Pap Béla lelkész áldozatvállalása a karcagi református gyülekezetért a XX. század közepén

Pap Béla életéről többen írtak. Felesége a nála lévő dokumentumok alapján közkinccsé tette a tragikusan elhunyt férje küzdelmét az államhatalommal.[1] Az 1989/90-es rendszerváltás óta lelkészek, egyháztörténészek, helytörténet-kutatók vallatták a dokumentumokat, emlékeket, hogy Pap Béla életéről hiteles képet adjanak. Csűrös András szakdolgozata is Pap Béla életét dolgozza fel.[2] Csűrös András több tanulmányban ismertette eddigi kutatási eredményeit.[3] Kovács Bálint már a rendszerváltozás idején írt a mártírsorsú lelkipásztorról a Confessioban.[4] A helytörténetkutatók közül Fazekas Mihály, Elek György és Örsi Julianna foglalkozott a témával.[5] Írói hagyatékát 1990-91-ben megjelentette a Református Sajtóosztály Új teremtés címmel.[6] A lelkész legfontosabb gondolatait a Pap Béla Breviárium tartalmazza.[7] A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára újabban olyan összeállításokat adott közre, amelyben Pap Béla önéletrajza[8], valamint a lelkész és társai jelentése a karcagi egyházközséget ért második világháborús károkról szól.[9] Jelen írásban Pap Béla életének elsősorban csak az 1942-1951 közötti karcagi szakaszát mutatom be, főleg a saját levéltári kutatásaim alapján.[10] Átnéztem a korabeli sajtó (Karcagi Napló, Nagykunság, Nagykunsági Hírlap) híradásait és visszaemlékezéseket gyűjtöttem a családtól és a karcagiaktól.[11]

Pap Béla származása és rövid életrajza

Pap Béla 1907. január 22-én született a Kolozs megyei Gyaluban. Szülei: Pap János iskolaigazgató, édesanyja Medveczki Teréz az első erdélyi szakképesített tanítónő. Pap Béla testvére János orvos, Jenő vegyészmérnök lett. Mivel a családapa a trianoni békekötés idején nem esküdött fel a román kormányra, a család elhagyta Erdélyt és Budapestre költözött. Az édesapa minisztériumi főtanácsosként dolgozott.

Pap Béla Budapesten végezte középiskolai (Lónyai utcai Gimnázium) és felsőfokú tanulmányait (Budapesti Theologiai Akadémián 1925-1929). Amerikában Lanchesterben és Pittsburghban ösztöndíjasként tanult (1929-1931) és szerzett tudományos fokozatot (Bacheler of Divinity és Master of Theology). Ott ismerkedett meg a szociális evangélium irányzattal, amely lelkészi tevékenységében, közösségi munkájában mindenkor vezérelte. Hazaérkezvén lelkészképesítő vizsgákat tett (1929, 1931), melyekre jeles osztályzatot kapott. 1931-től hitoktató segédlelkészként tevékenykedett Budapesten. 1933-ban szentelték fel lelkésszé. 1933-tól a Soli Deo Gloria Diákszövetség (missziói lelkésze) és az Országos Református Szeretetszövetség rendes lelkészeként (1934-től) tevékenykedett.[12] Munkája során kulturális missziós tevékenységet is folytatott vidéken. Megismerve az emberek mindennapi életét, nehézségeit, az együtt-gondolkodás, a segítés szándéka vezérelte, amikor tollat ragadott, cikkeket írt, majd önálló újságot alapított, szerkesztett, kiadott.[13]

Pap Béla magánéletéről annyit tudunk, hogy miután 1934. május 8-án feleségül vette a kisvárdai születésű, felső kereskedelmi iskolát végzett Németh Erzsébetet (akinek édesapja községi jegyző volt). Hét gyermekük született, akik közül öten érték meg a felnőttkort: Béla (1935), Ádám (1936), Tamás János (1940), Piroska Éva (1943), Katalin Erzsébet (1948).[14]

Pap Béla egyre több, egyre nehezebb feladatot vállalt magára. Kihívásnak érezte a római katolikus egyház egyik centrumában, Vácott a református egyház súlyának a növelését. 1938-tól 1941-ig az intézményfejlesztésben jeleskedett. A fiókegyházakat önállósította, templomot, kultúrházat, ravatalozót építtetett. Majd elvállalta a váci fegyházban is a pasztorációt.

[[paginate]]

Pap Béla az író, publicista

Pap Béla korán bekapcsolódott a református ifjúsági mozgalomba. Református Diákmozgalom[15] lap hasábjain még nem találtam írását az 1931-1932. évfolyamban, de az azt követő Új Magyarság[16] lapnak már az egyik szerkesztője. A lap önmeghatározására érdemes odafigyelnünk, hiszen Pap Béla is e nemzedékhez tartozik: „Az Új Magyarság megszületett, mert az új magyar generáció él és szót kér magának.”[17] 1932-ben ír egy amerikai unitáriusról, aki magyarbarát. Szót emel a magyar nyelvért és Trianon miatt.[18] A következő számban így fogalmaz: „A mi mártírjaink a lélek kincsei, névtelenségükben hallhatatlanok. A mi mártírjaink élete alkotás, alkotásuk emberszívekben isteni szikrával kicsiholt élet”.[19] A cikkeinek példáját Amerikából veszi, de már bírálja a Szovjetunió ötéves tervét is.

Hamarosan megszületnek első könyvei is. 1934-ben megjelenik Új evangélium, 1936-ban az Aktuális kereszténység, majd 1944-ben az Ige és ember kerül kiadásra.[20] A Társadalmi rendszerváltozás: Evangélium című könyvét az amerikai tapasztalatai alapján írja meg. A korabeli társadalmat meg kell újítani, amiben feladat hárul a lelkészekre is. A XX. század első harmadában a felmerült kérdésekre szociális igehirdetéssel kell megfelelni. Erre gyakorlati útmutatóval is szolgál. Nagy nemzetközi tájékozottságára építve bemutatja, hogy a modern szociális igehirdetés hogyan valósul meg a német, a svájci, az angolszász igehirdetőknél. A modern magyar református szociális igehirdetésben két korszakot állapít meg. Az első világháború előtt Jánosi Zoltán munkásságát tekinti mérvadónak. Az azt követő időszakról megállapítja, hogy „minden jelentősebb igehirdetőnknek van szociális kérdéssel foglalkozó prédikációja vagy tanulmánya”.[21] Kiemeli Ravasz László, Szabó Imre, Makkai Sándor, Kovács J. István, Vásárhelyi János, Bogdán Gyula munkáit. A névsorhoz hozzátehetjük Pap Béla nevét is, aki e mozgalomnak elkötelezett hívévé vált. A magyar református egyház szociális érzékenységét kívánta növelni. „A magyar református szociális igehirdetés, még a holnap gyermeke. Programja egy mondatban: radikális keresztyénséget az egyén és társadalom életében”[22] — nyilatkozza az ifjú tudós lelkipásztor 1934-ben.

Pap Béla tanításait tehát nemcsak a szószékről hirdette, de lapalapítóként, laptulajdonosként, szerkesztőként rendszeresen az újságjai hasábjain is szólt az olvasóihoz. Egyre szélesebb kapcsolatot ápolt az ország jövőjéről gondolkodó értelmiséggel. Publikációs lehetőséget adott és így biztosította a nyilvánosságot számos magyar írónak, szociológusnak, tudósnak az Új Magyarság, majd a Magyar Út[23] hasábjain. Az ismert népi írók közül többen (Féja Géza, Kodolányi János, Móricz Zsigmond, Németh László, Veres Péter stb.) rendszeresen publikáltak a lap hasábjain. A hasonló gondolkodású lelkészek, politikusok (Fónyad Dezső, Kiss Mihály, Kiss Sándor, Kovács Imre, Makkai Sándor, Morvay István, Ravasz László stb.) is kifejtették a gondolataikat. Legtöbben a harmadik utas (Kertmagyarország) fejlődés lehetőségében látták a kiutat. Ezzel Pap Béla is a harmadik (magyar) utas politika egyik szószólója lett.

