Tisztelt Megjelentek, Kedves Családtagok!

Szíj Rezső méltatójának könnyű, ugyanakkor nem egyszerű feladata van. Könnyű, hiszen egy hosszú, gazdag, jelentős eseményekkel, olykor fordulatokkal tarkított életutat kell ismertetnie, vagy legalább jelzésszerűen emlékeztetnie a főbb fordulópontokra. Mert a legkevesebb, amit róla elmondhatunk, hogy sok mindennel foglalkozott. Egyik méltatója, a közelmúltban elhunyt Saáry Éva, a svájci magyar kulturális élet „nagyasszonya” – nemes egyszerűséggel mint „egy magyar polihisztortól” búcsúzott tőle.

A feladat nehézségét az immár lezárt életút törekvéseiben a közös szál, a vezérfonal felfejtése, annak egységének bemutatása jelenti.

Szíj Rezső kedvelte Vörösmartyt, grafikai gyűjteményének lapjai között is találunk a reformkori költészet legnagyobbjának, legintellektuálisabbjának verseihez készült illusztrációkat. Így kézenfekvő, ha az életutat az örökkön ismételhető kérdés „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” vezérfonala mentén tekintjük át. Szögezzük le nyomban, Szíj Rezső életét, a gyermeki eszmélődés idejétől fogva könyves emberként járta végig. Először az olvasás varázsolta el, később maga is írni kezdett, sőt szerkesztőként, kiadóként is helytállt. Életét mindvégig a „bötű” tisztelete jellemezte.

Életútja erőteljes hittel vallja: a könyvek, a művészet, a kultúra előbbre viszik/vihetik a világot, amiben élünk. A világ változik, ha szívósan és folyamatosan dolgozunk. Szíj Rezső soha nem ért rá, soha nem pihent. Folyton új s újabb feladata volt, mert kereste, megtalálta s elvégezte azokat, a penzumok sorát „hangyaszorgalommal”, legjobb tudása szerint. Nem volt számára kis vagy mellékes ügy, feladat.

Amikor az 50-es években mozgástere beszűkülni látszott, a Népművelési Intézet számára bányászhagyományokat gyűjtött, s ekkor ismerte meg alaposabban Várpalotát. Az ókori eredetű településnek teljes helytörténeti feldolgozását készítette el, s külön köteteket szentelt a város műalkotásainak, építészeti emlékeinek s török kori látképeinek. Ugyanakkor az sem volt idegen tőle, hogy feldolgozza a város sportéletének történetét, s hogy ne egy átlagos mű kerüljön ki keze alól, a könyvet művészbarátainak illusztrációival jelentette meg. Így lett a mellőztetésből hasznos, a köz számára végzett munka.

Amikor lelkészként dolgozott (Sárvár, Pétfürdő) a gyülekezet életét felpezsdítette kulturális és gyermekfoglalkozásokkal. Publikációi között egyaránt megtalálhatjuk az egyházi, történelmi, helytörténeti, építészeti, nyelvészeti tematikát. Problémaérzékenységét jellemzi, hogy ez idő alatt gondolkodik, ír és publikál a szórványkérdésről.

Az igazi vonzalom azonban a könyvészethez, könyvművészethez és a képzőművészethez kötötte. Váci Györgyről írott tanulmányában írja „nemcsak a könyv szövegében fészkelhet a lélek, hanem, a kötésben is”. A könyv belső és külső lelkének tisztelete vezette arra, hogy 1960-ban létrehozza a Magyar Bibliofil Társaságot. Ennek nyomán – bő tíz évvel később – megszervezi a Műgyűjtők és Műbarátok Körét (utóbb Budapesti Művészetbarátok Egyesülete). Az egyesület keretei között kiállítások, előadások sorával, könyvsorozattal szolgálja a művészek bemutatását a nagyközönségnek, ugyanakkor létrehozza a művészek és műgyűjtők találkozásának fórumát, a két fél egymással való megismertetését. Egy egyesület létrehozása, fenntartása, élettel megtöltése ma sem könnyű feladat, s jóval nehezebb volt mindez – a hatalom folyamatos gyanakvása közepette – a 60-as, 70-es években.

Közben maga is műgyűjtő lesz, publikációi e tárgykörben részben önreflexív írások, de figyelme kiterjed más gyűjtők életútjára, gyűjtési módszerére is.

Szíj Rezső első könyvét Misztótfalusi Kis Miklósról írta 1937-ben. A hányatott sorsú református lelkész-nyomdász 1698-ban, zsinati vizsgálat elé készülve vetette papírra (s nyomtatta ki „Mentség”-ét), melyben saját helyzetét így jellemzi: „egy szegény legénynek szíves devotiója többet tészen, mint egy országnak immel-ámmal való igyekezeti”. Hiszem, hogy Szíj Rezső magáévá tette e szavakat, s magát szegény legénynek tekintve, szíves devotióval munkálkodott. Az immel-ámmal végzett munkát pedig nem nézte el, hanem szóvá tette. Szíj Rezsőnek feladatai, fontos ügyei voltak. Ezek vezérelték. Nem emberekben gondolkodott, mindig az ügyek voltak számára fontosak, ehhez keresett embereket. Elhívatott volt, öntörvényű, kritikus, szókimondó.

Szíj Rezső életútja átíveli az ún. rövid 20. századot (I. vh. lezárultától az ezredfordulóig). A 21. század mit tanulhat ebből? Talán a legfontosabb, hogy merjük feltenni magunknak Vörösmarty kérdését „ment-e …… a világ elébb?” – alkalmasnak mutatkozik-e kultúránk, műveltségünk, tudásunk arra, hogy valamicskét javítsunk a világ, közös világunk, szűkebb, tágabb közösségünk életén. S legyünk oly bátrak, hogy a hangyaszorgalomról se feledkezzünk meg!

Szíj Rezső élete végén jelentős műgyűjteményt mondhatott magáénak. Ahogyan a gyűjtést, az értékek mentését ügynek tekintette, úgy tekintette ügynek azt is, hogy gyűjteménye – több ezer darab műtárgya, szobrok, festmények, grafikák és a könyvei – megfelelő helyre kerüljenek. Személyes kapcsolatok – Benda Kálmánnal, Szabó Gábor esperessel – vezették arra, hogy a gyűjteményt Kecskemétre, az egyházközségnek és a Ráday Múzeumnak ajánlja fel. Ám akár szimbolikus körnek is tekinthetjük ezt: Sárvártól Kecskemétig ívelődő pályának. Sárváron, 1541-ben készül el az első, hazai nyomdában készült könyvünk. Itt nyomtatta ki Sylvester János először magyar nyelven az Újtestamentumot „az magyar nipnek: ki ezt olvassa”. Az Újtestamentum legértékesebb – Kanizsai Orsolyáé, a kiadást támogató Nádasdy Tamás feleségéé volt – példányát Kecskeméti Református Könyvtárunk őrzi. Sárvár Szíj Rezső első szolgálat helye is volt, ahol gyülekezetet újjá alapító lelkészként végzett fontos szolgálatot. Élete értékei, műgyűjteménye méltó helyen van Kecskeméten könyvészeti ritkaságunk, a Sylvester Biblia szomszédságában.

Köszönet Dunszt István tanár-presbiternek és Kiss Ákos könyvtárosnak a centenáriumra rendezett, Szíj Rezső portrékat felvonultató kiállítás válogatásáért, rendezéséért!

Fogarasi Zsuzsa