alapítvány munkáiban is rendszeresen jelen vannak a hallgatók, mely a határon túli szórványmagyarságnak nyújt néha fizikai építő és munkás segítséget, néha gyermekkel, kamaszokkal együtt töltött időt, tematikus hetet vagy hétvégét is jelent.

Bölcsföldi András

 

Hasonló anyagaink

Diák átrándulás

2018-ban az Oldás és kötés c. projekt részeként fogalmazódott meg a Nemzeti Művelődési Intézet Feladatfinanszírozási programjában az első projekt terve: a Diák átrándulás. A terjesztésre ajánlott módszer kidolgozója a neves szociológus és író: Mát...