[[paginate]]

Pap Béla szolgálata a Nagykunságon

Időközben Karcagon egy lelkészállás megüresedett. A Heves-Nagykunsági Református Egyházmegye több lelkészt (Komlósi Gábor mezőtúri, Berta János, Parragh Attila, Tóth Kálmán) ajánlott a karcagiaknak. A váci lelkészt 1941-ben megkereste dr. Kiss Mihály egyházgondnok és a karcagi gyülekezet nevében meghívta Pap Bélát egy bemutatkozó szolgálatra. Pap Béla 1941. szeptember 20-ai, karcagi bemutatkozó prédikációja nyomán a presbitérium és az egyházközség Pap Béla mellett döntött. A korabeli lap így értékelte a bemutatkozót prédikációja alapján: „Nem mindennapi, és a megszokott keretekből magasan kiemelkedő tárgykörből választott beszéde, átszőve az eleven élet gyakorlati szálaival, figyelmet lebilincselően tárgyalta a vallás egybefogó erejét. Szónoki képességei, magas theológiai felkészültsége, megnyerő modora mind amellett emel szól, hogy az elmúlt vasárnap a magyarországi reformátusságnak egyik legkiválóbb vezetőjével találkoztunk”.[24]

1941. október 12-én sor került a választásra. A választási bizottság egyházi elnöke Tóth Lajos túrkevei lelkész tanácsbíró, a világi elnöke Vadai Ferenc kisújszállási nyugalmazott gimnáziumi igazgató, tanácsbíró volt; a bizottság többi tagja: Czirják Géza túrkevei, Bucsai László kisújszállási, Tóth Kálmán bucsatelepi lelkészek voltak, világi részről pedig dr. Györffy Kálmán túrkevei polgármester, dr. Nagy Sándor kisújszállási főjegyző és Kátai Zoltán bucsatelepi főjegyző foglalt helyet a bizottságban. Szentesi Tóth Kálmán egykori polgármester, helytörténet kutató így értékelte a lelkészválasztás eredményét: „a gyülekezet pedig egyértelműen a megválasztás mellett nyilatkozott, az elnök Pap Bélát megválasztott lelkésznek jelentette ki. … [Pap Béla] Harmincnégy éves, ereje teljében levő, munkaszerető férfiút nyert az egyház az új lelkész személyében. Az előlegezett bizalomra kétségkívül érdemes fog lenni és prédikációiban s a közönséggel való érintkezésben lélek és melegség nyilvánul majd meg, egyházkormányzási munkáiban pedig bölcsesség, belátás és jóakarat. Ezzel a hittel és reménységgel és szeretettel köszönti a karcagi református gyülekezet új lelkészét, Pap Bélát”.[25]

Pap Béla később így indokolta döntését, amely szerint elfogadta a karcagi állásajánlatot: „A karcagiak meghívását két évvel ezelőtt nem csak azért vállaltam el, mert anyagilag jobb gyülekezet, mint Vác, hanem az úgynevezett ’elült alföldi gyülekezet’ megoldhatatlannak mondott problémáját láttam benne. Egy szóval feladatot, amelyet meg kell oldani. Az első két év tulajdonképpen a környezet megismerésére és a lehetőségek felmérésére kellett. Ma még sem azt nem mondhatom, hogy a kérdésre találtam megoldást, sem azt, hogy csődbe jutottam, az elgondolások nem sikerültek. Egy megkezdett munkát pedig csak azért otthagyni, mert egy díszesebb s talán anyagilag is jobban dotált pozíció lehetősége felkínálkoznék, úgy gondolom olyan lépés volna, amiért mindig szégyenkeznem kellene egy kicsit magam előtt. Lehet, hogy eljön az az idő, amikor úgy érzem, hogy máshol többet szolgálhatok, mint Karcagon s akkor menni is fogok máshova, ha hívnak, ez idő szerint azonban azt mondja a lelkiismeretem, hogy itt kell maradnom Karcagon”.[26]

[[paginate]]

Pap Béla a karcagi szolgálatát 1942-ben tudta megkezdeni. A feladat igen sokrétű volt, mert a lelkészi szolgálata mellett az egyháztanács lelkészi teendőit végezte. Különböző szervezetek vezetőségébe (Iskolaszék, a Nagykun Református Gimnázium Igazgatótanácsa, Leventeegyesület, Közjóléti Munkaközösség, Magyar Élet Pártja) is beválasztották. Közben összeállította az „Ige és Ember” című kötetét, amely előadásait tartalmazza.[27] Néhány fennmaradt levél bizonyítja, hogy széles körben terjesztette művét. Az orosz frontra került egykori leventék, karcagi ismerősök írják, hogy eljutott hozzájuk a könyv, sőt olvassák a Magyar út és a Nagykunság című újságokat is. Írásának hatását kifejezi a karcagi Dusa István főhadnagy levele, amely a következőképpen szól: „Kedves Béla! Az „Ige és Ember”-t megkaptam. Nagy örömöt szereztél vele és nagyon, de nagyon köszönöm. Mondhatom neked, Bélám, hogy a Szabó Dezső fejezetért érdemes lett volna megírnod a könyvet. Én Szabó Dezsőt nagyon szeretem és éppen olyan szemmel nézem a magyar kálvinizmust mint ő. Nem a kálvinizmus nekem a fontos, hanem az a sajátos szuggesztív ereje mely a magyarságot képessé teszi a legteljesebb és legtisztább, legigazibb magyarságának kifejtésére. Mi elsősorban magyarok és csak azután lehetünk kálvinisták. Hisz épen ez az érdeme és a létjogosultsága nálunk és talán mindenütt a kálvinizmusnak. És ahogy én a világrend alakulását látom, a kálvinizmusra nagy jövő kell, hogy várjon az eljövendő időkben, különösen Magyarországon”.[28] Pap Béla és társai törődnek az itthon aggódó feleségekkel. A fronton lévő katonák hálásan köszönik ezt levelükben a karcagi lelkésznek. A háborús és az azt követő években nagy szükség volt a hadigondozottakkal, az árvákkal, szegény családokkal való törődésre. Pap Béla szociális érzékenysége minden tettében és írásaiban is kimutatható.

Mivel Pap Bélának a Szeretetszövetséggel[29] igen jó kapcsolata volt (több évig – 1931. december 1 - 1937. december 31. – annak lelkésze, utazó titkára volt), annak szellemében kezdett hozzá a karcagi egyházközség segítő tevékenységéhez is. Már 1935-től működött egy leány árvaház a városban. 1943-ban Bodnár Sámuelné hagyatékából létrehoztak egy fiú árvaházat is a Kátai Gábor utca 19. szám alatt, amelynek avatására Kiss Ferenc is leutazott Karcagra.[30] Az árvaház épületének átalakítását támogatta a Szeretetszövetség, a későbbiekben a Szeretetszolgálat működtette is. A Karcagi Református Egyházközség ebben partner volt.

A front közeledtével 1944 őszén egyre nagyobb menekülési pánik lett úrrá. Karcagra 1944. október 9-én érkeztek a szovjet csapatok. Az előtte való napokban sokan (elsősorban a közigazgatásban, a rendőrségen dolgozók és az „úri osztály”) elhagyták a várost. Pap Béla lelkész maradt, sőt a lelkipásztori szolgálatát is ellátta 1944. október 8. és november 11. között, egyedül. Fennmaradt jelentéséből részletesen megismerhetjük a megszálló csapatok kártételeit és a lakosság magatartását. A kéthónapos rettegés, bujkálás után karácsonykor kb. 1.500-an vettek részt az Istentiszteleten, több mint 300-an vettek úrvacsorát.[31] Nagy szüksége volt a gyülekezetnek az imádságra, Isten dicséretére, a hűséges és lelki vigaszt nyújtó lelkészre. Fennmaradt ebből az időből az egyik prédikációjának vázlata, amelyben azt feszegette, hogy miért vesztettük el a háborút. Ennek okait abban látja, hogy: „Mert Isten nélkül kezdtük. Nekünk sem szükségünk, sem okunk nem volt a háborúra. Nem is várhattuk Isten segítségét, mert bűneink miatt mást nem is érdemelhettünk. /…/ A vesztes háború következményei: a) külsők (ínség, nyomor, lezüllés, élvezet, vágy, szesz- és táncőrület, munkaundor, fogság, halál), b) belsők (széttagolódás, versengés, viszálykodás, erkölcsi süllyedés, bosszúszomj stb.)”. Az utat is kijelöli mind az egyének, mind az egyház részére. „A megépülés útja: A bűnbánat, vissza a Bibliához, Krisztussal élni. Egyházi reformok a hitélet erősítésére (vallásoktatás, konfirmáció, családlátogatás, KIE, Nőszövetség, evangelizáció, szeretetmunka stb.). A megengesztelt Isten.”[32] Minden gondolatnál hivatkozik a Biblia odaillő passzusára.

[[paginate]]

A politikai helyzet azonban megváltozott, amely a rendszerváltozás folyamatát elindította. A Nemzeti Bizottság hamarosan kizárta tagjai sorából a papokat. 1945-ben megkezdődött Pap Béla félreállítása, sőt munkájának ellehetetlenítése. Ennek egyik első példája az érettségi elnöki megbízatásról való lemondtatás. E témában tájékoztatta Révész Imre püspököt. A püspök úgy látta, hogy Pap Béla számára az a legjobb megoldás, ha önként lemond az tisztségéről. Erről a következő levélben értesítette a lelkészt: „Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr! A karcagi Nemzeti Bizottság megkeresését a mai napon kaptam kézhez, hozzászólás végett visszavárólag megküldöm. Meg kívánom jegyezni, hogy egyházi is iskolai önkormányzatunk sarkalatos jogába való beavatkozást mint más kívülálló tényező, úgy a karcagi Nemzeti Bizottság részéről sem vagyok hajlandó szó nélkül elviselni s az ellen a megfelelő orvoslás iránti lépéseket a magyar kormánynál meg fogom tenni. A karcagi érettségi elnök személyére vonatkozó intézkedésemet csak akkor vagyok hajlandó megváltoztatni, hogyha ezt Nagytiszteletűséged moto proprio kéri. Amennyiben Nagytiszteletűséged a személycserét az egyházközség és a gimnázium érdekében állónak ítéli és a maga személyi biztonsága, valamint az érettségi vizsgálat zavartalan lefolyása érdekében üdvösnek gondolja: egy idevonatkozó kérésnek hozzám intézését magam is célszerűnek tartanám…”[33]

Két nap múlva, 1945. május 30-án Pap Béla álláspontját a következőkben fejtette ki:

„Főtiszteletű Püspök Úr!

