A szerző válogatott írásait tartalmazó, ízléses kivitelű könyv vegyes műfajú: a szépirodalmat novellák, recenziók, esszék képviselik az ugyancsak érdeklődésre számot tartó, szintén tartalmas interjúk mellett. A keménytáblás könyv borítóján Szalai József Hommage à Picasso című festménye hívja fel az olvasó figyelmét.

„Sej haj, dallal, jó vigasszal, / Asztaltalan szómalaszttal / Keressük az igazságot.” − fogalmazta versbe az igazságkeresők óhaját József Attila (És keressük az igazságot). Az igazságkeresés vágya tematizált sokszínűségben fejeződik ki, s kivétel nélkül valamennyi témát áthatja a vallásból eredeztethető morális polgári magtartás vagy annak igénye. A máig fennmaradóan neves ókori római írótól, filozófustól, politikustól, a kiemelkedő képességű szónok Marcus Tullius Cicerótól származó idézet a mottó: „Egy szoba könyv nélkül olyan, mint egy test lélek nélkül”. Ahogyan a kötetkezdő, Az alkotás az elmúlás ellenszere című írásában Aniszi Kálmán meghatározza: „Számunkra az életnek hihetően azért van felbecsülhetetlen értéke, mert az ember élete tudatos. Mi, és csakis mi tudjuk, hogy nincs más alternatíva: az életet vállalni, élni kell. Önmagunk elemésztése – vakvágány, zsákutca”. E mérvadó gondolatát toldja meg a következő, A történelem a kultúra jegyében áll című esszéjében: „Külső megjelenésünkhöz hasonlóan eszméink, céljaink, az értékek szubjektív rendje is módosul egyéni életünk folyamán. Az értétkek ilyen átrendeződése során ismerjük fel azt is, hogy a legfőbb jó nem a folyton gyarapodó anyagi javak birtoklása felett érzett elégedettség, öröm, hanem az értelmes, tartalmas élet.

Az a gyakorlatias életfelfogás, amely szerint a boldogulás (boldogság?) ismérve az élet tárgyi feltételeinek, a külső világ dolgainak tetszés szerinti átalakítása, nem több féligazságnál. S tán még annál is kevesebb. Mert lehet-e a haladás gondolatát a dolgok körére korlátozni?” 

[[paginate]]

Vajon adott mindenkiben a személyiség harmonikus fejlődése az önmegvalósítás lehetőségének jegyében? Erre a kérdésre a könyv szerzőjének iránytűként alkalmazható válasza: „Fogadjuk el azt a lélektani igazságot, hogy csak az figyelmez élénken a szépre, a jóra és az igazra, akiben kialakultak, kialakították az ilyen természetű igényeket, belső szükségleteket. Csak az vár el magától egyre többet, akit fogékonnyá tettek a magasabb rendű értékek iránt; aki változtatni kíván a fennállón, de nem úgy, hogy tudatlanságában hiteles értékeket rombol, tagad, hanem elsajátítva azokat, a hagyományos értékek biztos várából tekint előre és vissza, hogy aztán tehetségéhez és a lehetőségekhez mérten újabbakkal gyarapítsa az értékek tárházát”. A jóságba vetett hitének dialógusos novelláiban is biztosít teret, melyekben a gyakorlati életből vett példákkal igazolja, hogy a jóság, a szépség és az igazság nem pusztán idea, hanem hasznosítható vezérelv. Ilyen nagyon megható novellái például az Útvesztőkön át, Az én hegedűsöm, az Árverés, avagy a baráti szeretet jutalma, a Vízhordó és a repedt cserépedény, az Uram, ki vagyok én, és mennyit ér az életem, a Szókratészről szóló Az igazságkereső, az Őrtüzek, és a Mécs László Országos Irodalmi Novellapályázaton 2016-ban első díjat nyert A taxis meg az öregasszony.

Az esetlegestől a bizonyosság felé című terjedelmes esszé többek között az ellen emel szót, hogy „a jóléti, illetve fogyasztói társadalom unalomig ismételt kifejezései szinte kizárólag az élet materiális oldalára vonatkoznak, arra utalnak”. Aniszi figyelmeztető meglátása: „Jelzett alkotói megfeneklésért az új keletű hedonista életfelfogás lehet a felelős, amely természetéből eredően összeegyeztethetetlen mindennel, ami emelkedett, fennkölt és távlatos. Az a szemléletmód, amely az életet a vágyak folyamatos beteljesülésének, vége-nincs élvezetnek képzeli és hirdeti, és azt a boldogsággal azonosítja, óhatatlanul csömörhöz, kiábránduláshoz, kiüresedéshez és elsivárosodáshoz vezet.” Társadalomkritikája kemény, ám őszinte: „Elődeivel ellentétben korunk embere jellemzően nem hisz. Sem Istenben, sem másban. Az üdvözülés gondolata nem foglalkoztatja, a haza sorsa, a nemzet jövője iránt sok-sok honfitársunk teljes közömbösséggel viseltetik. A kötelességérzés és a felelősségtudat aggasztóan meggyengült, a szolgálat gondolata szertefoszlóban. Kis hazánk lélekszámának nem elhanyagolható hányada sem tudatilag, sem érzelmileg nem tartozik a nemzethez, egyszerűen van. Nem vágyakozik egy tisztultabb, emberségesebb világba, inkább a Kanári-szigetekre vagy Monacóba szeretne eljutni évente legalább egyszer”. Szintén nem alaptalanul szól a szerző az egyes irodalmi művekben fellelhető trágárság, szalonképességet bántó pornográfia ábrázolása ellen. A szerző a tiszta és jó erkölcs pártján áll, a jóság megélését szorgalmazza.

