„Megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma /…/ írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt” – így tudósított a korabeli magyar sajtó arról, hogy száz évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a magyar delegáció képviselői a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírták az első világháború győztes országai által diktált békefeltételeket. Nem véletlen, hogy a beregszászi református templom két évvel korábban elnémult harangjának történetével kezdődik a magyar reformátusok és Trianon kapcsolatát boncolgató ismeretterjesztő munka.

„Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre” – érzékeltette a Pesti Napló munkatársa a békeszerződés igazságtalanságát. A történelmi Magyarország területének több mint 70 %-át, lakosainak közel 2/3-át elszakító megállapodás a református egyházat is soha nem látott próbák elé állította. Erről szól a Károli Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetében működő Reformáció Öröksége Műhely dokumentumfilmje, amely a centenárium előtt egy héttel jelent meg.

[[paginate]]

A mesterségesen meghúzott határok 900 000 reformátust fosztották meg magyar állampolgárságuktól, négy egyházkerületünket megcsonkították, az ötödik teljes egészében idegen fennhatóság alá került. Szemléletes infografikák, korabeli filmhíradók, levelek, feljegyzések és fényképek segítenek megértenünk a történteket, ehhez a készítők alaposan tanulmányozták a határontúli egyházi levéltárak 1918 és 1923 közötti korszakra vonatkozó anyagait. Az alkotás legnagyobb erénye mégsem ez, hanem hogy a filmet író és rendező Ablonczy Bálintnak kiket sikerült a kamerák elé ültetni.

A Válasz Online és a Reformátusok Lapja szerzője nem a magyarországi szakemberek mondanivalójára fókuszál, ők csak kiemelnek egy-egy részletet, bemutatják a hátteret. Inkább hagyja, hogy kolozsvári, révkomáromi, nagyberegi, bácsfeketehegyi, nagyváradi   egyháztörténészek, lelkészek elbeszélésén keresztül ismerjük meg mindazt, amit elődeik átéltek. Bár a megszólalók nyíltan nem reflektálnak erre, az tőlük mégis hitelesebben hangzik az ellenséges államok fennhatósága alá került református közösségek sokkélménye, eszmélése, talpraállása és két világháború közötti virágzása. Különösen megható az, amikor Somogyi Alfréd, a komáromi teológia dékánja saját nagyapja, a két világháború között Losoncon működő lelkészképző intézet alapítójának helytállásáról és szenvedésektől sem mentes, mégis áldásos szolgálatáról mesél.

A hat hét alatt tizenkétezres nézettséget elérő videó további erőssége az arcképcsarnok: a megszólalók ugyanis nemcsak az eseményeket, folyamatokat és azok főszereplőit mutatják be, de egy-egy hiteles alak életútját is. Ezekre a Jézus Krisztusban bízó, a végtelenségig önfeláldozó emberekre is szükség volt ahhoz, hogy a száz évvel ezelőtti trauma ne roppatsa meg a határontúli magyarság és reformátusság gerincét. Az ő áldozatos, de nem hiábavaló helytállásuk előtt tiszteleghetünk, ha megnézzük a dokumentumfilmet.

Feke György