Főtiszteletűséged 1175/1945 sz. levelét vettem és mindenekelőtt melegen megköszönöm úgy az érettségi elnöki kijelölésben, mint a helyi Nemzeti Bizottság vonatkozó határozatának megküldésében megnyilvánuló bizalmat.
    Ami már most az ügy tárgyi részét illeti, tiszteletteljes véleményem a következő:
    Ha a szóbanforgó ügyben semmi másról nem volna szó, mint az én személyemről, én volnék az első, aki kérném felmentésemet. A karcagi Nemzeti Bizottság május 21-én tartott ülésének 3 egyforma szellemű határozata – a másik kettőt az azokra Török Nagytiszteletű Úr által adott válasszal együtt csatolom – azonban azt mutatja, hogy ugy az érettségi elnöki tiszt, mint az igazgatói állás vagy presbiteri megbizatás betöltése csak jó alkalom arra, hogy egyes politikai tényezők illetéktelenül beleavatkozzanak az egyház sajátos belső ügyeibe és exponenseiket [jelöltjeiket – Ö.J.] a megfélemlítés eszközével beleültessék az egyházi intézmények megüresedő tisztségeibe, legközelebbről a gimnáziumi igazgatói székébe.
    Az egész koncentrikus [koncentrált – Ö:J.] támadás  ugyanis a megüresedett gimnáziumi állás betöltése, illetve az Igazgatótanácsnak ama határozata áll, hogy az igazgatói állást ez iskolai év végéig nem tölti, hanem az igazgatói teendők ellátásával jelen iskolai év végéig Schwirián László helyettes igazgatót bízza meg. Ezt a határozatot Szász Béla gimnáziumi tanár, a szociáldemokrata párt tagja magára nézve sérelmesnek találta, létrejöttét pedig a ’reakciós elemeknek’, elsősorban nekem tulajdonította. Gyakorlatilag az ő érdekében lépett közbe a szociáldemokrata párt helyi csoportja és provokált a Nemzeti Bizottságban – ahonnan a lelkészeket már korábban ’eliminálták’ — 72/1945 sz. alatt olyan határozatot, hogy az Igazgatótanács 14 nap alatt pedig tanácsot ad az egyháznak, hogy a megüresedő tisztségeket ’a mai kor szellemének megfelelő személyekkel’ töltse be. Sőt igen sokunk látása szerint a fenti cél érdekében kellett az igazán nem jobboldali érzelmű Gaál Lászlót az igazgatói állástól megfosztani és cserére itélni, az igazgatóság szempontjából számbajöhető összes tanárokat cserére itélni, legutóbb pedig Csinády Gerőt is kikezdeni és őt alkalmatlannak nyilvánítani arra, hogy a pedagógusok továbbképző, illetve átképző tanfolyamán előadást tartson. A megfélemlítésnek és a lelki terrornak olyan sötétségével állunk itt szemben, amelynek a református egyházba és annak intézményeibe való betörését meg kell akadályoznunk még akkor is, ha ezért bármelyikünknek is börtön, vagy egyéb kellemetlenség fog osztályrészül jutni. Ha a református egyház akár helyi, akár országos viszonylatban engedne az ilyen kísérleteknek, sáfárai a történelem előtt nemcsak hűteleneknek, az egyház alkotmányát könnyelműen feladóknak, de kétségtelenül gyáváknak is bélyegeztetnének.
    Éppen ezért, bár meg vagyok győződve arról, hogy ha Főtiszteletű Úr nem ment fel az érettségi elnöki állás betöltése alól, igen rövid időn belül fogság, vagy más megaláztatás fog nyakamba szakadni, felmentésemet ’motu proprio’ nem kérem, sőt arra kérem Főtiszteletű Uramat, hogy ebben az egész kérdéskomplexumban ne az én egyéni érdekemet, hanem az egyház mindezfelett való érdekét sziveskedjék a döntésénél kizárólag mérvadóul venni.

Fő Tiszteletű Urnak irányomban való jó indulatát ismételten megköszönjem életére és nehéz munkájára Isten gazdag áldását kéri

Karcag, 1945. május 30.

                                                                         Igaz híve: [Pap Béla]”[34]

[[paginate]]

A levelezés tovább folyt. Többen kérték Pap Bélát az álláspontja megváltoztatására. Szentesi Tóth Kálmán, Karcag egykori polgármestere, a Karcagi Református Egyházközség egykori gondnoka, a helytörténet ismerője, kutatója például az alábbiakat írja: „…helyes volna kitérni a további akció elől, oly formán, hogy most már önként hárítanád el magadtól az elnöki tisztséget, mert ellenkező esetben, nem lehetetlen, hogy más és talán kellemetlenebb módon fognák lehetetlenné tenni elnökségedet. Az elnökségtől való önkéntes visszavonulásod egy időre talán nyugalmi helyzetet teremtene rád vonatkozólag is, az egyházra nézve is.”[35]

A további győzködés hatására Pap Béla a karcagi érettségi elnöki megbízatásról 1945. június 23-án lemondott.[36] Erről a karcagi Református Nagykun Gimnázium Igazgatóját is értesítette.[37] A püspök a Nemzeti Bizottságnak válaszolva 1945. június 27-én kelt levelében — hivatkozva arra, hogy a református püspök felszentelésekor tett fogadalmában benne van, hogy „A polgári hatóságoknak egyházunk törvényeibe s önkormányzati jogaiba ütköző rendeleteit végre nem hajtom, hanem az egyházkerületi nagygyűlésnek bejelentem.” — visszautasítja a karcagi Nemzeti Bizottság kérését, hogy vonja vissza Pap Béla érettségi elnöki megbízatását. Mint írja: „Éppen ennél fogva sajnálattal közlöm, hogy Pap Béla lelkipásztornak az érettségi elnöki tiszt alól való fölmentésére nézve nincs módom intézkedni, annál kevésbé, mert a mai közlekedési viszonyok között az egyházkerület minden középiskolájára nézve úgy intézkedtem, hogy az érettségit elsősorban a helyi lelkipásztornak valamelyike vezesse le elnökként…”[38] A püspök az elnöki tisztséggel ezután Török Vincét, a helyettesítéssel Bihari Istvánt bízta meg.

A lelkészek vállára nem mindennapi teher nehezedett ezekben az években. Az egyházközség működtetését, az iskolái fenntartását különösen megnehezítette, hogy a Karcagi Református Egyházközség minden földjét elvette a helyi hatalom. Az 1945. április 11-én keltezett dokumentum szerint 779 katasztrális hold földet foglalt le a Földigénylő Bizottság.[39] A földek kisajátítása együtt járt a bérleti jogokból befolyt összeg elvesztésével. Korábban ebből tartották fenn az általános iskolákat és a gimnáziumot. Az egyházközség működésében a földbérleti bevételek megszűnése és az alapítványok értékvesztése jelentős kárt okozott a közösségnek.

Pap Bélának hiába voltak nagyszabású tervei az egyházi élet megújítására, csak keveset tudott megvalósítani. Partnere volt pályatársa, Bihari István lelkés. Azért megépült a berekfürdői templom, megjavították, renováltatták a karcagi templomtornyot (1945-1946). Karcagpusztán tanyai iskola épült, beindult az élet a fiú árvaházban (1943-tól). Karcagon 1948-ban zsinati javaslatra az egységes református egyház négy egyházközséggé alakult át. Ekkor készítettek imatermet a Poócs (Keleti) Iskolában.

Pap Béla egyházmegyei és egyházkerületi tisztségeket is betöltött. A Hevesnagykunsági Egyházmegyénél missziói előadó (1947), tanácsbíró (1947), a Tiszántúli Református Egyházkerületben tanácsbíró (1950) 1947-től a Zsinat rendes tagja.

