Nem könnyű feladatra vállalkozott Marion Grau és Jason Wyman kötetszerkesztőként, hogy 248 oldalon körüljárja a tanulmányok szerzőivel a konstruktív teológiai kísérlet történetét, módszereit, kilátásait. Az észak-amerikai teológiában az elmúlt évtizedekben a „konstruktív teológia” kifejezés egyre inkább átvette a rendszeres teológia hagyományos területét. Hogy ez miért jó vagy nem, ennek megvitatása e recenzió keretében nem lehetséges. De mint domináns teológiai jelenséget szükséges legalább fő vonalaiban ismernünk. Mit is kell értenünk „konstruktív teológia” alatt? Ebben segít a Marion Grau és Jason Wyman által szerkesztett kötet. Marion Grau a rendszeres teológia, ökumenizmus és missziológia professzora a Norvég Teológiai, Vallási és Társadalmi Iskolában. Jason A. Wyman az egyesült államokbeli Manhattan College adjunktusa.

A bevezetőben először megjegyezzük, hogy a „konstruktív teológia” eddig nagyrészt észak-amerikai jelenség volt. Wyman kutatásai szerint azonban a gyökerek még mindig Európában vannak. A „konstruktív teológiáról” időben először a „Contentio Veritatis: Essays in Constructive Theology” című könyvben történik említés 1902-ből, amelyben az Oxfordi Egyetem hat oktatója kommentálta ezt a teológia értelmezésmódot. A régebbi ortodox, erősen konzervatív teológiai gondolkodás miatt bizonyos nyugtalanságot és tartózkodást tapasztaltak az 1900-as évek elején a fiatalabb értelmiségiek körében, és egyre többen tartották szükségesnek a keresztyén tanítás „rekonstrukcióját”. Már ebben a munkában is világossá vált, mi is a fontos e csoport számára. A „konstruktív teológia” deklaráltan „folyamatban lévő szellemi munka”, a teológiai együttműködésre és a párbeszédre épít. A kifejezést valószínűleg Borden Parker Bowne amerikai teológus és különösen Bernard Eugene Meland, a Chicago Divinity School egyik vezető teológusa vette át. Már korán nyilvánvalóvá vált, hogy a „konstruktív teológia” különbözik a hit felekezeti-dogmatikus értelmezésétől, s a szisztematikus teológiától, amely egyfajta rendszernek mondja magát.

[[paginate]]

A fogalomtörténeti fejlődés szakaszához tartozik a Constructive Quarterly című folyóirat is, amelyet 1913-ban alapított Silas McBee, laikus episzkopális értelmiségi. Azt a célt tűzte ki, hogy „összehozza az összes keresztyén közösség tagjait, azokaz, akik konstruktívan gondolkodnak, írnak az általuk vallott és gyakorolt keresztyénségről, s úgy ismertessék meg közösségüket kifele, ahogyan ők maguk is megismerték azt”. Itt megjelenik a keresztyénség bemutatásának konfesszionális szempontja mellett az ökumenikus irányultság, amelyet Wyman a kortárs „konstruktív teológia” tekintetében is elengedhetetlennek tart. Tekintetbe vette a keresztyénség különböző oldaláról érkező kritikákat, a keresztyén tanítások kritikai szempontjait és szemléletmódjait, de a hit szabad, eleven, élő, és operatív értelmezését keresi. William Porcher DuBose elmélkedései a Constructive Quarterly-ben érdekesek a „konstruktív teológia” e korai szakaszának összefüggésében, amelyet Wyman proto-konstruktívnak nevezett el. Elgondolkodtatott a „konstruktív” és a „konstruálni”, „megkonstruálni” igék kapcsolatán, és az első értelmezés mellett döntött. A teológia ugyanis nem a készítés, elkészítés értelmében vett tudomány, amit előbb meg kell konstruálni. A keresztyénség az, ami. Nem kell elkészíteni vagy átdolgozni. Wyman szerint azonban egy másik felfogás kerekedett felül, amely valójában a „konstrukcióról” (tervezésről) szól, nem pedig a construalról (az értelmezésről). Constructive Quaterly víziója szerint a „konstruktív”-nak a hit szabad, élénk és tudatos kinyilvánítására kell ösztönöznie.

A „proto-konstruktív teológiához” tartozik még két, különböző irányba mutató monografikus vizsgálat. Az egyik Newman Smith: Constructive Natural Theology, a másik pedig James Ten Broeke: A Constructive Basis for Theology című műve. Mindkét mű, bár nem volt túl nagy hatású, hozzájárult a "konstruktív" kifejezés elterjedéséhez, és egyben még egyértelműbben fogalmazta meg a konvencionális teológia kritikáját. Smith a teológia természetteológiai kontextualizálását szorgalmazza, Ten Broeke viszont azon a véleményen van, hogy egy jó teológiai munkahipotézis segít az egyéni és közösségi vallási élet alakításában anélkül, hogy dogmatikussá válna. Ezzel összefüggésben kerüli a keresztyénségben rejlő rendszer gondolatát, hogy ne legyen sem a keresztyén hit egészének, sem az egyes tantételeknek végleges, lezárt rögzítése, rendszerbe tömörítése vagy merevítése. Ehelyett szerinte a keresztyén teológiát folyamatosan meg kell újítani, hogy képes legyen reagálni az új fejleményekre, problémákra és gondolatokra. Wyman szerint ez ma is igaz: „A konstruktív teológiák a jelenben általában olyan teológiai elköteleződések, amelyek meghatározott összefüggésekkel és problémákkal foglalkoznak, külső tudományágak meg látásait alkalmazva, és a világ jobbá vagy igazságosabbá tételére irányulnak”. Ez megköveteli, hogy a teológia folyamatosan foglalkozzon a kultúrával, annak narratívájával és (ön)értelmezéseivel, amint azt mindenekelőtt Bernard Eugene Meland megmutatta.

