A hármas tagolású könyv a szerző válogatott novelláinak, elbeszéléseinek, esszéinek, mélyinterjúinak bőséges tárháza. Bertha Zoltán irodalomtörténész A szellem enciklopédizmusa című bevezetőjében, mintegy az olvasó útikalauzaként rajzol eligazítást e könyv írásaihoz, illetve az ajánlás szintjén elemzi Aniszi Kálmán írói munkásságának természetrajzát, adalékait. Találóan pontos összegző megállapítása szerint: „Válogatott munkáinak csak ez a reprezentatív csokra is rápillantást enged ennek a küldetésnek az elévülhetetlen jelentőségére. A tiszta beszéd és a tiszta magyar szó lélekelemelő szükségességére. Könyve gyógyír, vigasz, remény mindazoknak, akik feltétlenül hisznek még az élhető magyar és emberi jövendőben.”

A színigaz becsületű emberség tettenérésével, a gonoszság leleplezesésével keretezett szépprózai munkák elsőrangú erénye az Isten-eredetű jóság győzelmének felmutatása a hétköznapi létben. Az író emlékezése messzire nyúlik vissza, régmúlt időkbe, közvetlenül a második világégés utánra is, amikor például egy tehén árába került a súlyosan beteg gyermek meggyógyítása, amiért a szülők pillanatnyi töprengés nélküli anyagi áldozatot hoztak (Az élet bajnokai). A sikeres lét elhibázásának mozzanatait is felmutatja a Ments meg, Istenem! hegymászójának tragédiájában. E novellákat, elbeszéléseket lapozva szembesülünk a félelem érzésének szörnyűségével (Frász, Régi kép, A halálra ítélt), a bűn alóli festőművészeti módon történő feloldozással (A rácsodálkozás dilemmája). Sok egyéb téma sötétjének árnyékából, melyek mind tanulságosak, az emberi megértés, a szeretet fényébe érünk (A taxis meg az öregasszony, Árverés, avagy a szeretet jutalma, Vízhordó és a repedt cserépedény). Elbeszélő stílusa egyértelműen elgondolkodtató, a témafeldolgozás és általa az olvasó szolgálatába állított írói eszközök dramatikus voltát ellensúlyozzák a humorból szőtt élethelyzetek. A leírás és a dialógus váltakozásában fel sem vetődik az unalom. Az írásművészeti gondolatvezetésbe gyakran szociográfiai tónusok keverednek, melyek a korabeli tényismeretek lehetőségét emelik (Felemás idill).

[[paginate]]

Erdélyi viszonylatban visszatérően vannak jelen a pártvezetői aggódások, a hatalom hatástalanítási kísérletei a magyar nyelv használatát, a magyar érzelmeket hirdető megmozdulásokat illetően. Például a Vörösmarty halálának 120. évfordulójával kapcsolatosan a Szózat elhangzását gátló megnyilvánulások (Emlékest, avagy az árulás „bére”); a professzor-író-főszerkesztő temetése körüli anomália: a gyászbeszéd előzetes cenzúrázására tett párthatalmi törekvés (Temetés anno…). A magyarkakucsi származású, filozófia szakos tanári képesítésű szerző erdélyi kötődését több írás, köztük a Kós Károly 90. évi születésnapját ünneplő kolozsvári rendezvényről beszámoló tudósítás, teszi egyértelművé (A nagy öreg). Istentől kérdezi a cím tartalmazta kérdést az Uram, mennyit ér az életem? főszereplője, s kap jó iránymutatást a felelet megtalálásának tárgyában. E szépprózai írások vezérfonala a mélyükben rejlő humánus etika.

Az ötszázoldalas könyv terjedelmesebb területét az esszék foglalják el. A Töprengés a művészetről ciklusba rendezett esszék ugyanúgy ajánlhatók a művészetek gyakorlóinak, mint élvezőinek. Az egyetemi tanárként, több jelentős irodalmi-művészeti szervezet tagjaként, kiadói szerkesztőként gyakorlatot szerzett Aniszi Kálmán a tapasztalat tanító jellegét hangsúlyozva fogalmaz, szellemi-erkölcsi értékeket őriz, tényközlő sugallataival másokat is erre buzdító irányt mutat. Felhívja a figyelmet: „A művészi befogadás nem annyira az érzékek, sokkal inkább a lélek örömünnepe.” Szól a napjainkra eluralkodott elképesztés ellen: „Mondják, hogy a művészet, közelebbről a zene a lélek balzsama, gyógyító erejű. Sehogy sem tudom elképzelni, hogy az olyan zeneművek, amelyek jószerével hörgésekből, sikoltásokból, vinnyogásokból, üvöltésekből vagy dobhártyarepesztő dübörgésekből állnak össze, egyben gyógyító hatást fejthetnének ki.” […] „… az őszinteség, a meggyőződés, a hit alapvető követelmény. Egyszerűen nélkülözhetetlenek. Ha nem hiszek abban, amit teszek, erőfeszítésem eleve kudarcra van ítélve. A művésznek hinnie kell abban az eszmében, amit képvisel, hinnie kell annak az ügynek az igazában, nagyszerűségében, amelyért síkra szállt. Meggyőződéssel vallom, hogy az írónak nem egyszerűen szövegeket kell írni, hanem mély emberi-erkölcsi üzenetek hordozó műveket.” (Művészet és alkuszellem) Bizony nem mindegy, hogy milyen nyomot hagynak maguk után, ugyanis a művészek mondanivalója a műveik által éli túl az életüket és formálja-alakítja az olvasói közízlést, létszemléletet.