[[paginate]]

Szemben az államhatalommal a lelkész szót emel a közösségéért

Pap Bélát egész élete során a magyar társadalom problémái foglalkoztatták. Az egyházközségét és annak tagjait ért sérelmek miatt is gyakran szót emel. Levelet ír a püspöknek, tájékoztatja az esperest, beszámolót tart egy-egy szervezett akcióról, szót kér a gyűléseken, nyilatkozik, tiltakozik és ha kell meggyőzi az embereket. 1945 májusában – mint már említettem – a Püspökhöz írt levélben tiltakozik Gaál László gimnáziumi igazgatói állásából való elmozdítása miatt és a pedagógusok biztonságáért. Ezért akarta megőrizni az érettségi elnöki tisztségét is.[40] Félti az egyházi belső autonómiát.[41] A Magyarországi Református Egyház érdekeit védi, amikor tiltakozik az iskolák államosítása ellen. A karcagi Nagykun Gimnázium megtartásáért száll síkra, maga mellé állítva a presbitériumot. 1949-ben felhívja a Konvent és a Zsinat figyelmét a parasztság sorsára. A református egyház legfelsőbb vezetőségét szólítja meg és kéri, hogy emeljenek szót a kuláküldözés miatt. Íme ez a levele:

„Főtiszteletű Konventi és Zsinati Elnökség!

A magyarországi evangéliumi keresztyénség felelős őrállói kiáltványban hívták fel az evangélium híveit arra, hogy virágvasárnap ünnepén könyörögjenek a békéért. Ezt a kiáltványt a magyar református egyház minden püspöke és főgondnoka aláírta, a konventi elnökség pedig szószékből való felolvasását elrendelte.
    A kiáltvány hangsúlyozza, hogy az Igének engedelmeskedünk akkor, amikor „szót emelünk a béke ügye mellett”. Ha az igének engedelmeskedünk akkor, amikor szót emelünk a világbéke mellett, az Igének engedelmeskedünk akkor is, amikor szót emelünk a magyar gazda békességben élhetése mellett. 
    Amilyen szívbeli kívánsága és mindennapi imádsága lelkipásztorainknak és gyülekezeteinknek az, hogy „csendes és nyugalmas életet” élhessünk, éppenolyan szívbeli szomorúsága látni azt, hogy ugyanakkor, amikor országszerte politikai és egyházi tüntetések folynak a béke mellett, munkában, tisztességben és becsületben megőszült gazdálkodó embereket vetnek fogságra, vernek a legbrutálisabban össze, és indítanak ellenök rendőri eljárást a legkülönbözőbb ürügyek címén. Egyetlen bűnük az, hogy van 20, 30, 40 hold földjük. Ezért kell hordozniuk az új sárgacsillagot, a kulákság megszégyenítő bélyegét! Ezek a megszégyenített, összevert, hamis ürügyek címén börtönbe és internáló táborba vitt emberek igen jelentős részben református gazdák, sok esetben presbiterek. Az az ember, aki Urunk szavai szerint „Jeruzsálemből Jerikóba megy vala alá és rablók kezébe esék, akik a félholt embert kifosztván és megsebesítvén elkerülték azt, elmenének, és ott hagyák félholtan” — ma a kuláknak bélyegzett magyar gazda.
    A magyar református egyház felelős őrállói nem helyezkedhetnek a példabeszédbeli pap és lévita álláspontjára, akik látván ma kifosztott, megsebesített, félholt embert, elkerülék azt. Az egyház Ura, a Békesség Fejedelme félreérthetetlenül megmondja mi a magatartás ebben az esetben Krisztus népének.
    A magyar református egyház felelős őrállói békekiáltványának csak akkor lesz keserűségnélküli visszhangja a magyar református nép lelkében, ha felelős vezetőink ugyanakkor amikor nagyon helyesen felemelik szavokat a világbéke mellett, ugyanezt megteszik azoknak a békességben való élhetése és munkálkodása mellett is, akik most kifosztva és megsebesülve feküsznek a jerikói országúton. Tudom, hogy a magyar református egyház felelős őrállóinak van lelkiismerete. Erre a lelkiismeretre hivatkozva, Isten szent nevére kérem őket: Emeljék fel szavokat a magyar gazdák emberi méltóságának és szabadságának megvédése érdekében. Isten Szentlelke cselekedje, hogy ma, amikor újra felelnünk kell a hozzám intézett kérdésre: „E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak” – felelős vezetőink ne csak ki tudják mondani a feleletet: „Az, aki könyörült rajta”, de engedelmeskedni is tudjanak a parancsnak, amelyet az egyház Ura felénk fordulva mond: Eredj el és te is aképen cselekedjél!” (Lk 10).

Karcag, 1949 április 4.

Teljes tisztelettel:
    [Pap Béla]
    lelkipásztor”[42]

[[paginate]]

Hiába történt meg az állam és a református egyház között a megegyezés, mégis voltak túlkapások. Erről a Szolnok megyei Néplap írt 1950 nyarán azzal vádolva Pap Béla református lelkészt, hogy a kormány politikája, a rendszer ellen izgat.[43] A püspök az esperesen keresztül jelentést kért az esetről. Válaszul Pap Béla részletesen beszámolt az esetről. Itt most csak néhány jellemző momentumot emelek ki a levélből:

„1950. május 30-án délelőtt ¼ 11 körül megjelent nálam két szülő és azt panaszolták, hogy a központi leányiskolában több mint egy órája várnak, hogy gyermekük vallásoktatásban való részesülését kérjék, az igazgatói irodát azonban bezárták és a tantestület tagjai nem veszik át bejelentésöket. /…/ A két szülővel átmentem a központi leányiskolába, hogy személyesen győződjek meg a fenti panasz helytállóságáról. A folyosón az igazgatói szoba előtt 40-50 szülő állott, zúgott és panaszkodott, hogy a legnagyobb munkaidőben bejöttek, hogy a miniszteri rendelet által biztosított jogukkal éljenek és itt órahosszat váratják őket. /…/ Sem az igazgatóhelyettesek nem válaszoltak a lelkész kérdésére, sem a posta nem kapcsolta a főigazgatóságot. A másik iskolába is ugyanez a helyzet alakult ki, amit a további napokon szintén tapasztaltak /…/ Ezen a napon a karcagi iskolákban mindent elkövettek, hogy a szülők törvényben biztosított jogukkal ne élhessenek. /…/ A cikk ellenem szól – s a legnyilvánvalóbb valótlanságokkal van tele” — fejezi be a levelét a lelkész.[44]

Pap Béla és lelkésztársai (Orgoványi György, Bihari István és Soós Lajos) 1951-ben azt sérelmezik, hogy a Minisztertanács április 29-i vasárnapot munkanappá nyilvánította.[45]

Pap Béla prédikációi a társadalom jobbításáért

Pap Béla prédikációi mindig aktualitással voltak telítve. 1942. május 19-én Kunhegyesen a Nagykunsági Egyházmegye presbiteri konferenciája előtti reggeli Istentiszteleten például nemcsak képet adott a kor emberéről, de az egyházlátlelete mellett kitűzte a lelkészekre váró feladatot is. Többek között ezeket mondta:

„A mai ember nem hitetlen, inkább kiábrándult. Élesen látja az anyaszentegyház képviselőinek emberi hibáit és ezek miatt az emberi fogyatkozások miatt elfordult magától az egyháztól. Az eszmét összetéveszti annak hirdetőjével, zászlót azonosítja a zászlótartóval, a keresztyénséget a papokkal, presbiterekkel, intézményekkel és a zászlóvivők egyéni gyarlóságai miatt magát Krisztus lobogóját tagadja meg. /…/ És hányszor mi vagyunk azok a lelkipásztorok és azok a presbiterek, akiknek emberi gyarlóságai és fogyatékosságai miatt a hívek elmaradnak a templomból s azonosítván az anyaszentegyházat velünk, közönyösekké válnak az egyház iránt! /…/ A református egyháznak /…/ lelkileg nagykorú lelkipásztorokra, presbiterekre és hívekre van szüksége. Emberekre, akik már nem azért hisznek, prédikálnak, vesznek részt Krisztus anyaszentegyházának földi ügyvitelében, mert így látták és tanulták egy előttük járó nemzedéktől, hanem azért, mert gyötrődéseken, kétségeken, szenvedéseken és imádságokon keresztül maguk győződtek meg arról, hogy ez az idvesség egyedüli útja. Emberekre, akik szakadatlanul érzik mekkora felelősség bizatott reájuk: magasra emelni a legszentebb zászlót s jaj, ha úgy hordozzák azt, hogy viselkedésük miatt magát a zászlót tagadják meg a hívek /…/ Emberekre, bizonyságtevő életekre, akiknek beszéde, viselkedése nem árnyékot, hanem fényt vet az útra, amelyen Krisztus közeledik, hogy meghódítsa a magyar szíveket”.[46]

[[paginate]]

Pap Béla 1948. újévi prédikációjában a következőket mondja: „Nemcsak nemzet támad nemzet ellen és ország ország ellen, hanem ember is ember ellen, testvér is testvér ellen /…/ A sátán magvetésének legszörnyűbb termése mindig a polgárháború és testvérharc, a teljes meghasonlás, az az állapot, amikor édes testvérek, egy család, egy nép tagjai is ’elárulják egymást és gyűlölik egymást.’ /…/ Jézus útmutatása: a) a hit és a hiszékenység nem ugyanaz, b) A hitvalló ember nem fél, tudja, hogy amit Isten rámér egy nemzedékre, azt el kell viselni, c) Aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. /…/ A magyar református egyházat nem a nagyobb vagyon, nem az ügyesebb politika, nem az ilyen, vagy amolyan világhelyzet, hanem a több és mélyebb imádság tarthatja meg. /…/ Több állhatatosságot a szeretetben. /…/ Attól a szeretetről, amelyik gyógyít, attól a szeretetről, amelyik a leggyűlölködőbb ellenségnek is meg tud bocsátani, attól a szeretetről, amely mindig kész önmagát feláldozni! /…/ És több álhatosságot a szolgálatban, a mindennapi munkában”.[47]

Az 1949-re szánt gondolatait is megismerhetjük egy újabb beszédében. Megbántottak címmel ugyancsak a magyar társadalmat mutatja be. Három részre osztja a mondandóját: 1. Kik a megbántottak, 2. Mi jellemzi a megbántott, sértett embert, 3. Mi a megoldás. Vegyük sorra a gondolatai lényegét!

