A második szárszói konferencia idején, 1943-ban még nem volt harmincesztendős, de már jelentős személyiségként vett részt az eseményen. A sárospataki teológia befejezése után tanulmányutakon járva Észak-Írországban és az Egyesült Államokban bővítette ismereteit, és tágította világlátását. Azután itthon lelkipásztorként dolgozott, filozófiai doktorátust szerzett, s az irodalom filozófiája tárgykörében egyetemi képesítést kapott. A közgazdaságtudományi karon filozófiát tanított, lelkészként[1] fiatalokkal foglalkozott, emellett vezető szerepet vállalt a református diákmozgalomban is. A Magyar Élet Könyvbarátok Köre és a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség munkájában vett részt, ahol jelentős szellemi és lelki hatást gyakorolt a református ifjúságra. Szellemiségében a Németh László-i gondolkodásmódhoz állt közel, ő is a harmadik út eszméjével rokonszenvezett, ehhez a szellemi körhöz tartozott. Borbándi Gyula emlékező írásában[2] így fogalmazott Vatairól: „elég realista volt annak felismeréséhez, hogy a harmadik út ideje a háborúnak egy olyan befejezése után következik el, amely a magyarságot nem a nácizmus, hanem a demokráciák oldalán találja, még akkor is, ha az utóbbiak a háborúban egy más előjelű diktatúrával fogtak össze. Ez vezette az ellenállók táborába és ez vállaltatta vele a döntésével járó kockázatot”.[3] Borbándi írásában felidézte az emlékeit, valamint azt a nemzeti és református szellemiséget, amely Vatai alkatának két alapvető összetevője volt.

Vatai olyan időszakban eszmélt, és vált felnőtté, mikor a magyar társadalom uralkodó osztálya végső agóniáját élte. Az ország vezetői közül csak kevesen értették meg, mekkora szükség van mélyreható társadalmi reformokra, például a több millió magyar agrárnincstelen sorsán való változtatásra.

[[paginate]]

Az a reformnemzedék, amelynek egyik jelentős szereplője volt Vatai, olyan szervezetekben vállalt feladatot, mint a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség[4] vagy a Teleki Pál Munkaközösség: demokráciát, szociális reformokat, a társadalmi válaszfalak lebontását, valamint földreformot akartak, amelyeknek a megoldása már ennek a nemzedéknek vált feladatává, mivel az előzőek nem ismerték fel szükségességüket, vagy a végrehajtásukat elszabotáltak. Az ifjúsági szervezetek eszmélésében jelentős szerepet játszott, hogy társadalmi eszményük az angol típusú demokrácia volt. A hagyományos magyar kultúra Bartók és Kodály nyomán újra felfedezett népzenei vonalát vallották magukénak. Ebben a magyar légkörben bontakozott ki kapcsolatuk a népi mozgalommal, illetve lettek még fogékonyabbak a népi írók munkássága által feltárt problémákra, ezáltal tudatosabban tekintve a magyarság sorskérdéseire. Közülük többen a Teleki Pál Intézetbe, az akkori társadalmi reformtervek műhelyébe kerültek. Az ifjúság lázas hazafias tevékenysége és építőmunkája fölé sötét felhők tornyosultak: a nácizmus veszélye. A háborús években segítették egymást a nácik elleni föld alatti ellenállásban. Bajcsy-Zsilinszky Endre javasolta több fiatal meghívását a Független Kisgazdapárt Polgári Tagozatába, ahonnan egyenes út vezetett Saláta Kálmán, Csicsery-Rónay István, Kiss Sándor, Jaczkó Pál és Hám Tibor soraiból a Magyar Közösségbe. Vatai a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség köréből érkezett mint filozófus, egyetemi tanár és református lelkész. Horváth János ökonómus, a római katolikus mozgalmakból Eszterhás György, Horányi Tibor és Agyagosi Horváth Péter alkották a Kisgazdapárt centrumát, ahol Nagy Ferenc, Kovács Béla és Varga Béla mellett vettek részt a párt politikai munkájában.

