„Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni.
Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket,
hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig.
Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Aki győz, annak nem árt a második halál”
(Jel 2,10-11).
Az Örökkévaló egyszerre Atya is, aki Isten fölöttünk, de Fiú is, vagyis Isten értünk, valamint Szentlélek, aki Isten bennünk. Jézus tanítványai az ő érkezését tapasztalták meg, s az ő tanúskodásuk erejéből született Szentírásunk második fele, az Újszövetség.
Az így létrejött Biblia utolsó írott egysége, a Jelenések könyve – amit János írt Pathmosz szigetén. Legtöbb nyelvre éppen a Bibliát, az Ó- és Újtestamentumot tartalmazó könyvet fordították le a világon, s ma is ezt adják ki évente a legnagyobb példányszámban: ebből való Igénk. Nincs túlzás hát abban, hogy az emberiség legtöbbre becsült könyvéről van szó, mely egyetemes üzenettel kell bírjon, ha ennyien számot tartanak mondandójára. (Mélyen érintő élmény volt, egykor feleségemmel járnunk Pathmoszon, s arra emlékezni sziklabarlangjánál, hogy kétezer éve ott született Bibliánk e hatalmas írása, a Jelenések könyve.)
Fenti mondatunk ismerősen cseng minden magyar olvasónak, mivel Móricz Zsigmond egyik legolvasottabb könyvcímét halljuk vissza benne: „Légy hű mindhalálig”. Az író, aki egy szót megváltoztatott ebből, maga is konfirmált Tiszacsécsén tizenkét éves korában, s talán éppen ezzel az igével kapta a megerősítő áldást.
A Jelenések könyve a végidőkről szól: sokan a történelem „menetrendjét” látják benne. Hitem szerint azonban olyasmik villannak fel e látomásos költészetben, melyek mindig, s valamennyi emberre egyformán érvényesek. Szenvedéseken át is győztes élet – kit ne érintene? Elmúlás, sőt „második halál” – ki akadna, akit még soha ne rettentett volna a mulandóság, a testi halál s a kérdés, mi is várja őt odaát?
[[paginate]]
„Aki győz, annak nem árt a második halál.” Az első halálról, biológiai létünk végéről úgy-ahogy van tudomásunk, bár hátborzongató voltát senki sem érti igazán. Mit is kezdhetünk vele, hisz az életet sem értjük... Születünk, felnövünk, de vannak, akik csupán néhány évet élnek. Másoknak évtizedek, vagy magas kor is megadatik, ők azt kérdezik: mi marad belőlem, munkámból, igyekezeteimből? Volt-e értelme végigjárni az utat, sokat örülve és sokat küszködve? Küzdelem az élet, lelki csata egy magasabb mivoltunk kivívásáért, s ezért éberen figyelni kell, melyik nap mit is hoz. Teremtőnk a lények világában nekünk, egyedül nekünk, embereknek szabad akaratot adott: ránk bízta, mit kezdünk képességeinkkel, mire használjuk életidőnket, sok milliárd agysejtünket.
„Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni.” Amikor e szavakat leírták, könnyen ment a börtön valakinek a hitbeli meggyőződéséért Efézusban is, és szerte a Római Birodalomban. Ma háborútól, betegségektől, természeti katasztrófáktól és gazdasági válságoktól félünk. Ne félj, mondja Igénk. Jönnek nehéz idők, azokat nem lehet kikerülni – de te legyőzheted félelmeidet. A börtönben sem kell félned, a kórházban sem, sőt egy temetés máshoz nem hasonlítható, megrendítő pillanataiban sem. „...az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig”.
Mit jelent ez? Azt, hogy a világ veszélyes hely, amiben jelen van az ártó erő. Észre sem vesszük, sőt mosolygunk az „ördög” szó hallatán, de elég sok tönkrement család, lehullott bomba, kilőtt rakéta, fölengedett drón és erőszakos sorozás, népirtás akad a világban ahhoz, hogy ne tegyük. Igenis, számolni kell az életellenes erővel, még a hívő embereknek is, sőt nekik igazán. Gyakran színtiszta „igazságba” bújva jön: honvédelem, társadalmi egyenlőségért, emberi jogokért, sőt, szellemi szabadságért való küzdelem maszkját öltve – de ha romok és holttestek százai, szétszakított családok ezrei maradnak mögötte, ha egykor jó barátokat fordít szembe egymással, akkor kiderül, mit is akart valójában. Álljátok ki a próbákat: ez nekünk szól. Minden nap hoz új küzdelmet – ne legyetek a folyton vesztesek csapatában! Valaki győzött előttetek, értetek, magára vette a világ bűneit, elhordozta minden vétek büntetését: a Názáreti Jézus a Golgotán!
