Az Erdélyben megjelenő vallási tolerancia egész Európában egyedülálló volt a XVI. században. A legtöbb országban semmilyen szabadsága nem volt a protestánsoknak, azokban az országokban pedig, ahol lehetővé vált valamilyen szinten a vallás szabad gyakorlása, ott leginkább csak egyetlen hitvallásra korlátozódott ez a lehetőség. Az 1568-ban megtartott tordai országgyűlés, és az azt követő évtizedek azonban – a római katolikus vallás mellett – három különböző hitvallás (református, evangélikus, unitárius) protestánsai számára is biztosította a szabad vallásgyakorlatot és a gondolatok szabad megfogalmazását. Ez a különleges helyzet azonban veszélybe került akkor, amikor az önálló Erdélyi Fejedelemség megszűnt, és I. Lipót Erdélyt is ugyanolyan formában szerette volna koronájának területeihez csatolni, mint ahogyan azt a töröktől visszafoglalt területekkel tette.

A XVII. század utolsó évtizedeiben ezért volt különösen is fontos az, hogy a vallási tolerancia eszméjét a XVI. századi ősöktől örökölt formában megőrizhessék Erdélyben. A megőrzésért folytatott küzdelemben kiemelt szerep jutott gróf Bethlen Miklós kancellárnak, aki minden erejét, diplomáciai készségét latba vetette annak érdekében, hogy ne sérüljön a vallási szabadság. Ha arra volt szükség, akkor iratokat adott ki, ha arra volt szükség, akkor tárgyalt, ha arra volt szükség, akkor az erdélyi protestánsok belső életét erősítette, hogyha pedig arra volt szükség, akkor a külső kapcsolatokat elevenítette fel a nyugat-európai egyházakkal.

[[paginate]]

Erre a munkára hihetetlenül nagy szüksége volt protestáns eleinknek, hiszen a török kiűzését megelőző és az azt követő másfél-másfél évtized nagyon komoly forrongásokat hozott. Thököly harcai, majd a törökellenes hadjáratok, végül néhány békeévet követően a Rákóczi-féle szabadságharc jelezte, hogy a Magyar Királyság ugyan visszanyerte nagyjából eredeti területeit, de szellemileg, eszmeileg egyáltalán nem egységes. Ezekben a forrongó időkben pedig az a higgadt és türelmes munka, amit gróf Bethlen Miklós végzett a vallási tolerancia érdekében, különösen is fontos és kiemelkedő volt magyarságunk életében. Az a XVII. században is – az elvétve megjelenő szabadság idején -, amit Erdélyben sikerült megalkotni, az nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a különböző nemzeti csoportok (szászok, magyarok, székelyek) megéljék egymásrautaltságukat, ami számukra az identitást jelenti: a nyelvvel, a kultúrával, a szokásokkal, a vallással együtt. Emiatt is különleges életút gróf Bethlen Miklós életútja.

Albert András nagyívű munkája ennek a kiemelkedő, de talán túlzás nélkül állíthatjuk azt is, hogy egyedülálló pályának kíván méltó emléket állítani. Az eredeti dokumentumok feltárása és értékelése, az ok-okozati összefüggések bemutatása, az alapos részletességgel megírt egyes fejezetek mind-mind alkalmasak arra, hogy jól megismerjük a kancellár életét és kifejezetten a vallás érdekében tett erőfeszítéseit. Számunkra, dunántúli reformátusok számára, különösen is értékes fejezet az, amelyikben gróf Bethlen Miklós azon ténykedéséről olvashatunk, amellyel igyekezett ő is elérni a gályarabságra elhurcolt lelkészek és tanítók szabadon bocsátását, és minden eszközzel azon volt, hogy a meghurcolt lelkészek ártatlanságát bizonyítsa.

