Francis August Schaeffer 1912. január 30-án született Pennsylvaniában. Magna cum laude diplomás evangélikus teológus, filozófus és presbiteri lelkész volt. Később a Faith Theological Seminaryban is diplomát szerzett, ezek után inkább a fundamentalizmus felé fordult. 1948-ban a Schaeffer család Svájcba költözött, és 1955-ben megalapította a L'Abri (magyarul „menedék”) nevű közösséget, ami fiatalok ezreit vonzotta, később Svédországban, Franciaországban, Hollandiában, Kanadában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is megjelent. Schaeffer számos tiszteletbeli oklevelet kapott, 1954-ben tiszteletbeli Doctor of Divinity fokozatot, 1971-ben tiszteletbeli Doctor of Letters fokozatot.

Az ő nevéhez fűződik a Schaeffer Akadémia, egy rochesteri magániskola.

Filozófus volta érezhető művében, ahogyan lelkipásztori énje is. Amikor megtaláltam ezt a könyvet, nagyon hálás voltam, hiszen, ha csak két dolgot kellene mondani az életben, ami a legjobban foglalkoztat, az épp ez: a művészet és a Biblia, mely könyvünk címe is. Ez a könyv, amit a kezünkben tartunk, 2020-as kiadás, az első kiadás 1999-ben látott napvilágot. Az első könyv borítóját August Rodin: A gondolkodó szobra díszíti, ám az újabb kiadásán Albert Wolff: Statue of the lions fighter című szobrát láthatjuk, ami a berlini Alte Múzeumban található. A színvonalas, letisztult, de a színvilága miatt feltűnő borítót Lente István készítette.

[[paginate]]

A könyv fő gondolata, hogy hol van a helye a művészetnek a keresztyén életben, vagy hogy egyáltalán van-e helye benne. Természetesen az esztétika is Istentől adatott az embernek, és az is, hogy tudunk alkotni, pont, ahogyan Ő is. Bár nem teljesen ugyanúgy, hiszen az ember már a megteremtett anyagból hoz létre valami újat. Olvashatunk még többek között arról is, hogy miképpen van helye a festészetnek, szobrászatnak, a színjátszásnak vagy a költészetnek a keresztyén művészetben. Amikor megláttam, hogy ez a könyv csupán 85 oldal, azt hittem, hogy ezeket a témaköröket csak nagyjából érintő alkotás lesz, ám ez nem így van. A tartalmát tekintve írónk elengedhetetlennek tartotta, hogy szóljon a jeruzsálemi templomról, a szentek szentjéről, melynek a tervezője és megálmodója maga az Isten volt, Krisztus uralmáról, valamint az emberről, mint Isten alkotásáról, és az ő uralmáról, amit feladatként kapott. Ha már alkotásokról beszélünk, fontos témakör napjainkban is, hogy nem számít-e mindez bálványimádásnak. Azok a keresztyének, akik úgy gondolják, hogy a művészet tiltott dolog, a Tízparancsolattal érvelnek: „Ne csinálj magadnak faragott képet vagy valami hasonmást arról, ami fenn az égben vagy lenn a földön vagy a vizekben, a föld alatt van! Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok” (2Móz 20,4-5). Ezt a parancsolatot csak az imádatra érti. Magával az alkotással és az alkotásokkal nincsen semmi baj keresztyén szemmel sem, csak tudnunk kell jól kezelni ezeket.

A keresztyén művészeten túl – ami kifejezetten Isten dicsőítéséhez kötődik – olvashatunk még a világi művészetekről is, hiszen „nem attól lesz a művészet keresztény, hogy vallásos témát választ” (25. old.). A királyok első könyvében például Salamon korának világi művészetéből olvashatunk pár jellegzetességet, egész pontosan a trónjáról, ami egy igazi műremek volt. (26. old.).

[[paginate]]

Helyet kap még továbbá a zene, tánc, színjáték és a költészet témaköre, hisz a művészet nem csak a képzőművészetből áll. Ha a Bibliában a költészetre gondolunk, akarva és akaratlanul is a zsoltárok juthatnak eszünkbe először. Héber költemények máshol is felbukkanhatnak és nem is mindegyik foglalkozik vallásos témával. „A 2Sám 1,19-27 például egy világi óda, olyan költemény, amelyben Dávid Sault és Jonatánt, mint nemzeti hősöket dicséri” (28. old.). Világi művészetként említi még, a színjátékot, a táncot és a zenét, amely bár világi művészet, de a Biblia sem feledkezik meg róla (2Móz 12, 1Krón 23,5, 2Krón 29).

Az utolsó fejezetben tizenkétféle megközelítési módról olvashatunk, hogy keresztyén emberként hogyan értékelhetünk, illetve szemlélhetünk egy műalkotást. „Mindannyian nap mint nap találkozunk műalkotásokkal, még akkor is, ha nem vagyunk sem hivatásos, sem amatőr művészek. Könyveket olvasunk, zenét hallgatunk, posztereket nézegetünk, virágkompozíciókat csodálunk meg” (43. old.).

Lényegében sem az Isten, sem a vallás nem ellenzi a műalkotások iránti érdeklődést és az alkotást sem. Isten maga is nagy művész, a legnagyobb. Csodáljuk meg nyugodtan színes világunkat és a mennyországról való tudósításokat! Erről eszembe jutott egy nagyon szép gondolat a Bibliaismereti kézikönyvből, a teremtéstörténet leírásáról: „Az égboltozat egy szilárd kupola, ami az eget, a mennyei óceán vizeit a magasban tartja: az eső ebből a felső óceánból zsilipeken keresztül hull a földre” (Pecsuk Ottó szerk.: Bibliaismereti kézikönyv. Bevezetés és magyarázat a Szentírás könyveihez. Budapest, 2016. 53. old.).

Írónk igazi polihisztor lehetett, mint ahogy ezt be is bizonyítja a könyvében. Olyan közismert alakokat említ, mint Heidegger, Nietzsche, Rousseau, Michelangelo, Picasso és Händel. Ez a könyv önmagában a maga rövidségében is hiánypótló alkotás. Ami kimaradt belőle, az csak a könyvborítón szereplő kép megjelölése. Ajánlom minden olyan embernek ezt a könyvet, aki szereti a művészeteket, legyen az festészet, zene, tánc, költészet, szobrászat vagy színjátszás és mindezeket keresztyén szemszögből akarja értelmezni.

Seffer Valentina