Hát a „tíz napig” való nyomorúságot miként értsük? Arra vonatkozik, hogy van vége, nem örök. Egyszer vége lesz, mint mindennek a világon. Hány életfeladataiba belefáradt lélek akad, aki nem hallja, hogy a próbatétel mindig csak „tíz napig” tart! Vegyük a szívünkre. A mi dolgunk, hogy hűségesek legyünk mindhalálig, mert akkor megkapjuk az élet koronáját. A korona a győztes élet jelképe – király mindenki szeretett volna lenni, ha máskor nem, gyermekkorában, a meséket hallgatva... Ma már tudjuk, hogy cseppet sem könnyű egy ország gondját viselni, igazgatásáról, kormányzásáról gondoskodni – ezért is mondunk fohászt világi elöljáróinkért, Bibliánk tanácsára.
[[paginate]]
Az első keresztyének a mártírhalált tekintették az „élet koronájának”, hogy valaki így pecsételhette meg hitét, vagyis mindenét adva a jóért, amit Istentől kapott. Annak örülhetünk igazán, hogy a jó ügyért nem csak meghalni lehet, s ma itt, ahol élünk, éppen most nem is kell – hanem ugyanolyan nagy dolog érte élni is!
A legnagyobb rejtély Igénkben mégis a „második halál” említése. A halálról azt gondoljuk, csak egy van, s az visszafordíthatatlan élettani folyamatot, a biológiai létezés lezárultát jelenti. Igénk szerint van egy második, örök halál is, a végleges megsemmisülés. Az, hogy kár volt élnie valakinek, az ő része a „kárhozat” – amit legfőbb rossznak tudunk. Nincs vallás, ami valamilyen formában ne utalna rá, s a mai szekularizált ember a semmi sötét, fenyegető képzeteivel beszél róla, ha egyáltalán említi. Annak nem árt a második halál, aki győz, mondja Igénk. Mert a Szentlélek eljött ebbe a világba. Ott volt már a teremtéskor, amikor a vizek fölött lebegett. Ott volt, amikor a prófétát megbiztatta: „Nem erővel, és nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel...” (Zak 4,6) – de különösképpen ott volt, amikor a Feltámadott rálehelt tanítványaira: „Vegyetek Szentlelket…!” Ez a Lélek lakott őbenne, amikor odaszögezőiért imádkozott a kereszten, és Ő jött el az első Pünkösdben követőihez is, amikor Jeruzsálemben háromezer ember megtért és megkeresztelkedett.
Ő képes minket bizonyossá tenni, hogy érdemes harcainkat megharcolni, győzni – s fölébe emelkedni már itt, e mostani életben – a „második halálnak”. Erről szól, ezért könyörög a régi temetési ének is:
„Ments meg Uram, engem az örök haláltól,
Ama rettenetes napon minden bajtól!
Midőn az ég és föld meg fognak indulni,
S eljössz a világot lángokban ítélni.”
[[paginate]]
Az ítélet tényéről is tud minden kor minden embere. Egy hívő egyszer úgy fogalmazott: a Szentlélek olyan bizonyos, mint maga a halál. Igaza van! Születtünk, és testi értelemben valamennyien mulandók is vagyunk – ez megváltoztathatatlan. Baj? Csak akkor, ha nincs közünk a Szentlélekhez – igaz, akkor nagy baj. Ki ne élte volna már meg egy temetésen, hogy „az ég és föld egyben megindulnak”, kihúzták a szőnyeget a lábunk alól – hol van csak egyetlen biztos pont is, ha egyszer mindenkinek meg kell halnia…
Mi nem bírunk az örökléttel, ám Urunk megadja azoknak, akik az Igét, azaz Jézus Krisztust szívükbe befogadják. A második, örök halál gondolatát így válthatja fel ellentéte, az örök élet bizonyossága. Az Örökkévaló ugyanis nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene, mert „...mindenek élnek őneki” (Lk 20,38).
Ha mindezt már nem csak fejünkkel tudjuk, ilyen következtetéseket vonhatunk le: legyen az ember kitartó a harcaiban és győzzön, mert aki győz, annak nem árt a „második halál”. Más úgy élnie valakinek küzdelmes földi életét, hogy ő már a győztesek közé tartozik, holott sokat vétett életében – ám Krisztus érte is eljött, s érte is vérét hullatta a kereszten! Legyen az ember továbbá nyitott fölfelé, a Szentlélek eljötte iránt, mert az a Lélek az Atyától és Krisztustól is származik. Istent ugyan soha senki nem látta, de az „egyszülött”, a Páratlan kijelentette őt.
Az ilyennek valóban nem árt a második halál. Harcolunk, küszködünk, hiszünk és remélünk – s végül mindez nem bizonyul hiábavalónak. Elnyerjük az élet koronáját, mert elnyertük azt az életet, ami nekünk készült a világ teremtése előtt. Ámen.
P. Tóth Béla