A mű témaválasztása személyes motivációkon, és korábbi kutatásokon alapul. Az eddig felvázoltak nyomán kimondhatjuk, hogy Bethlen Miklós életútjának minél szélesebb vizsgálaton alapuló bemutatása fontos feladat, hiszen nem csak a fejedelemségre nézve vizsgálja a korszak eseményeit, hanem teljes egészében, minden összefüggésében vizsgálja meg az Erdélyi Fejedelemség vallási képét, és ebben Bethlen Miklós szerepét.

[[paginate]]

A mű tartalmi részeinek ismertetése is bizonyítja, hogy jól követhető, részleteiben is összefüggő mű az, amit a szerző megírt. Történelmi bevezetésként bemutatja a Tordai országgyűlés (1568) végzéseit, majd az ezen alapuló erdélyi vallásszabadságot, ami attól függően, hogy a fejedelem milyen türelmi szinten állt, azért különböző rendelkezéseket hozott. A római katolikus és protestáns állami vezető más-más irányból közelítette meg a kérdést, de mindegyik tiszteletben tartotta az ország törvényeit, és megtartotta a vallásszabadság alapelvét. A szerző megvizsgálja azt is, hogy milyen hatással lehetett az erdélyi vallásszabadság a Magyar Királyságban élő protestánsokra. Ez különösen is Bethlen Gábor és Rákóczi György harcai, valamint Thököly Imre fejedelemsége kapcsán lehetett érdekes. Az Erdélyben felbukkanó gondolatok ugyanúgy megjelenhettek a Magyar Királyságban is, de azoknak a hatalmi berendezkedésre semmilyen hatása nem volt.

A történelmi felvezetést követően a szerző felvázolja Bethlen Miklós életútját, majd pedig azt a vallásügyi tevékenységet, amit a protestantizmus védelme érdekében megtett. Érdekes kapcsolópontok rajzolódnak ki a műben a dunántúli protestantizmus irányában is. Különösen is érdekfeszítő az a részlet, ahogyan Bethlen Miklós levelezése összeköttetésbe kerül a pozsonyi törvényszéken bevádolt prédikátorok és tanítók vádiratával. Ugyancsak érdekes összefüggésre világít rá a mű, amikor az elűzött Sárospataki Kollégium tanárainak és diákjainak Erdélyben történő letelepítéséről esik szó, amiben Bethlen Miklósnak is fontos szerepe volt.

A következő nagyobb rész a műben azzal foglalkozik, hogy miként védelmezte Bethlen Miklós az erdélyi vallásszabadságot a Habsburg hatalom térnyerésével szemben. Különösen is megerősödött mindez Buda visszafoglalását (1686) követően. Érdekes végigkövetni azt a folyamatot, amiben láthatjuk a Habsburg egyezkedés főbb pontjait 1686 augusztusa előtt, és azt követően. Ahogyan a Habsburg erőnyerés egyre nyilvánvalóbb a Török Birodalommal szemben, úgy romlanak Erdély lehetőségei a megegyezéssel kapcsolatban. Szinte tapintani lehet azt a feszültséget, amit 1685-86-ban az erdélyi vezető réteg tagjai megélhettek, hogy a lehető legjobb döntést hozhassák meg. Sajnos a történelem igen gyorsan kimondta az ítéletet a késlekedő vezetők gondolkodása felett, és elveszett a megfelelő megállapodás megkötésének lehetősége. Erdély szépen lassan átcsúszott a Habsburg uralmi rendszer kötelékébe, és ott alárendelt szerepkörbe jutott.

[[paginate]]

A műben a Magyar Királyság területén élők vallásszabadságának védelmezése a következő fejezet, amely Bethlen Miklós irataiból kirajzolódik. A különböző követjárások, a nyugati protestánsokkal való kapcsolattartás részletei között megbújik a Biblia kiadás ügye is, ami jelzi azt is, hogy mennyire sok mindenre odafigyelt ez erdélyi elit ebben az időszakban. Az 1686-os, Erdély számára kedvezőtlen események újabb diplomáciai erőfeszítésekre sarkallták Bethlen Miklóst. A következő évben Hollandiával épített ki kapcsolatot, hogy mentsék még azt, ami menthető, és ehhez a lehető legtöbb, és legerőteljesebb támogatást szerezhessék meg.