[[paginate]]

A Magyar Testvéri Közösség szerepe

Több mindent megtudhatunk Szekér Nóra könyvéből,[5] mely a Magyar Testvéri Közösség történetét dolgozza fel, a lényeg mégis rejtve maradt. Titkos hazafias társaság volt a 20. század első felében, melyet korábban, a trianoni események utáni alapítottak, s szervezetként szoktak elkönyvelni, holott annál több volt. A németeknek – a ’40-es évekre kialakult irredentizmust elítélve – aktívan ellenálltak, a megszállás ideje alatt többüket el is fogták. Vatai is így járt. Szekér munkájának tényanyaga az egykori konfabulált ügynöki jelentések feldolgozásán is alapul, s számos manipulált belső állambiztosági feljegyzésből ismerhetők meg az összefüggések, ami megnehezíti a Társaság valós történetéről és szerteágazó hátteréről való hiteles eligazodást. Magam is az ÁBTL-ben és a BFL-ben (vagyis az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában és Budapest Főváros Levéltárában) tájékozódtam Vatainak és társainak szerepéről és működéséről. A rendszerváltás előtt készített interjúk egészítik ki a hatalmas mennyiségű perirat szövevényes koncepciós anyagát, melyek nemcsak komoly tényanyagokat hallgattak el, hanem számtalan, kommunisták által meghamisított elemet is tartalmaznak. Ezek között kell lavíroznia mindenkinek, aki – akár érintőlegesen is – kutatóként nyúl a témához. És mindezt úgy lehet már csak megtenni, hogy az érintett nemzedék régóta nincs jelen. Szerencsére pár nyom fennmaradt, amit forrásként használhatunk, ugyanis néhányan közülük (pl. Arany Bálint, Csicsery-Rónay István, Hám Tibor stb.) megírták egyéni és kisgazdapárti történeteiket. Ezek közé tartozik Vataié is, aki szintén rögzítette Az 1947-es sorsdöntő évről című munkájában a visszaemlékezéseit.

[[paginate]]

A Közösség erős bázist épített ki a közszférában. Élén a héttagú Vezértanács működött, amely a „beavatottak” beszerveződése alkalmával kiképző szemináriumokat tartott. A tagok nem egységes ideológia mentén léptek be, ám közös alapnak számított az egyre erősödő náci veszély elleni védekezés. Arra készülve cselekedtek, hogy egy bekövetkező kormányváltozás esetén legyenek olyan felkészült munkatársak, akik a nemzeti szuverenitás ügyét képviselik. Egységesen kezeltek minden magyar embert, aki bármilyen módon a magyarság megerősödését keresi, s emiatt tudatosan ragaszkodtak egymáshoz. A Vatai által is tisztelt Teleki Pál felismerte, hogy saját függetlenségi irányvonalához nemcsak támogatókat, hanem tevőleges segítőket kell gyűjtenie, emiatt a Miniszterelnökségen létrehozott Tájékoztatási Osztályhoz és Nemzetpolitikai Szolgálathoz a Magyar Testvéri Közösség köréből kért fel kollégákat, például Szent-Iványi Domokost, Zsindely Ferencet, Soos Gézát. Ők hozták létre – már Teleki halála után – a Magyar Függetlenségi Mozgalmat, amely Szent-Iványi vezetésével több alkalommal megkísérelte a háborúból való kiugrás előkészítését.[6] Vatai is németellenes volt, mint mindannyian ebben a közegben, de ugyanúgy szovjetellenes is, ezáltal egyáltalán nem abban az irányban képzelte el az ország jövőjét, mint ami 1945 után bekövetkezett. Hálózatuk igyekezett a háttérből biztosítani a magyar érdeket szolgáló katonatisztek, üzemvezetők, bank- és köztisztviselők pozícióban tartását. Vatai egyházi területen fejtette ki ezirányú tevékenységét, a magyarországi református egyház ugyanis nemcsak németellenes volt, hanem a vészkorszakban embermentést is végzett. Vatai az ellenállási mozgalomban részt vevő politikusokkal és közéleti személyekkel állt kapcsolatban.