[[paginate]]

Az Etikum és a politikum örök párharca című rész esszéi egyéni és társadalmi viszonylatban vizsgálja az emberi lét jellemtanát. Tematizáltsága itt is főként a művészetek körül mozog, de azon belüli és kívüli, tehát több szempontú textusai a leszűrhető tanulságok alapos támoszlopai. Aniszi ténymegállapításait követő okfejtései józan irányba vezetnek. „Az érvényes jogrend mellett a társadalom viszonylagos erkölcsi tisztaságának, a humánom és a méltóság szinonimájaként értelmezett haladásnak egyik, ha nem épp a legfőbb záloga a becsület, a tisztesség, az őszinteség, a jellemesség. A jellem egyszerre tilt és sugall. Ne tedd ezt, ne tedd azt, mert törvénybe ütközik, jellemtelenségre vall. Íme, ezt és ezt cselekedd, ekként és ne máshogyan gondolkozz, érezz, viselkedj, hogy mások, a tisztességesek elfogadjanak és megbecsüljenek.  A jellem szabályoz és nevel, normatív és formatív funkciót tölt be egyszerre. Példaértékénél fogva alakít, gyarapít, nemesbít.” A szerzőt méltán foglalkoztatják a Kárpát-medencei magyarság sorskérdései, a kisebbségi lét belső átélésének morális tényezői, és az azt kiváltó történelmi-politikai körülmények.

Jogosan óhajtja: „Természetes és megnyugtató lenne, ha a társadalom jogi és morális rendszere kölcsönösen áthatnák egymást. Ha az etikum a politikum szerves részévé válna. Milyen jó és megnyugtató lenne, ha az antik görög bölcs Szókratész daimonionja idejekorán megszólítana minket is, valahányszor rosszban sántikálunk.” Gondolati törekvését e tekintetben a következőképpen fejezi ki: „Csak a politikum és az etikum frigyéből születhet meg és teljesedhet ki az igazi demokrácia, az oly régen áhított, hiteles emberi világ.”

A Múltba néző címmel összegyűjtött mélyinterjúk zárják a könyvet. Nem kisebb jelentőségű személyiségekkel folytatott beszélgetéseit őrzik ezek az oldalak, mint Páll Antal káplán, a bukaresti Püspöki Konferencia titkára, Cs. Gyimesi Éva magyar nyelv és irodalom szakos tanszékvezető tanár, Egyed Ákos, Für Lajos történészek, Gaal György és Czine Mihály professzorok, Szőcs István irodalomtörténész, kritikus, és Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze címmel elismert, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész. Kivétel nélkül valamennyien a magyarság létérdekeinek tovább élesét képviselő magyar nyelv fennmaradása mellett foglaltak állást.

Őszidejű összegzés – olvasható a Vigyázva az ingoványon című könyv ajánlásában. A hátsó borítón eligazító mondatokból kiviláglik: „Önnön kitárulkozásán túl, a szerző igen fontosnak érezte a művészet univerzumának más-más irányból történő közelítését, fürkészését, s még ennél is nagyobb elánnal hívta fel a figyelmet a politika és az erkölcs kényszerű örök párharcára, különös tekintettel az elszakított területeken élő nemzettestvérek élet-halál harcára, az etikumot sutba dobó asszimiláló politikai hatalmakkal szembeni heroikus küzdelemre.”

A recenzens privát megjegyzése: Aniszi Kálmán jelenleg ismertetett könyve és a hasonlóak megérdemelnék a nagyobb példányszámú kiadást, kiterjedtebb terjesztést, hogy az illiberális polgári kereszténydemokrácia eszméjét hirdető kormányzás alatt szélesebb körben kaphasson figyelmet az a fajta józan gondolkodás, ami az emberek javára válva hirdet etikus tanokat, főként a művészeti teljesítmények helyénvaló kezelése által.

Zsirai László