A könyv következő részlete egy röpirattal foglalkozik. Ez egy pillanatképet rögzít Erdély 1688-as állapotáról. Arról a szomorú időszakról, amikor a Habsburg hadak nem voltak képesek megvédeni Erdélyt a török-tatár csapatoktól. Aztán arról a belső válságról is szól ez a röpirat, amiben a fejedelemségnek része volt. Apafi Mihálynak nem volt elég erős a hatalma ahhoz, hogy az egységet megtartsa, és emiatt belső feszültségek, széthúzások, pártoskodások sora jellemezte Erdély életét, még az adók sem kerültek a fejedelmi kasszába, hanem a korrupt hivatalnokok sora emésztette fel azokat. Hogyha pedig mindez nem lett volna elég, akkor még a fejedelemség területén lévő Habsburg katonaság hatalmi visszaélései, rablások, fosztogatások, nyomorgatások sora is nehezítette a lakosság életét. Ezt követően a szerző megvizsgálja ennek a röpiratnak a keletkezési körülményeit. Különösen is azt a kérdést, hogy mennyire figyelt Bethlen Miklós diplomáciai tevékenysége közben a vallásszabadság kérdésére. Hasonlóan a Magyar Királyság életéhez, itt is hitlevél kiadásával gondolta megoldani Bethlen a bevett vallások védelmének kérdését. A röpirat elérte célját, hiszen felfigyeltek rá a bécsi udvarban, és annak megfelelően kezdték meg a tervezendő diploma megfogalmazását.

[[paginate]]

A következő nagy fejezet a Diploma Leopoldinum részleteivel foglalkozik. Itt ismét kirajzolódik az a döntés-kényszer, amelyben ekkor az Erdélyi Fejedelemség vezetői voltak. A Habsburgokkal, vagy a Habsburgok ellen? Bethlen Miklós a Habsburgok pártján álló, önállóságát valamelyest megőrző Erdélyi Fejedelemség kialakítását támogatta. Ennek az elképzelésének bécsi követsége alkalmával is igyekszik érvényt szerezni. Hosszas tárgyalásokat követően, a külső hadi cselekmények kedvező alakulásának köszönhetőn az udvar hajlott arra, hogy a Bethlen Miklós által elképzelt diploma tervezetet fogadják el. Így került kiadásra 1690 októberében a Diploma Leopoldinum. A műben a szerző ezt követően ennek a diplomának a különböző részleteit elemzi, különös tekintettel a vallásszabadság és vallási tolerancia kérdéseire, majd rátér a diploma erdélyi elfogadásának különböző eseményeire, mint például a kormányzó testület kinevezésére, a hűségeskü letételére. Bemutatja a diploma jogi részleteit és összefüggéseit is.

A Diploma Leopoldinum elfogadását követően Bethlen Miklós egy újabb kiáltványt fogalmazott meg. Ez a röpirat egyrészt Erdély belső állapotait szerette volna rendezni, másrészt a Habsburg udvar irányába megjelenő hűséget szerette volna kifejezni, az ekkor már kancellári tisztségben lévő erdélyi főnemes. A kiáltvány nem csupán vallási kérdésekkel, hanem államelméleti problémákkal is foglalkozik, a szerző ezeknek tárgyalására is kitér.