  1. „Nehéz, nagyon nehéz a megbocsátás, mert olyan világban élünk, ahol mindenki sértett félnek érzi magát. Könnyű megbocsátásról beszélni addig, ameddig mások kapott és adott sebeiről van szó. Annál nehezebb akkor, amikor mi vagyunk a megbántott, megsértett, kisemmizett, megszégyenített, kifosztott tehát elégtételt követelő fél. Forradalmi időknek jellegzetes vonása az, hogy a sértettség, a megbántottság, a megrövidítettség érzése egyetemes érvvé, ürüggyé és jogcímmé válik. Egyes emberek sértettségéből, megbántottságából kollektív sértődöttség, megbántottság lesz: Mindenki azon a címen követel különleges elbánást, vagy táplál a másik ellen engesztelhetetlen bosszút, mert őt valaki, valamikor megbántotta, megsértette, meggyalázta.
        Nekem származásom miatt kellett szenvednem – mondja egy tekintélyes csoport – minden jogom meg van ahhoz, hogy megbántott félnek érezzem magamat, elégtételt vegyek és kárpótlást követeljek. És emberileg igaza van: Elveszetett gyermekeket, szülőket, hitveseket, s főként az emberi méltóság megcsúfolását nem könnyű elfelejteni.
        Engem világnézetei, vagy politikai állásfoglalásom miatt üldöztek, jogom van a bosszúra – mondja a másik. Az pedig örök emberi gyengeség, hogy ha valaki nem állhat bosszút azon, aki ellene személy szerint vétett, az ellene elkövetett sérelmet átviszi mindenkire, aki akkor, amikor őt bántották történetesen ugyanazoktól a kezektől nem szenvedett. Fizessenek, ha annak idején eltűrték, hogy engem méltatlanság érjen! …
        Mindig dolgoztam és mindig nyomorúságban éltem – kiáltja egy másik sereg ember – évszázados sértés és elnyomás követel elégtételt, ismerjék most meg a nyomort azok, akik eddig bővőlkedtek! /…/ Vagyonom volt, koldus lettem – felel rá fogcsikorgatva egy másik csoport – hogyne lenne tele keserűséggel és bosszúvággyal a szívem? /…/ Megsértettség címén követel az egyik és megsértettség címén forral bosszút a másik!
        Én a férjemet vesztettem el a nagy világégésben, én az egészségemet, a lábamat, a kezemet, vagy a szememet, hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva lettem – jogom van követelni, hogy tartsanak el a szerencsésebbek, az egészségesebbek! Megrövidített, kifosztott ember vagyok, jogom van panaszra és követelődzésre /…/
        Mindenki jogra, történelmi igazságszolgáltatásra, személyes megsértettségre, méltó haragra, indokolt bosszúra hivatkozik és a harag mindig új haragot, a sértődöttség mindig új sértődöttséget, a félelem mindig új félelmet és a bosszú mindig új bosszút szül – szörnyű patak a gyűlölet patakja, mennél tovább ér annál szennyesebb és annál halálthozóbb az árja!
        Nehéz, nagyon nehéz megbocsátani olyankor, amikor mindenki halálosan megsértettnek érzi magát! /…/ 1949 legnehezebb magyar feladata a megbocsátani tudás!
  2. De nemcsak legnehezebb, hanem legdöntőbb jelentőségű kérdésünk is. A sértett ember, a megbántottságával elfoglalt ember, a bosszút melengető ember ugyanis nem alkotó ember. Akinek Káin bélyege van a homlokán az tud pusztítani, de nem tud építeni. Gondolatainak, energiájának egy tekintélyes részét leköti a bosszú.
        A megsértett, megbántottságán rágódó ember keserű. Nincs mosolya, nem ismeri a felszabadult lélek egészséges kacagását. Nem tud örülni, állandóan valami szorongás, valami megszűnni nem akaró rossz közérzet kínozza. Az egész világot a maga valóságos, vagy vélt sérelmén keresztül nézi, éppen ezért képtelen a tárgyilagosságra. /…/ Életfelfogása ebben az egy mondatban sűrűsödik: Nem érdemes! Nem érdemes gondolkodni, nem érdemes dolgozni, nem érdemes lelkesedni /…/ Nagyon öreg, vagy nagyon beteg az a társadalom, amelyikben ez a hang úrrá lesz. A megsértett, vagy sértődöttségből élő ember rendszerint betegesen érzékeny és ingerlékeny. Mindenkiben ellenséget érez, mert a tudat alatt állandóan kisebbségi érzés gyötri. /…/ A keserű ember, a sértődöttségből élő ember, a betegesen ingerlékeny, üldözési mániában szenvedő ember állandóan bosszút forral. Állandóan azt várja, lesi, mikor érkezik el a bosszú alkalma és pillanata. /…/ A megbocsátás és megbékélés parancs azért nehéz, mert nagyon sok embert érint, azért mindennél fontosabb, mert alapfeltétele a kiegyensúlyozott életnek, a békés építő munkának.
  3. De van-e megoldás? Lehetséges-e harag, sértés és sértődöttség, bántás és megbántottság nélkül élni ebben a világban? Lehetséges-e egy olyan világ, amelyben nincs méltatlanság, igazságtalanság, ahol senki sem ad és senki sem kap sebet?  Jézus azt mondja, hogy nem lehetséges, /… / arra tanit, hogy erre nem a bosszúállás, hanem a megbocsátás az igazi felelet. /…/ Sértésért, bántásért, meggyalázásért az igazi elégtételadás nem a bosszú, nem a visszaütés, hanem a megbocsátás. A feltétel nélküli megbocsátás, amellyel a Gazda elengedi az ő szolgájának minden tartozását egyedül azért, mert az nyomorult, fizetésképtelen, bocsánatért könyörgő, ő pedig irgalmas, nagykegyelmű /…/
        Isten az ő igéjében nem azt ígéri, hogy 1949-ben nem lesznek sértések, bántások, próbák és szenvedések, hanem arra figyelmeztet, hogy aki Krisztusé, nem fizethet gonosszal a gonoszért és szidalommal a szidalomért. A harag, a sértés, a bosszú rabszolgatartó lánca csak a megbocsátani tudás felszabadultságában pattan széjjel. A legnagyobb győzelem nem az, amikor megtaposod az ellenségedet, hanem az, amikor megbocsátasz a halálos ellenségednek!”[48]

Ha visszaidézzük az előző éveket és 1948 egyházellenes intézkedéseit és az őt személyesen ért vádakat, akkor láthatjuk, milyen emberi magatartás, felülemelkedés a mindennapi megbántásokon kellett ennek a beszédnek a megírásához, a megbékélés hirdetéséhez!

[[paginate]]

Mivel Pap Bélát 1947-ben beválasztották a Református Egyház Zsinatába[49], így a karcagi lelkész az államrendőrség figyelmébe került. Pap Béla igazi megfigyelése azonban 1948-ban kezdődött. Az egyház elleni támadás emblematikus pontja az iskolák államosítása volt 1948-ban.[50] A problematika felvetése, tárgyalása két éven át folyt, mígnem mesgszületett a református egyház és a kormány közötti megegyezés és az országgyűlés a 73. ülésén tárgyalta 1948. június 16-án, majd elfogadta a XXXIII. törvényt.