[[paginate]]

A „proto-konstruktív” fázissal ellentétben a „konstruktív teológia periódusa” a „kifejezetten konstruktív teológiával foglalkozó munkacsoporthoz” kapcsolódik egy sajátosan kifejezett diszciplináris önértelmezés és kötelezettségvállalás értelmében. Ezt a munkacsoportot 1975-ben alapították Vanderbiltben, a Nahville Egyetemen. Az alapítótagok közé tartozik Gordon Kaufman, Edward Farley, David Tracy és Sallie McFague. A csoport túlnyomórészt protestáns, de van római katolikus harcostársuk is Tracy személyében. Mindenki másnál határozottabban szorgalmazza, hogy ne csak elfogadják a növekvő pluralizmus jelentette kihívást, hanem úgy tekintsenek rá, mint a teológia gazdagításának lehetőségére. Paul Tillich korrelációs módszerének kritikai vizsgálata során Tracy egy „revíziós teológia” formájában hirdeti meg a teológia és a kultúra közötti kritikai kölcsönhatást. Demográfiai szempontból azonban a csoport kissé problémás volt, mert túlnyomórészt fehér férfiakból állt. Igaz, a feminista teológus, Sallie McFague és rövid ideig Dorothee Sölle is a csoporthoz tartozott. De Sölle otthagyta a csoportot, mert túlságosan távol állt a felszabadítási teológiától. Az afro-amerikai felszabadítási teológia vezetőit, mint James H. Cone-t és Cornel Westet nem lehetett megnyerni.

A csoport fejlődésének folyamatát jelzik ezek a munkák: a Keresztyén teológia – Bevezetés a hagyományaiba és feladataiba (1982), A keresztyén teológia rekonstruálása (1994), a Konstruktív teológia: A klasszikus témák kortárs megközelítése (2005) és az Ébredj rá a pillanatra című antológiáikban látható. Ezeknek a munkáknak a következtében a „konstruktív teológia” kifejezés meghonosodott a teológiai világban. Ugyanakkor a kontextuális hivatkozások egyre szélesebbek és gazdagabbak lettek. Ami összeköti őket, az az interdiszciplináris és ökumenikus nyitottság, a merev rendszergondolkodás elutasítása és az életet és ennek sokszínűségét párbeszédes formákban hirdető, élénk teológia folytatására való törekvés.

[[paginate]]

A jelen kötet a „konstruktív teológia” keletkezését és profilalkotását tárja fel. Másrészt az észak-amerikai térségen túli konkrét terjedéséről is szól. A kötet három részre oszlik. Az első rész a „konstruktív teológia” történetével, műfajával és elméletével foglalkozik. Itt alapvető Jason Wyman hozzájárulása. Wyman a maga részéről a „Constructing Constructive Theology” című, 2017-ben megjelent monográfiájára támaszkodik. Ezt követi John Thatamanil írása, aki a „konstruktív teológia” és az imaginatív teopoétika kombinációját javasolja a módszertani profilhoz. Marion Grau a történelmi kapcsolódásokra helyezi a hangsúlyt. A második részben Heike Peckruhn, Shelly Rambo, Holly Hillgardner és Anthony G. Reddie írásai különböző ismeretelméleti, hermeneutikai, összehasonlító megközelítésekre reflektálnak. A harmadik részben a „Post-colonial Reconstructions” következik Laurie Cassidy, Lawrence N. Nwankwo és Judith Gruber révén. Az esszék változatos témáikkal és kontextusukkal demonstrálják a „konstruktív teológia” pluralitás igényét, ugyanakkor világossá teszik, hogy ez csak sokféle módszeres és tematikus megközelítéssel valósulhat meg. Tehát: a „konstruktív teológia” profilját egyértelműen a hagyományos dogmatikus és szisztematikus teológiával való elhatárolódás jellemzi. Ugyanakkor az továbbra is homályos marad, hogy a megközelítések sokfélesége milyen pozitív értelemben egyesíthető a „konstruktív teológia” kifejezés alatt.

A konstruktív teológiai reflexiók felől nézve, még az olyan rendszeralkotó gondolkodókat is, mint Paul Tillich vagy Wolfhart Pannenberg, akik programszerűen gyakorolták a „szisztematikus teológiát”, úgy is lehet értelmezni, mint akik a hit szisztematikus magyarázatát nem abszolútummá akarták tenni, hanem a hit történetileg kondicionált formájának tekintik a maguk értelmezését. Nem biztos ugyanis, hogy a nagyobb kockázatvállalási hajlandóság és a jelenkori társadalmi, politikai fejleményekhez való nagyobb közelség csak azokban a teológiákban található meg, amelyek elutasítják a hit szisztematikus értelmezését. Az is lehet, hogy a gyarmati gondolkodási struktúrák következetes dekonstrukciója és az eurocentrikus, patriarchális, fundamentalista vagy más hierarchikus és hatalomtudatos gondolkodási minták abszolútként történő beállításának a kritikájához az is hozzátartozik, hogy mindent megtegyünk ama emberi hajlam korlátozására, amelyik a sajátját a másikkal vagy idegennel szemben abszolút érvényűvé szeretné tenni.

Az, hogy a „konstruktív teológia” kifejezés még nem honosodott meg a magyar nyelvterületen, köze lehet ahhoz, hogy nem könnyű sem fogalmilag, sem tartalmilag egyértelművé tenni. A „konstruktív”-ról leginkább a „kritikus-konstruktív” hozzáállás jut eszünkbe.  Érdemes lenne a szisztematikus teológia és a „konstruktív teológia” közötti metszéspontokat és eltéréseket nálunk is feltárni.

Békefy Lajos