[[paginate]]

A Kisgazdapártban töltött időszak és ami utána következett

Vatai nemcsak amiatt kapcsolódott a háború után a Kisgazdapárthoz, mert a vele hasonló gondolkodású fiatal értelmiségiek inkább oda tartoztak, mint a Parasztpárthoz vagy a Szociáldemokrata Párthoz, hanem mert munkájával az egész magyarságot kívánta szolgálni. Ezek a fiatalemberek új társadalmat kívántak építeni, amelyhez Vatai filozófusként egyfajta demokratikus pártfilozófiai alapvetést hozott létre. Ehhez már politikussá kellett válnia, aki a demokrácia ügyét szolgálta: társaival együtt óvta a magyarságot az erőszakos szovjetizálástól. Egy idő után azonban ideológiai ellentétbe került a mindinkább erősödő bolsevizmussal, aminek az lett a következménye, hogy 1947 januárjában őt is letartóztatták. Ezzel kezdetét vette egy kisgazdák ellen konstruált koncepciós per. Vatai komoly ellenségnek számított a szovjetek és hazai komisszárjaik szemében, ugyanis képviselőként 1945 novemberétől gyakran állt ki ideológiai és politikai elvei mellett. Egyik nyílt vitáját éppen Lukács Györggyel folytatta, s ezen Veres Péter is részt vett. Vatai Lukácsot és mondanivalóját támadta, megalapozottan szállva szembe a kommunista tanok vállalhatatlanságával. Ezzel végképp megpecsételte a sorsát, a kommunisták ugyanis nem voltak elnézőek, és ezt soha nem bocsátották meg neki. A börtönből való kiszabadulása után végül elhagyta az országot. Előtte felkereste Ravasz Lászlót, akinek tanácsát kérte, ő pedig megerősítette abban, hogy mennie kell.

A párt programjának alapja a magyar parasztság politikai képviselete volt. Ebből adódott az a probléma a későbbiekben, hogy a kommunisták képtelenek voltak internacionalista proletár közegükből a magyar paraszti réteghez eljutni, ezért egy időre szükségük lett a kisgazdákra, akik között voltak demokratikus gondolkodású értelmiségi fiatalok is.

[[paginate]]

1946 őszére nyilvánvalóvá vált, hogy a Kommunista Párt a szovjet katonai jelenlétre támaszkodva sem képes politikai túlsúlyba kerülni, mert – akkor még – hatalmi törekvései a társadalom ellenállásába ütköztek. A Kisgazdapárt jó eredményei nemhogy nem stabilizálták a helyzetüket, hanem épp ellenkezőleg: világossá vált a kommunisták számára, hogy a kisgazdákat félre kell állítani, a pártot pedig el kell söpörni. A vezetőség azon gondolkodott, hogy egy része Nyugatra távozik, biztonságba helyezve a párt irányítóit, s onnan folytatták volna a nemzetközi harcot egy független, demokratikus Magyarországért. Ebben a helyzetben vette kezdetét az ún. összeesküvési per előkészítése. A nyilvánosságra került névsorban a gyanúsítottak listáján szerepeltek a kisgazda centrumcsoport tagjai, s egyértelművé vált: a kommunista akció célja az lett, hogy a vezetőkhöz elérve végül eltávolítsák Nagy Ferencet, Kovács Bélát és Varga Bélát, majd átvegyék az irányítást.

Hám Tiborból kilencnapi zaklatással, veréssel és kínzással vallomást kényszerítettek ki, amelyet 1947. február 7-én jegyzőkönyveztek. Ebben az alábbi személyekről esik szó: Saláta Kálmán, Kiss Sándor, Vatai László, Csicsery-Rónay István, Horváth János, Gyulai László, Bognár József, Eszterhás György, Horányi Tibor, Agyagosi Horváth Péter, Bokor Béla, Kistóth Endre, Kádár Géza, Szent-Iványi Domokos és Arany Bálint.[7]

Ezáltal kezdetét vette a kirakatper.

Arday Géza

[[paginate]]

FELHASZNÁLT IRODALOM:

ÁBTL Vizsgálati dosszié: V–2000/36–a, Magyar Közösség

ÁBTL A–1133 Magyar Ellenállási Mozgalom nevű Csomoss Miklós-féle szervezet

Szekér Nóra előadása a Kiugrási Iroda történetéről: https://www.youtube.com/watch?v=mT8LggXG­_ss (A Terror Háza Múzeumban 2014. október 30-án elhangzott előadás)

Szekér Nóra: Titkos társaság, A Magyar Testvéri Közösség története. Budapest, Jaffa Kiadó, 2017.

Vatai László: Az 1947-es sorsdöntő évről – Börtönélményeim alapján. Confessio, 1992/1. 36–55. old.