Az 1948-ban bekövetkezett egyházellenes állami intézkedések tovább nehezítették az egyházak helyzetét. Mindez Karcagon is tovább élezte az egyházközség és a helyi végrehajtóhatalom új képviselőinek ellentétét. Az iskolák államosítási terve nagy publicitást kapott a helyi sajtóban is. Pap Bélát 1948. májusában a Karcagi Hírlap munkatársa meginterjúvolta. A lekész a következőket válaszolta:

„A Magyar Református Egyház és a kormány közötti tárgyalások alapja — mondotta munkatársunknak Pap Béla — a szabad egyház a szabad államban elve. Ebből az elvből természetszerűleg következik a kölcsönös megbecsülés és egymás jogainak kölcsönös megbecsülése. A Magyar Református Egyház soha nem vonta kétségbe az államhatalomnak azt a megbízatását, hogy joga van nemcsak iskolákat fenntartani, de az egyházak autonómiája meghagyása mellett a nevelés legfelsőbb ellenőrzését is gyakorolni. A másik oldalon a református egyház soha nem mondhat le bizonyos iskolák fenntartási jogáról. [Papnevelő intézetek és egyházi vezetők képzését szolgáló iskolák. A szerk.] Azután hogy hol legyen állami és hol felekezeti iskola már egy olyan gyakorlati kérdés, amelyről igen üdvös dolog, ha az egyház és az állam nemcsak tárgyalásokat folytat, hanem egyező eredményre is jut.

Ezeknél a tárgyalásoknál az egyház szempontjából feltétlen figyelembe veendő az iskolafenntartó egyházközségek, illetve a képviseleti szervüknek, a presbitériumoknak állásfoglalása, valamint az egyházépület kizárólag iskolai célt szolgált-e, vagy pedig elsősorban istentiszteletek, bibliaórák stb. tartására használták, s csak másodsorban engedte át az egyház oktatásra is. Egészen nyilvánvaló, hogy az egyház ilyen épületek megtartása érdekében mindent elkövet s jó reménységgel vagyunk abban, hogy ezt a magyar demokrácia is magától értetendőnek fogja tartani.”[51]

Pap Bélát erősen foglalkoztatta az iskolák sorsa, nem értett egyet az államosítással. A kérdéssel a május 30-án tartott Istentiszteleten is foglalkozott. Itt már az államrendőrség karcagi jelentéstevője is jelen volt. A jelentésében többek között így számolt be az eseményről:

„Jelentem, hogy a mai napon a délelőtti istentiszteleten Papp Béla ref. lelkész a ref. templomban prédikációja során kitért az iskolák államosítására is, amelyre vonatkozóan azt mondotta, hogy az egyháznak ragaszkodnia kell a felekezeti iskolák fenntartásához továbbra is. Majd azt mondotta, hogy erre vonatkozóan olyan értelmű utasítást kapott, hogy az egyházi zsinat tárgyalására /../ meg kell szavaztatnia ref. egyháztagokat, hogy akarják-e vagy nem az iskolák államosítását, ezután felszólította a templomban lévő közönséget, hogy aki az egyházi iskolák államosítását nem kívánja, az álljon fel, aki pedig az államosítást akarja, az maradjon ülve, erre a templomban lévő férfiak (főleg idős emberek) közül többen felálltak, utánuk, bár igen vontatottan kezdetek felállni a nők, és végül az iskolás gyermekek, az ülve maradottak száma mindössze 7 fő volt, öt férfi és két nő. A templomban lévő közönség létszáma kb. 300 fő volt, ezek 75%-a nő és iskolás gyermek. A jelenlévők 90%-a nem tudta volna megmondani miről van szó, és azt sem, hogy miért áll fel. (Amikor megindult a felállás szégyelltek ülve maradni.) Pap Béla ref. lelkész megolvasta az ülve maradottakat és azt mondotta hogy még máskor is lesz ilyen szavazás, mert ennek alapján fogja a zsinat elbírálni az államosítást.”[52]

[[paginate]]

A szavaztatás nagy vihart kavart. A következő hetekben a helyi sajtó kiemelten foglalkozott az eseménnyel. A Karcagi Hírlap 1948. június 4-ei száma több cikket is közöl az iskolák államosításával kapcsolatban. A „Különösszavazás az istentiszteleten a felekezeti iskolák államosításának kérdésében” című vezércikkben a városi adóhivatal tanácsnokát szólaltatják meg. Egy tanítónő nyilatkozatát azzal a címmel közlik, hogy „A papság a nevelőkre lelkiismereti kényszert alkalmaz”. Közlik a Magyar Dolgozók Pártja és a Nemzeti Bizottság állásfoglalást is.[53]

A Karcagi Hírlap 1948. június 4-én közölte a város Nemzeti Bizottsága nyílt levelét Pap Bélához, melyben többek között ezt írják:

„Meglepte városunk Nemzeti Bizottságát a Nagytiszteletű Úr magatartása, amikor f. évi május hó 30-án istentisztelet keretében a templomot és a szószéket használta fel népi demokráciánk irányvonalával össze nem egyeztethető politikai célokra. Ez alkalommal vallásos mezbe bujtatva politikával keverte össze az igehirdetést és megszavaztatta az egybegyűlt híveket a felekezeti iskolák államosítása ellen. Nagytiszteletű Úr, városunk demokratikus társadalma szégyenkezik a történtek miatt. Ön megsértette a lelkiismereti szabadságot, felkavarta a lelkek nyugalmát és ezzel veszélyezteti városunk békés, építő munkáját. Városunk Nemzeti Bizottsága úgy a múltban, mint a jövőben minden tőle telhető támogatást megadott, illetve megad az egyháznak, hogy igazi feladatát maradéktalanul teljesíthesse. Karcag megyei város Nemzeti Bizottsága le kívánja szögezni, hogy az egyházak működését, amig hivatásuk magaslatán állnak minden tekintetben kívánatosnak tartja. Szükség van az egyházra, a templomra és az istentiszteletre, hogy az emberek fáradtságos napi munkájuk után lelkük csendes nyugalmát megtalálhassák.
    Ezen álláspontunk leszögezése mellett a legsúlyosabban elítéljük Nagytiszteletű Úr magatartását, amikor az Istenházát szavazóhelyiséggé alakította át. Városunk Nemzeti Bizottsága a Nagytiszteletű Úrnak ezt a magatartását nem tartja demokratikus cselekedetnek. Meg vagyunk győződve, hogy a Nagytiszteletű Úr magatartását lelkiismerete szerint mérlegelni fogja és ennek eredményeként cselekedetének konzekvenciáját le fogja vonni.”[54]

A vélemények megoszlottak az iskolák államosításával kapcsolatban mind az egyház felsőbb vezetésében, mind Karcagon. A szintén zsinati tag Gaál László, a karcagi Református Gimnázium igazgatója, hajlott a békés megegyezésre. Az iskolák államosítása című cikkében a megegyezést szorgalmazza: „Az államosítás első hírét némelyek meglepetéssel, de nem túlságos idegenkedéssel fogadták. Meglepetéssel talán azért, mert nem gondolták, hogy a kérdés az elintézésre megérett. Belátják azonban, hogy ennek megítélése nem annyira rájuk, mint inkább az állam és egyház hivatalos képviselőire tartozik. Ezért teljes bizalommal tekintenek a folyamatban levő tárgyalások menetele elé azzal a szilárd elhatározással, hogy amily lelkiismeretesen teljesítették nevelői kötelességüket az egyházi iskola falai között, épp oly becsülettel szolgálhatják a köznevelés ügyét az állami iskolában is. A nevelőtársadalom magatartását nemcsak megnyugtatónak, hanem biztatónak is látom.

Reakciós propaganda a mi pedagógusaink között tudtommal nincs. Ha többen kifejezést adnak az egyházhoz való hűségnek, ez érthető és nem kárhoztatandó. Hiszen a demokrácia a szabad vallásgyakorlatot hirdeti és támogatja a vallásos meggyőződése miatt éppen a demokráciában nem érhet üldöztetés senkit sem. Ha volt valaha, éppen a tájékozatlanság következtében, nyugtalanság e részben, az már a múlté s értelmes ember nem gondol erre, hogy a demokrácián felépült állam bárkinek vallási igényeit bármi tekintetben korlátozni akarná.

Lehet tehát az ember egyidőben meggyőződéses híve a demokratikus állami berendezkedésnek és a keresztyén világszemléletnek.: a kettő nem áll ellentétben egymással. Sőt, kívánatos, hogy állam és egyház együttműködjenek: a demokrácia haladó erői érvényesüljenek az egyházban s az egyház által képviselt erkölcsi elvek érvényesüljenek a demokráciában.”[55]

[[paginate]]

Ugyanezen lapszám másik cikkében a Nagykun Gimnázium szülőértekezletéről ír dr. Gaál László igazgató. Arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a napokban az egyház és az állam között a végleges megállapodás megszületik. Többek között ezt mondja:

„A kormánynak megmásíthatatlan akarata, hogy még ebben a hónapban az összes, nem állami iskolákat államosítsa. A június 2-án és 3-án tartott zsinati tanácsülés főbb pontjai egyébként a következők: Úgy az egyház, mint az állam bizottságot küld ki a régi sérelmek kivizsgálására és megszüntetésére. Nyugvópontra hozzák a gyermekek vallására vonatkozó törvényeket. A kormány minden eszközzel biztosítja a szabad vallásgyakorlást. Az egyház szabadon tarthatja az istentiszteleteket, bibliaórákat, konferenciákat, vallásos összejöveteleket, nemcsak a templomban, hanem az államosított iskolákban is. Szabadon adhatja ki és terjesztheti lapjait és egyéb sajtótermékeit. A kötelező vallásoktatást az állami iskolákban továbbra is fenntartják…”[56]

A kérdéshez többen hozzászóltak: Kovács András, Tóth Gézáné, Szász Béla, Szász Béláné, Oláh József, akik véleménye megoszlott. Végezetül az igazgató arra is kitért, hogy az egyház állami segítség nélkül nem tudja fenntartani az iskoláit, sőt még a működése sem biztosított.