Ezt követően a műben egy exkurzus következik, amelyik az erdélyi római katolikusok valláspolitikai törekvéseivel foglalkozik. Megvizsgálja a szerző, hogyan alakult a római egyház helyzete a XVII. század évtizedeiben, miként változott a törvényi, társadalmi közeg a római katolikusok körül. Ez a kérdéskör különösen is izgalmassá vált a katolikus Habsburgok egyre erősödő jelenlétének fényében. A Diploma Leopoldinum ebben a kérdésben is változásokat hozott, hiszen a legfőbb hatalom katolikus kézbe került. Ennek megfelelően megkezdődött a római katolikus sérelmekkel való foglalkozás az Erdélyi Fejedelemségben is.

[[paginate]]

A szerző kitér a szász lutheránusok közjogi sérelmeinek orvoslására is. Gazdag részletességgel fejti ki azokat az eseményeket, amelyekből láthatjuk, miként alakult ennek az egyébként gazdag, hosszú évszázadok óta autonómiában élő népnek a közjogi élete. A következő fejezet az unitáriusok helyzetével foglalkozik. Különösen is izgalmas ez a rész, hiszen az unitárius egyház története abban a formájában, ahogyan Erdélyben élhetett, teljességgel egyedülálló, nem csupán Európában, de az egész világon a XVI-XVII. században. Ez változott meg a Diploma Leopoldinum elfogadásával, hiszen a római katolikus Habsburg oldal a protestáns táborból legkevésbé az unitáriusokat viselte el. Ennek megfelelően az 1690-es években megkezdődött az unitáriusok visszaszorítása, ami aztán a XVIII. század folyamán tovább folytatódott.

Ezt követően a Habsburg berendezkedés idején történő törekvéseket mutatja be a szerző, amelyeket Bethlen Miklós annak érdekében fejtett ki, hogy megmaradhasson a vallásszabadság és a vallási tolerancia Erdélyben a Diploma Leopoldinum rendelkezéseinek megfelelően. Ez a rész azt az időszakot öleli fel 1692 és 1704 közötti bő egy évtizedben, amíg Bethlen Miklós a kancellári tisztséget betöltötte. A fejezet részletesen beszámol a kancellár és munkatársai által ebben az időszakban kifejtett erőfeszítésekre, a bécsi követjárásokra, kiadott iratokra, egyezményekre és egyéb tárgyalásokra. A Rákóczi-féle szabadságharc kitörése Bethlen Miklós életére is hatással volt, politikai karrierje teljesen kettétört.

A következő fejezetek már a kancellár életének olyan apróbb, de lényeges részleteit mutatják be, amelyek kiteljesítik azt a képet, amit Bethlen Miklósról alkothatunk. Az egyik ilyen fejezet a külföldi ösztöndíjakat, egy másik az örmény egyháznak a római katolikus egyházzal való unióját, a harmadik a román egyház uniós törekvéseit, néhány további fejezet Bethlen Miklós különböző röpiratainak vallási részleteit, majd végül a félreállításhoz vezető utat mutatja be.

Mindennek ellenére úgy lehet összegezni Bethlen Miklós életútját, a műben felvázolt ismeretanyag alapján, hogy Erdély egyik nagyformátumú politikai személyisége volt, aki minden igyekezetével azon volt, hogy az Erdély számára megszerzett, vagy kivívott jogokat meg tudják őrizni.

Az eddig leírtakat összegezve megállapíthatom, hogy Albert András alapos, minden részletre kiterjedő művet írt meg hosszú évek kutatásai és munkája alatt. A mű bemutatja, végigkíséri és értékeli Bethlen Miklós tevékenységét, valamint azokat a folyamatokat, amelyek politikai ténykedésének idejére tehetők. A több mint 900 ezer karakternyi anyag, a rendkívül gazdag 770 lábjegyzet, a függelékben megjelenített dokumentum-gyűjtemény, a műben megjelenő alaposság, a Bethlen Miklós kancellár életének minden körülményét feltárni igyekező kutatói kíváncsiság abba az irányba tereli az olvasót, hogy ne csak megismerje a kancellár életét, hanem amiben tudja, abban kövesse is példáját!

Szabó Előd