Évforduló

                                                                           ^{Dr. Sz. M.-nek, a boldog feltámadás reményében}

1977 augusztusában,
éppen negyvenhét éve
jártam nálatok először,
mint öcséd válaszottjaként
bemutatott „mátka.”

Jól emlékszem
a végtelennek tűnő utazásra,
a Pécstől fényévnyi távolságra
szunnyadó, határszéli
beregi falura, Barabásra.

Én, a börtön- és válási árva
és ráadásul egyke,
hálával gondolok ma is
a befogadó szeretetre.

Még ha a kis orvoslakás
kemény padlója,
a vékony matracon
a derekunkat cudarul nyomta is;

(vendégágyatok akkor
még nem volt!), de néhány
jóízű nyújtózkodás után
üdébbek lettünk, mint a pinty.

Ráadásul az esti pár korty
vendégköszöntő meggybor
szelíd ködét
gyorsan eloszlatta
a reggeli kávé,
kezdődhetett a napi hacacáré.
Hiszen sokat kibírtak akkoriban
huszonéves „ízinkjeink”.

Te rendelni kezdtél,
beteghez futottál,
én meg főzni
és kóstolgatni
az ismeretlen Bereget.

Hogy ne találkozzunk többé,
azt nem hiszem, az nem lehet.

Mi, ezerkilencszázötvenegy
áprilisának és augusztusának
egymás szavát a kezdetektől
oly könnyen értő szülöttei.

De addig is vigasz,
hogy érzem és tudom:
te, oly sok falu
fáradhatatlan orvosa,
az autóbaleset
szörnyű percétől
sebekkel borított
és már végtelen
álomba zárt,
utolsó négy heted
halálos gubójából kibújva
a Legfőbb Gyógyítótól
már vissza is kapod
gyönyörű, ifjú énedet.