Egy hét múlva ugyanebben az újságban további vélemények és az állami intézkedést alátámasztó cikkek jelentek meg. Megszólalt a szakfelügyelő, egy népi kollégista, de a Függetlenségi Front gyűlésén részt vevő Z. Nagy Ferenc, a kisgazdapárt jelenlévő kiküldötte és Czinege Lajos, az MDP karcagi titkára is.[57] A karcagi római katolikus plébánián csere történt. Tóth Antalt elhelyezték. Dr. Porubszky Géza érseki tanácsos lett az új plébános, aki azt mondta, hogy „Isten háza nem lehet színhelye semmiféle politizálásnak”.[58] Az év vége felé azonban már Mindszenty bíboros ügye foglalkoztatta a helybelieket és az egész országot.

Pap Béla állandó megfigyelése tovább folyt. 1949-ben is jelentettek a református Istentiszteleteken megjelentek számáról, a lelkész beszédének tartalmáról. Az egyik jelentés szerint a szilveszteri istentiszteleten 900-an vettek részt.

„/…/ Beszéde közben a versennyel és versengéssel foglalkozott. Beszédében kitért arra, hogy mostan az emberek azért versenyeznek, hogy egyesek minél magasabbra emelkedjenek ki az emberek közül, valamilyen cselekedettel. Versenyeznek azért, hogy uralomra tegyenek szert, hogy megkülönböztető tiszteletbe részesüljenek. Beszámolt arról, hogy a gyűjtések milyen eredménnyel zárultak a múlt évben, arról úgy emlékezett meg, hogy nincsen vele megelégedve, mert 14.000 tagja van az egyháznak és összesen 19 ezer frt. jött össze a múlt évben. Beszámolt arról a 30 házasságkötésről, akik dacára annak, hogy ref. vallásúak mégsem vették az egyházi szertartást igénybe. Kiemelte beszédébe azt, hogy ezek a szülők akik így esküsznek azok a gyerekeiket sem fogják vallásosnak nevelni, és tüntetőleg felolvasta azoknak a neveit akik így kötöttek házasságot. A felolvasott nevek között a legtöbben olyanok voltak, akik a Pártunknak a tagjai. Ezt a Papp Béla csak azért tette, hogy a hívek tudják azt meg, hogy kik azok, akik nem kívánják az egyházi szertartást igénybe venni. Befejezésül könyörgött az úrhoz, hogy a híveket tartsa meg, hogy az egyházhoz a jövőben is olyan mértékben ragaszkodjanak mint az elmúlt esztendőben. Továbbá ne haggyák magukat félre vezetni senkitől, ne hagyák eltántorítani magukat az egyháztól, és az úrtól.”[59]

Végszó

A titkosszolgálat emberei felgöngyölítették Pap előző életszakasza minden eseményét, tevékenységét és pert indítottak Pap Béla ellen nép ellenes bűntett (nyomtatvány útján a fasiszta irányzat terjesztése, azaz korábbi újságírói, kiadói) tevékenysége és a demokratikus államrend elleni izgatás bűntettében. 1951. november 27-én a zsinati ülés előestéjén letartóztatják, majd négy és félévre ítélik. A váci börtönből 1956. május 15-én szabadul. Élete legutolsó szakaszában megírja az „Új teremtés. Isten igéje a világban” és „Új teremtés. Isten országa a világban” című művet két kötetben, melyeket gyermekeinek hagy ilyen megjegyzéssel: „Testamentum fiaimnak, örökség kislányomnak”.[60] A lelkipásztor gondolatainak összegzése és üzenete valójában minden reformátusnak, az emberiségnek szól.

Bár gyülekezete mindig visszavárta, családját segítette, de ellenségei a szószékre nem engedték vissza és rehabilitációjára is csak az újabb rendszerváltás után kerülhetett sor. Ezt azonban nem érte meg, mert 1957-ben rejtélyes körülmények között elhunyt.

Örsi Julianna

[[paginate]]

Levéltári források lelőhelyei

Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, Debrecen (TtREL I.8.d.)
Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára – Budapest
Állambiztonsági Levéltár (ÁBTL) – Budapest
Ráday Gyűjtemény Dunamelléki Egyházkerület Levéltára – Budapest

Helyi újságok

Nagykunság (Karcag) 1941. szeptember 20 – 1942. június 13.
Karcagi Napló (Karcag) 1945-1948
Kunsági Hírlap (Karcag) 1948
Kunsági Napló (Karcag) 1948, 1949

Irodalom

Csűrös András

2007    Pap Béla (1907-1957) élete és ellenállása (szakdolgozat). Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Kar, Budapest, 2007
2007    Pap Béla zsinati tevékenysége, különös tekintettel az 1951. október 24-i ülésre. In: Confessio, 2007/4. 109-126.
2018    Pap Béla karcagi lelkész börtönévei és rejtélyes halála. In:  Bellavics István – Földváryné Kiss Réka (szerk.): Halálra ítélve. Papi sorsok ’56 után. 103-111. Nemzeti Emlékezet Bizottsága- Országház Könyvkiadó: Budapest, 2018

Elek György

2017    „Mindeddig megsegített minket az Úr” A karcagi Református Egyház története. Karcagi Református Egyház: Karcag, 2017.

Fazekas Mihály

1997    Pap Béla református lelkész élete és munkássága (1907-1957). In: Zádorné Zsoldos Mária (szerk.): Zounuk. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. 243-267. Jász-nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok
2016    Pap Béla református lelkész élete és munkássága In: Örsi Julianna (szerk.): Palástban. Nagykunsági és kötődő lelkészek bizonyságtétele igével, tollal, tettel a magyarságért, 178-192. (Jászkunság Könyvtéka sorozat 5. kötet) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület – Túrkevei Kulturális Egyesület, Szolnok-Túrkeve

Horváth Erzsébet

2014    A református egyházi iskolák államosítása Magyarországon (1945-1948). A Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára: Budapest, 2014

Kenyeres Gyula – Koncz Tibor (szerk.)

2007    Pap Béla Breviárium. XX. századi magyar református gondolatok. Karcagi Református Egyházközség: Karcag, 2007

[[paginate]]

Kormos László (szerk.)

1994    Egyháztörténeti források a Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltárban a II. világháború végén. Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár (A Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár kiadványai IV. és melléklete) Debrecen, 1994

Kovács Bálint

1990    Pap Béla, A mártírsorsú lelkipásztor (1907-1957) In: Confessio XIV. évf. 1990/2. 84-97.
2002    Pap Béla. A mártírsorsú lelkipásztor (1907-1957). In: Kovács Bálint: Arcok. Az evangéliumi ifjúsági munka elmúlt évtizedeiből a református egyházban, 142-164. Kálvin János Társaság: Budapest

Németh Erzsébet

1985    Pap Béla élete 1907-1957 (Budapest, 1985, kézirat) a Ráday Könyvtárban

Örsi Julianna

2017    Törekvések a magyar református egyház szellemi megújulására. In: Létünk XLVII. évf. (2017.) 4. szám 43-58. Fórum Könyvkiadó Intézet: Újvidék, 2017. Internet: www.letunk.rs
2019    Református lelkészek a politika szorításában In: Táncos Vilmos – Peti Lehel (szerk.): Mágia, ima, misztika. Tanulmányok a népi vallásosságról, 325-334. Erdélyi Múzeum Egyesület – Kriza János Társaság, Kolozsvár

Ötvös László

1992    A Nagykunsági Református Egyházmegye története. Az egyházi élet hétköznapjai. [Karcag]: Nagykunsági Református Egyházmegye

Pap Béla

1934    Társadalmi rendszerváltozás: Evangélium. Magyar Út könyvek. Soli Deo Gloria: Budapest, 1934
1936    Aktuális kereszténység. Szeretetszövetség: Budapest, 1936
1944    Ige és ember. Nagy Károly Grafikai Műintézete. Karcag, 1944
1990   Új teremtés. Isten igéje a világban. II. rész. A Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Budapest, 1990
1991    Új teremtés. Isten országa a világban. A Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya: Budapest, 1991

Szabadi István (szerk.)

