Léteznek olyan külföldön élő és alkotó magyar szellemek, akik régóta távol élnek, mégis hazagondolnak, és amikor íróként egy újabb művel meglepnek minket, akkor mindig örömet okoznak, mert magyar szellemiséget sugároznak. Ilyen Charles Fenyvesi, aki több mint hat évtizeddel ezelőtt hagyta el Magyarországot. Azt vallja[1] magáról: „debreceni születésű zsidó vagyok, magyar vagyok és amerikai újságíró”. Hármas identitásban él, de „hogy melyik éppen az elsődleges, azt a hely és a pillanat határozza meg. Erős a zsidó öntudatom, de ugyanakkor vannak elképzeléseim Magyarországról, a magyarságról, s benne az én magyarságomról is. S nem élek ellentétet ezek között”. Magyarországot szülőhazájának tartja, Debrecenben látta meg a napvilágot, de Nyírderzs és Gyulaj jelentik számára a mélyebb családi kötődést, ahol a teljesen magyarrá asszimilálódott elődei éltek.

Az 1956-os forradalommal – tizenkilenc évesen – teljes szívvel azonosult, egyetértett azzal, hogy a diktatúrának véget kell vetni, ami sajnos nem sikerült. Lelkileg nagyon megrázta, amikor november 16-án átlépte a magyar-osztrák határt, s érezte, hogy többé nem térhet vissza szülőhazájába. Családjában kifejezetten nemzeti volt a hangulat, már az ősei azonosultak a magyarsággal. Őrizték a hitüket, és egyúttal elkötelezett hazafiak is voltak. Sámuel nevű dédapja 1848-ban, tizennyolc esztendősen önkéntes katonának jelentkezett Klapka seregébe. „Kossuth hadseregében húszezer zsidó volt”[2]. 1956 nyarán érettségizett, erről az időszakról úgy vallott: „nekünk a gimnáziumban be kellett magolnunk például Sztálinnak a Lenin temetésén elmondott beszédét, s magát Sztálint pedig bölcs apánknak kellett nevezni” – az agymosás ellenére mégsem veszítették el a gondolkodás- és realitásérzéküket. Érettségi után szülővárosában, Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója lett, ahol magyar, történelem és orosz szakon tanult tovább.

[[paginate]]

Debrecenben érte a forradalom, előtte részt vett Budapesten Rajk László temetésén. Erről az időszakról azt vallotta: „A mi családunknak az volt a véleménye, hogy a jóakaratú emberek örüljenek, amikor a farkasok egymásra rontanak. Mi nem rokonszenveztünk a kommunista rezsimmel” – vallotta egy önéletrajzszerű interjúban. Hitt a forradalomban, és november 4-e után sem bánt meg semmit. Csatlakozott a Nemzetőrséghez, s azt is tudta, hogy emiatt el kell hagynia az országot. A János Kórházban mint orosz tolmács csatlakozott a teherautós szállítmányozókhoz, akik Bécsbe mentek egészségügyi szereket és orvosságokat beszerezni. Így jutott el a határhoz, ám Sopronban elfogta a teherautónyi emberszállítmányt az ÁVO, és egyből börtönbe kerültek a disszidálási szándék, valamint illegális határétlépési kísérlet miatt. Válogatás nélkül ütötték és verték őket az ávósok. Egy napon váratlanul kinyitották a börtönkaput, és „Takarodjatok!” – felkiáltással kizavarták őket. Az emberek kiözönlöttek a börtönből. Megindult a népvándorlás, és délután ötre megérkeztek egy osztrák kis faluba. Azon a napon hatezer-ötszáz ember menekült át a határon.

Charles Fenyvesi számos könyv elismert szerzője; családtörténete világsiker lett, s Mikor kerek volt a világ címmel magyarul is megjelent. Az alcíme: Emlékek a szabolcsi szép időkből jelzi, hogy egy szabolcsi magyar zsidó család három évszázadát mutatja be. Ősei nem kereskedelemmel foglalkoztak, hanem földet béreltek, majd vásároltak és gazdálkodásból éltek, s egy idő után tehetős birtokossá váltak. Nehéz meghatódás nélkül olvasni a interjúkötetet[3], amikor édesanyjáról és nagyanyjáról megemlékezik: „Anyám sokáig nem is akarta elhinni, hogy Róza nagyanyánkat – az ő édesanyját – elpusztították Auschwitzban. /…/ Amikor hazamentünk, azt mondta nekem: – Soha többé nem látom az anyámat. Mégis 1945-ben, amikor a túlélők hazatértek a koncentrációs táborokból az emberek, anyám is kitette a budapesti fogadóközpontban a cédulát ’Ki tud róla?’. Amikor szemtanúk beszélték el neki anyja halálának körülményeit, változatlanul várta őt haza”. Ha valakit nagyon szeretünk, akkor természetes módon irrealitásra is képesek vagyunk.  

Charles Fenyvesi az Egyesült Államokban a Harvard Egyetemen fejezte be a tanulmányait, ahol politológiát tanult, majd a dél-indiai Madrasban vallásfilozófiát hallgatott. 1966-tól Washington környékén, 1990-től pedig egy marylandi farmon él. Újságíró lett, elsősorban riporterként dolgozott, aki hitelesen, a tények figyelembevételével rögzítette a megfigyeléseit. A Washington Post újságnak és a U. S. News & World hetilapnak volt a munkatársa. Tudósított Vietnámról a háború alatt és az izraeli hatnapos háborúról, de írt Titóról a halála kapcsán és a magyar korona visszaszolgáltatásáról, valamint foglalkozott titkosszolgálati ügyekkel és jelentős történelmi témákkal is.

Nem kerek születésnapján ezzel az írással szeretném köszönteni Charles Fenyvesit: jó egészséget és további sok alkotóenergiát kívánok Neki a hazai olvasói nevében!

Arday Géza