Epikus, lánglelkű hős, az anyák megmentője, kiváló fiatal orvos. Zárkózott, üvöltő mániákus, szerelmes, nagyvonalú megmentő, igaz barát. Bár a Semmelweis Ignácról készült film történelmileg itt-ott csúsztat, Semmelweist egészen hitelesen és történetileg is pontosan ábrázolja. Nem mellesleg az utóbbi évek legjobb magyar mozija. Írom ezt úgy, hogy egyáltalán nem akartam megnézni.
Semmelweis Ignác azon kevesek egyike a magyar történelmi figurák sorában, akit a legtöbben ismerünk. Az anyák megmentője történetét személy szerint nyolcéves koromban hallottam először. Nagyjából ettől a ponttól kezdve érzem azt a mérhetetlen ellenszenvet is, ami most, e sorok írása közben is kínoz, ha olyan férfiakra gondolok, akik hátráltatták Ignácot a magas halálozási arány okának megtalálásában. Borzasztó dühös vagyok azokra, akik ahelyett, hogy teljes mellszélességgel és minden lehetséges módon támogatták volna Semmelweist a válasz megtalálásában, inkább kinevették, kigúnyolták. Gyakran szorult össze pont emiatt a moziban is a kezem.
A film ugyanis amellett, hogy gyönyörűen fényképezett, a karakterek élnek (de nem ripacsok), a történetvezetés világos és egyszerűen követhető, olyan érzelmi hullámvasútra ülteti a nézőket, amiről még órákkal a vége főcím utána sem túl egyszerű leszállni. Itt azonban álljunk is meg egy pillanatra. Hiszen bár történetileg sok minden a helyén van a filmben, bőven akad olyan is, ami nem.
[[paginate]]
Koltai Lajos rendező szívesen használ gonosz-elnyomó nyugat narratívát annak ellenére, hogy a 19. században a németül kiválóan beszélő Semmelweis ellen soha, egyszer sem merült fel kifogás származása miatt. A film kicsinyes ellenlábasáról sem tudjuk, hogy létezett volna, mindemellett Klein professzor és Semmelweis viszonya sem volt annyira rossz, ahogy azt a vásznon láthatjuk.
Ezeket tekinthetjük rendezői kreatív szabadságnak – már csak azért is, mivel a film értékéből egyik sem von le jelentősen – de azért fontos tudni róluk. Igaz, a Semmelweis nem dokumentumfilmnek készült, vagyis Koltai nem történelemhamisító, de ha például egy gimnazista csapattal nézetjük meg a filmet, érdemes felhívni a figyelmüket a valós történelmi tények és a film narratívája közötti különbözőségekre. Száz százalékig objektívnek és hitelesnek tehát nem mondható a Semmelweis, de ezt egy drámától nem is várhatjuk el.
[[paginate]]
Már csak azért sem, mivel Koltai mozija egy igen szűk, mindössze négyéves időtartamát dolgozza fel Ignác életének – igaz, a legizgalmasabb négy évet. A bécsi klinika fiatal orvosának mániákus nyomozását követhetjük végig, melynek végén rájön arra, hogy mi az oka a saját szülészeti részlege elképesztően magas halálozási arányának. Akad a filmben több szerelmi szál is, gonosz, kicsinyes osztrákok sora és olyan dramaturgiai csúcspont, aminek a végén egy legalább hattonnás kő gördül le a néző szívéről.
Amerikai filmeket nézve gyakran ül az ember érzelmi hullámvasúton, a magyarokra viszont nem igazán jellemző az a fajta érzékenység, amellyel Koltai játszik a néző lelkének húrjain. Ha Ignác ideges és üvölt, mi is üvöltenénk, ha szerelmesen néz, mi is szerelmesen nézünk, ha pedig leizzadva próbál életben tartani egy haldokló anyát, tövig vájjuk körmünket a markunkba, úgy szurkolunk neki, hogy sikerrel járjon.
Bátran ajánlom tehát, hogy nézzék meg az új Semmelweis filmet, de azt is, hogy fogyasszák szódával a látottakat. Egyben javaslom azt is, hogy miután megnézték, olvassanak kicsit utána annak is, hogy mi történt valójában, így elkerülhetik azt a tenyérgyilkos idegességet, amely engem is megtalált a moziban. Jó érzelmi liftezést kívánok!
Szücs Péter