Friderikusz Sándor: „Szelíd kegyetlenség, kíméletlen őszinteség jellemzi, és mégis felszabadítanak a mondatai.” Egyik kritikusa állítja ezt arról az íróról, aki szinte minden létező hazai és nemzetközi díj birtokában, ikonikus regényekkel a háta mögött sem feltétlenül hiszi, hogy lenne életműve. Ennek fényében akár tekinthetnénk ironikusnak, hogy éppen most, a Magyar Dráma Napján életműdíjat kapott. Erről, közállapotainkról, s az évek óta írt önéletrajzáról is szó lesz Nádas Péter íróval. Ha már életmű, a Magyar Dráma Napján kapott életműdíj átvétele után a Pesti Színházban felolvasta a Találkozás című darabját, miközben Ön – ahogy olvastam – a saját színházi karrierjét nem tartja túl sikerültnek. Kidobta magából a színház. Ez hogy van?

Nádas Péter: Nem tartom nagyon sikeresnek a színházi pályafutásomat. Inkább azt mondanám, hogy nem nyelt le a színház. Hogy kiköpött, azt nem mondanám, nem nyelt le.

Friderikusz Sándor: Mivel volt baj? Milyen értelemben nem nyelte le?

Nádas Péter: Ennek többféle oka volt. Egyrészt cenzurálisan. Állandóan cenzurális akadályokat kellett volna vennem a diktatúrában, ezeket az akadályokat nem sikerült. Például ami a Találkozást illeti, aminek az olvasópróbája volt, azt a Ruttkai Éva járta ki, hogy egyáltalán bemutathassák, s hogy ő azt játszhassa. Nagyon szerette, nagy szerepnek tartotta és játszani akarta. Addig rágta Aczél György fülét, amíg megunta, s hozzájárult. De csak olyan körülmények között járult hozzá, hogy például csak a szaksajtó írhatott róla. Akkor a szaksajtó két egész lapot jelentett, a Film Színház Muzsikát és a Színház című folyóiratot, más nem írhatott róla; televízió, rádió nem beszélhetett róla. Tehát tulajdonképpen megpróbálták a közönség kizárásával eljátszatni, olyannyira, hogy az előadásokon le volt zárva a Pesti Színház erkélye, hogy kevesebb ember láthassa. Rossz időben legyen, ezért csak éjszaka fél 11-től kezdődő előadást engedélyeztek. Aztán Horvai Istvánék addig ügyeskedtek, hogy a végén már 9 órakor kezdődött. Aki másnap dolgozni megy, az 9-kor nem szívesen megy színházba, mert 11-ig, fél 12-ig tart.

Friderikusz Sándor: Oka volt egyébként a korabeli rendszernek ennyire tartani a darabtól?

Nádas Péter: Tulajdonképpen daraboktól, vagy versektől, vagy zenéktől, művészeti alkotásoktól egy politikai rendszernek, egy diktatúrának nem nagyon van mit tartania. Mivel a diktatúrák paranoid jellegűek, állandóan üldözve érzik magukat különböző ellenzéki személyiségektől. Azok, akik kultúrát csinálnak, és nem más szakmát választanak, azok általában renitens emberek, vagy több van köztük renitens, mint illedelmes. Nem illedelmes emberek, renitens emberek mindenféle politikai, ellenzéki dolgot mondanak, ami a hatalmasoknak speciel nem tetszik.

Friderikusz Sándor: Az érthetetlen akkor csak az, hogy miért nem tiltották be, miért engedték egyáltalán? Ruttkainak akkora hatása volt?

Nádas Péter: Egy jó ideig nem játszották, amiről aztán csak a rendszerváltás után tudtam, hogy van egy tiltás, a rendszerváltásig csak érzékeltem, hogy van egy tiltás. De volt egy tiltás, 9 évig nem jelentek meg a könyveim, folyóiratban sem jelentek meg az írásaim, egyedül a Vigilia közölt, ott színházkritikákat írtam. Amikor ez föloldódott 1977-ben, akkor is csak mértékkel engedtek be, mértékkel engedtek szerepelni. Ezt a darabok nagyon megsínylették.

Friderikusz Sándor: Akkor ez az oka annak, amit az első kérdésemben kérdeztem, hogy miért nem nyelte le a színház?

Nádas Péter: Ez az egyik oka. A másik oka maga a színház. Azt Harag György fogalmazta meg, amikor Győrben próbáltuk a Takarítás című darabomat – Szikora János rendezte –, beült a próbára, s utána azt mondta, hogy igen, az a probléma, hogy nem lehet egyik nap ezt játszani, és másik nap a Marica grófnőt. Maga a színházi gépezet nem veszi be. A Marica grófnő nagyon jó operett, csak más a színházi nyelve. Azt a színházi nyelvet, amit én javasoltam, azt a magyar színház nem vette be.

