ADVENT

Mert Te tanítottál meg vágyakozni
az elrejtett kincsre, mely miénk lehet.
Várni mindarra, mi múlhatatlan,
igaz és tiszta mindenek felett.

Te tanítottál hinni is abban,
hogy lehet élni mind nemesebben,
ha szavad örök visszhangja zeng
és zendül vissza a szívben.

S Te tanítottál meg remélni is:
hogy bár bukdácsoló lépteinken át,
ha egyszer mégis véget ér az út,
megérkezhetünk Hozzád.

[[paginate]]

MESSZI DECEMBEREK

A horizonton túl még betakargat,
mint anyánk keze tette téli éjszakán,
az idő szőttesén sok régvolt december,
s bennem él tovább az emlékezés jogán:

Akkor még roppant a hó a talpunk alatt,
s metsző fagyok harapták a percet,
s bár csizmánk jeges volt, mégis nevettünk,
mert bizsergő lábunk fázni elfelejtett.

Mi örülni tudtunk egy gerezd narancsnak.
Illata velem van minden narancsban,
s bár évről évre gyorsulnak a percek,
vágtatni vágynak rettentő iramban,

mégis megálljt parancsol téli délután
a narancs illata. Újra gyermek vagyok.
Kibontom, szétosztom, ahogy én is kaptam…
Messzi decemberek, halhatatlanok.
[[paginate]]

BÖLCSŐD ELŐTT

Lásd, én nem hoztam magammal kincseket,
mit Eléd tehetnék, mint a Bölcsek,

csak hoztam magammal szívem zegzugát,
és számos rejtekét, mint száz üres szobát.

Magaddal töltsd be, mást úgysem adhatok,
bölcsőd előtt állok, úgy – amint vagyok,
s már úgy vágyom Reád, mint egy gyermek.

Zengő harangok vég nélkül ünnepelnek.