[[paginate]]

Alapigazságokra lelt a Befogadás – a művek utóélete című esszéjében: „Manapság viszont mind szélesebb körökben fogadják el azt a gondolatot, hogy a befogadás a művészi közlés utolsó láncszeme”. A valóságban érvényesül ez, hiszen az olvasó, a hallgató, a néző olykor saját habitusának megfelelően alakítója egy-egy műalkotás hatóerejének. Elvesz az éléből, vagy hozzáteszi a maga lelki értékrendje szerinti fényét. Valahogy úgy, ahogy irodalmi rendezvényeken szoktam bejelenteni az írásomat előadó színművészt, hogy írásomat XY emeli fel a papírosról. Ha ez nem történik meg, akkor a mű önmagában „szendergő állapotban” marad. Művészeti pallérozottságunkat növelik Aniszi művészetelméleti kérdéseket boncolgató írásai, hiszen: „Aki úgy véli, a művészet haszontalan fényűzés csak azért, mert nem idéz elő azonnali és közvetlenül észlelhető változásokat körülöttünk, annak sejtelme sincs arról a szerepről, amit a művészet a mindenkori ember értelmi és érzelmi életének fejlesztésében, nemesítésében, személyiségében betölt, ami semmilyen más tevékenységformával nem helyettesíthető. Minthogy pozitív változásokat a külső tárgyi világban mindig a belső igények, lelki szükségletek váltanak ki, a művészet jótékony hatása, hozadéka az élet minőségét illetően tetemes”. Itt jutnak a recenzens eszébe Vasadi Péter Belső világosság című verséből a következő sorok: „egy sort se írhatsz le anélkül / hogy ne akarná szellemed − / előbb a szívnek kell nevetni / a száj csak azután nevet”.

„Az ízlés a művészet univerzumába való belépés alapvető feltétele, záloga. Segítségével fejtjük meg a műalkotások jelrendszereinek jelentéseit; vele jutunk el egy különleges eszköznek – a formanyelvnek – a birtokába, mellyel dekódoljuk a költői üzeneteket hordozó rejtjeleket. De ez a megismerés nem fogalmi, mint a tudományos, hanem intuitív, mert benne nemcsak az értelem munkál, hanem az érzelem és az érzékek is”. Ez a megközelítés elsősorban az érzelmekre, a lélekre ható művészeti küldetés és tevékenység lényegét fogalmazza meg, hiszen ez a titka annak, hogy a világ összes nyelvén érthető a muzsika. Mi is a művészet rendeltetése? Aniszi felsorolásában: „a személyiség építése, a lelki habitusnak, az igazság, a humánum és a szépség jegyében történő formálása. Az, hogy az alkotóművész eme törekvése gyümölcsöző lesz-e, vagy sem, nemcsak a mű önértékétől, művésziségétől, attól függ, hogy remekmű-e vagy középszerű alkotás, hanem attól is, hogy a befogadó egyáltalán értelmezni tudja-e a munkát, fel tudja-e tárni lényegi összefüggéseit, elsajátítva a benne rejlő szellemi tartalmakat. A műalkotás olyan jelek rendszere, melyek jelentései korántsem egyértelműek.

[[paginate]]

Mindenki azokat a jelentéseket érzi ki belőlük, amelyek összhangban vannak érdeklődésével, művészi kultúrájával, törekvéseivel. A befogadás értelmező, asszociatív gondolati-lelki folyamat. Ezért a művész sohasem erőltetheti rá a befogadóra a maga szemléletét és ítéleteit, vagy valaminő előre gyártott magatartásmintát. Csak sugalmazhat”.