2016a. Pap Béla. In: Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944. II. kötet 259-260. Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára és Királyhágómelléki Református Egyházkerület Levéltára: Debrecen – Nagyvárad, 2016
2016b. Krisztusban nyert erő. A Tiszántúli Református gyülekezetek háborús krónikája (1944-1945) II. Karcag (összeállította Pap Béla, Török Vince, Bihari István 1945. január 31.) 34-35. Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára — Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány: Debrecen, 2016

Tenke Sándor (szerk.)

1993    Református ifjúsági egyesületek és mozgalmak Magyarországon a XX. században. Kiadja a Magyarországi Református Egyház: Budapest, 1993

 

[2] Csűrös András: Pap Béla (1907-1957) élete és ellenállása. Szakdolgozat a Ráday Könyvtárban.

[3] Csűrös András megjelent tanulmányai: Csűrös András 2007, Csűrös András 2018

[4] Kovács Bálint 1990 és 2002

[5] Fazekas Mihály 2016, Elek György 2017, Örsi Julianna 2019

[6] Pap Béla 1990, Pap Béla 1991

[7] Kenyeres Gyula – Koncz Tibor 2007

[8] Szabadi István 2016a.

[9] Szabadi István 2016b.

[10] Kutatásokat végeztem a budapesti Ráday Levéltárban, a Zsinati Levéltárban és a debreceni Tiszántúli Református Egyház Levéltárában

[11] Köszönöm a levéltárak, könyvtárak munkatársainak, a családnak és a visszaemlékezőknek a segítségét.

[12] Lásd Pap Béla törzslapját (melyet maga állított ki 1934. február 25-én) a Dunamelléki Református Egyház Ráday Levéltárában: Püspöki iratok A/1.f. 1933 szám alatt. Pap Béla törzslapja a Tiszántúli Egyházkerület Hevesnagykunsági egyházmegyénél. Kiállította Pap Béla Karcagon 1943. január 11-én. TtREL I.1.i.24.

[13] 1932-1934 között egyik szerkesztője az SDG „Új Magyarország” című sajtóorgánumának, majd 1934-1942 között a „Magyar Út”-nak. Ez utóbbinak a kiadója is. A szerkesztő 1942-1944 között Gombos Gyula lett. Letöltés az Internetről: 2016.04.11.

[14] A családi adatokat és az életrajzi kiegészítéseket Pap Bélának (legidősebb fiú) és Katalinnak (legfiatalabb lány), valamint Pap Kinga Marjattánnak köszönöm. A levélváltás 2017-2018-ban történt.

[15] Református Diáklap 1925-től jelenik meg.

[16] Új Magyarság lap megjelenik 1932. szeptember-1934. augusztus között.

[17] Új Magyarság 1932. november 25.

[18] Pap Béla első cikke az Új Magyarság 1932. szept.-okt. számában jelent meg R. Houglandról.

[19] Új Magyarság 1925. november 24.

[20] Pap Béla 1934, Pap Béla 1936, Pap Béla 1944.

[21] Pap Béla 1934: 116

[22] Pap Béla 1934: 118.

[23] A Magyar Út először a Soli Deo Gloria lapjaként indult, majd az újság kiadását átvette Pap Béla szerkesztő, 1934-1942. Végül 1942-ben a karcagi kötelezettségei miatt a szerkesztést átadta Gombos Gyulának.

[24] Nagykunság, 1941. október 1. 3. p. Az adatot Elek Györgynek köszönöm.

[25] Nagykunság, 1941. október 12. 2. p. Az adatot Elek Györgynek köszönöm.

[26] Pap Béla 1944. július 27-én írt levele a kecskeméti gyülekezethez. A kecskemétiek ugyanis  meghívták a megüresedő lelkészi állásukra, amit Pap Béla visszautasított. A dokumentum másolatát Elek Györgynek köszönöm.

[27] Pap Béla 1944

[28] Dusa István levele az orosz frontról, 1944. VI.21. Tábori postaszám: B. 319. Egy hónappal korábbi levelében arról ír, hogy pap hiányában ő végzi az Istentiszteleteket. Karcagi Református Egyházközség irattára.

[29] A Magyar Országos Református Szeretetszövetség 1932-1949 között működő református szervezet volt, amelynek célja: A Magyarországi Református Egyház védelme, és irányítása mellett az egyház szociális és karitatív feladatainak megoldásában való segédkezés volt. „Az Országos Református Szeretetszövetség missziói lelkésze rendes lelkészi állást tölt be.” – igazolta Budapesten 1934. március 9-én a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Ráday Levéltár Püspöki Levéltár Igazgatási iratok A/1b. 644/1934. Ezt a feladatot 1937. december 31-ig látta el. A Szeretettszövetség adta ki Pap Béla első könyvét 1936-ban. Pap Béla 1936. Örsi Julianna 2017.

[30] Kiss Ferenc professzor, a Szeretetszövetség elnöke az avató imádság elmondását vállalta. Lásd az 1943. 12. keltezésű levelét. Karcagi Református Egyházközség irattára.

[31] Pap Béla jelentését a Karcagi Református Egyháztanács 1945. január 7-én kelt jegyzőkönyve tartalmazza, melyet Elek György közöl. Elek György 2018. 155-157. Ugyanezen jelentés némi változtatással fennmaradt a TtREL Pap Béla lelkipásztor, Török Vince lelkipásztor, Bihari István lelkipásztor aláírásával 1945. január 31. dátummal. Szabadi István (szerk.) 2016. II. 34-39.

[32] Pap Béla prédikáció vázlat. Karcagi Református Egyházközség irattára.

[33] Révész Imre püspök levele Pap Bélához. 1175/1945.sz. Debrecen, 1945. május 28. Karcagi Református Egyházközség irattára.

[35] Szentesi Tóth Kálmán levele Pap Bélához. Karcag, 1945. június 12. Karcagi Református Egyházközség irattára.

[36] Pap Béla levele Révész Imre püspökhöz, Karcag, 1945. június 23. Karcagi Református Egyházközség irattára.

[37] Pap Béla levele a karcagi Református Nagykun Gimnázium Igazgatójához. Karcag, 1945. június 24. Karcagi Református Egyházközség irattára.

[38] Révész Imre püspök levele a karcagi Nemzeti Bizottsághoz. Debrecen, 1945. június 7. Karcagi Református Egyházközség irattára.

[39] A Földigénylő Bizottság 13/1945. számú határozata. Lásd: Elek György 2017. 160-161. p. Más adatok ennek ellentmondanak. Lásd Kormos László 1992, amelyre később hivatkozik Ötvös László (1994) és Örsi Julianna (2019) is.

[40] Pap Béla levele a Püspökhöz. ld. a 34. jegyzetet.

[41] Pap Béla levele dr. Tóth Dezső helyettes espereshez. 1946. január 3. TtREL I.8.d.

[42] Pap Béla levele a Konventi és Zsinati Elnökséghez. Karcag, 1949. április 4. TtREL I.8.d.

[43] A demokrácia ellen uszít a karcagi pap. Szolnok megyei Néplap 1950. július 8.

[44] Pap Béla jelentése az Esperesnek. Karcag, 1950. július 23. Az esperesi iratok között megtalálható 1950. július 23. keltezéssel és 1097 iktatószámmal. TtREL I.8.d.

[45] Karcagi lelkészek levele az Egyházügyi Elnökségnek Debrecenbe. Karcag, 1951. április 22. TtREL I.8.d.

[46] Pap Béla egyházi beszéde Kunhegyesen a presbiteri gyűlés előtt 1942. május 19-én, amelyen 275 presbiter volt jelen. TtREL I.8.d.

[47] Mindezeknek meg kell lenniök! Részlet Pap Béla újévi prédikációjából. Karcag, 1948. január 1. TtREL I.8.d.

[48] Megbántottak. Pap Béla prédikációjának írott változata 1948. Valószínűleg 1949 újévre készült. TtREL I.8.d.

[49] Pap Béla zsinati tevékenységéről részletesebben lásd Csűrös András írását. Csűrös András 2007

[50] A témát országosan feldolgozta Horváth Erzsébet. Horváth Erzsébet 2014.

[51] Karcagi Hírlap 1948. május 28.

[52] Ref. Egyház működéséről jelentés. Karcag, 1948. évi május 30-án. Államrendőrség Karcagi Kapitánysága. ÁBTL-V-82894. C/III. Biz.

[53] Lásd Karcagi Hírlap 1948.június 4. számát.

[54] Karcagi Hírlap 1948. június 4.

[55] Karcagi Hírlap 1948. június 11.

[56] A karcagi ref. iskolák terheinek 90 százalékát eddig is az állam viselte – mondotta dr. Gaál László a gimnázium szülői értekezletén. Karcagi Hírlap 1948. június 11.

[57] Lásd Karcagi Hírlap 1948. június 18.

[58] Kunsági Hírlap 1948. december 24.

[59] Református istentisztelet Szilveszter estén. Jelentés. Karcag, 1949. december 31-én. ÁBTL- V-82894

[60] A Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya rögtön a legutóbbi rendszerváltás után megjelentette. Pap Béla 1990, Pap Béla 1991

Hasonló anyagaink