A Múlt nélkül bizonytalan a jövő című fejezetben elsőül Németh Zsolt A Kárpát-medence Árpád kori templomait bemutató könyvét ismerteti, majd többek között a felvilágosodás korának nemzeti eszméjét képviselő írókkal a magyar színjátszás bölcsőjéről értekezik. A dr. Gaal György irodalom- és helytörténész professzorral folytatott beszélgetésben a Házsongárdi temető sorsáról nyilatkoztat, továbbá Kós Károllyal, a nagyváradi festészettel, a marosvásárhelyi Novák József címerfestővel, Kolozsvár épített kincseivel foglalkozik. Interjút közöl továbbá dr. Tenke Sándorral A Magyar Református Egyház Javainak Tára című sorozatról. Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeteiről dr. Almási István népzenekutatóval beszélget. A szórványban szolgáló lelkipásztor és az emigráció-szindróma sem kerüli el a figyelmét. Nagykakucs monográfiája szív közelből említődik hosszasan. Mélyenszántó gondolatokról értesül az olvasó a Korunk folyóirat egykori főszerkesztőjével, dr. Gáll Ernő nyugalmazott egyetemi tanárral készített interjúból.

A kötetet záró Oda és vissza ciklus címe jelképesen egy szellemi teniszpályát idéz meg a recenzens előtt. A Lezsák Sándor, Mezey Katalin, Szentmártoni János, és Medvigy Endre könyveiről született Aniszi-recenziókat a mások által az ő műveiről publikált ismertetők követik. Árkossy István, Bertha Zoltán, Hegedűs Imre János, Gáll Ernő, Feledy Balázs, Beke Albert, Hegedűs Loránt és jómagam tollából. Van itt még egy Pomogáts Béla irodalomtörténésszel folytatott beszélgetés, melynek témáját előrevetíti az anyag címe: Megíródik-e ’56 eposza? Az interjút záró megjegyzés: „Ötvenhat szelleme azt sugallja, hogy az igazság kimondása és tudomásul vétele lehet az a reális alap, biztos fundamentum, amelyre építeni kell és szabad a jövőt, még a nemzetek közötti együttműködésben is”. Aniszi Kálmán igazságkereső igyekezetét a lényeglátó Wass Albert tapasztalata érvényesíti: „Amíg igazságunk volt, addig békességünk is volt, mert az igazság és a békesség, az ugyanaz”.

[[paginate]]

A nagykakucsi származású, évtizedek óta Budapesten élő Aniszi Kálmán remek kalauz a művészetek világában. Írói, újságírói, szerkesztői és filozófiai egyetemi tanári pályája annál is inkább feljogosítja és képessé teszi erre, mert ismereteket szerzett és adott tovább e tárgykörben a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen, ahol a filozófia és filozófiatörténet mellett esztétikát és etikát tanított a magyar csoportoknak. Huszonöt önálló könyvén túl harmincöt könyv társszerzője, szerkesztőként is sok könyv kiadásánál bábáskodott. Művészeti elemzéseit és más írásait rendszeresen publikálta és publikálja folyóiratokban is, számos kiállítást nyitott meg. A Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti tagozatának tagja. Ragaszkodása szülőföldjéhez visszahonosodása után is fennmaradt. Az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapítója, az Erdélyi Szövetség vezetőségi tagja volt, több irodalmi és művészeti társaság munkájában is részt vesz. Alkotói munkásságát és közszolgálati tevékenységét a Magyar Kultúra Lovagja címmel, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetéssel és a Magyar Művészeti Akadémia Életút díjával ismerték el.

Az irodalomtörténészek közül Bertha Zoltán kitüntető figyelemmel kíséri Aniszi műveit, teljes tájékozottsággal bír azok születési körülményeiről és emberi, művészeti, tudományos értékeiről: „Az igen gyakran egyetemes létgondokat és magyar sorskérdéseket vizsgáló szerző Babits nyomán sohasem felejti, hogy az igazság szellemének életben tartásáért elsősorban az írástudók a felelősek. Ennek megfelelően megszólalásai ethoszát és alapmotiváltságát az örök emberi eszményekre tekintő közösségi elkötelezettség, a nemzeti horizontban való szemlélődés, a sorsvállaló-sorsvigyázó attitűd határozza meg”. Ebben rejlik az igazságkeresés igaza, vagyis létjogosultsága, ami nem csupán hangulati tényező, hanem az Istennek tetsző emberi indulat, harmonikus magatartás és az azt vezérlő lelki élet elemi fontossággal bíró letéteményese. „Keresetlen szavakkal, ahogyan beszélünk, meg lehet írni mindent. Csak magyarul legyen, igaz legyen. […] Magyar vagyok, tehát magyaroknak magyarul kell írnom; az irodalom pedig nem parádé, hanem szolgálat ‒ a nemzet jelenének és jövendőjének szolgálata” − ezt a Gárdonyi-féle kijelentést Aniszi Kálmán pontosan érti és alkotómunkájában alkalmazza, amint a válogatott írásait tartalmazó, Az igazságkereső című könyve is tanúsítja.

Zsirai László