Friderikusz Sándor: Az Ön regényei, novellái át vannak itatva kortárs történelemmel, hiszen szereplői életlehetőségeit és gondolkodását mindig meghatározza az a korszak, amiben élnek. Korábban az interjúiban azt figyeltem meg, hogy olvasóival, hallgatóival ugyancsak megosztotta mindazt, amit gondolt nagyobb horderejű politikai, illetve társadalmi mozgásokról. Ez az utóbbi években nincs így. Miért?

Nádas Péter: Ennek is több oka van. Egyrészt öreg vagyok, unom.

Friderikusz Sándor: Mit un?

Nádas Péter: Mindig ugyanazt. A történelemnek, a históriának – most a históriára gondolok – az ismétléseit. Azokat a kényszereket, amelyekbe újra és újra belekerül. Ezekre az ismétlődésekre, a kényszerekre nincs új válaszom. Nem akarok akkor senkit untatni a régi válaszaimmal.

[[ paginate ]]

Friderikusz Sándor: Na de mindig új helyzetek vannak, mindig új szituációk, még ha a mélyén az ember ugyanazt látja, ugyanazt fedezi is fel. Mondjuk, az új szituációk új válaszokat, vagy legalábbis a válaszoknak egy bizonyos módosulásait nem idézik elő?

Nádas Péter: Igen, de egy idő után az ember, amikor egy új szituációt lát, akkor a szituáció felülete mögé is azért belelát. A felülete mögött általában ugyanazok a struktúrák vannak. Az élet struktúrái egy nemzeten belül, egy népen belül, egy földrészen belül − például Európán belül −, ezek a dolgok, a struktúrák és a struktúra szervező erők, mert a struktúra mögött is van valami, azok változnak a legkevésbé. Azok általában változatlanok, és az a törekvésük, hogy minél változatosabb új felületeket csináljanak, s amögött minél jobban megőrizzék saját magukat. Ez valaki számára, aki a politikai élet megfigyelője, ez bizonyára érdekes. De hát én a politikai életnek csak annyiban vagyok megfigyelője, hogy érdekel, újságokat olvasok, nem csak magyar újságokat, mindenféle újságot.

Friderikusz Sándor: Korábban esszékben is reagált politikai jelenségekre.

Nádas Péter: Most is reagálok. Néhány éve írtam egy esszét a Dolgok állása címmel[1]. Nagyon érdekes története volt magának az esszének. Egy német újságíró egyesület Pécsett rendezett konferenciája számára írtam, ennek az egyesületnek a felkérésére írtam. Azt mondták aztán az újságírók, akik meghallgatták, hogy nem értették. Megkérdeztem a német lektoromat, hogy nem értem, vajon mit nem értettek ezek az újságírók. A német lektorom azzal a válasszal lepett meg, hogy ő sem értette. De meg akartam tudni, hogy mit nem értett. Ha az ember valamit nem ért, akkor a nem-értésének vannak tárgyai: van egy tárgya, vagy egy kapaszkodója. Hogy kapaszkodót kapjon. Azt mondta, hogy nem tud ilyet, akkor rossz a fordítás, s talán azért nem értették. Nem, a fordítás jó, ő korrigálta, ott minden rendben van, de magát a dolgot nem érti. Megígérte, hogy összeírja, hogy mit nem ért. Összeírta, s akkor végre megértettem, hogy mit nem ért. Nem értette a dolognak a lényegét, a magyar polgárosodás felemás voltát, többszöri megszakítottságát, egy olyan országból, ahol a polgárosodás, a városiasodás 6-800 éves, nem nagyon lehet megérteni. Nem nagyon lehet megérteni, hogy mi a probléma egy olyan országban, amelynek van egy kétmilliós fővárosa, és vannak teljesen alulfejlett, viszonylag nagy városai vidéken, nem beszélve a falvairól vagy a községeiről, amelyek aztán arábiai körülmények között élnek.

Friderikusz Sándor: Na, de az értelmezéseiben, amelyben Ön nagyon gyakran, hogy úgy mondjam, jeleskedett, hiszen számos jelenséget értelmezett. Például emlékszem, hogy a sok szempontból egységesülő Európáról nagyon fontos esszét írt annak idején. Most pedig itt van ez a szemmel látható, egész Európát – nem az Európai Uniót − elérő válság, menekültáradat. Ezzel kapcsolatban nem hiszem el, hogy önnek nincs mondanivalója.

Nádas Péter: A népvándorlások feltartóztathatatlanok. Olyan népvándorlás még nem volt. Ez egy tipikus népvándorlás. Azt viszont nem tartom egyáltalán véletlennek, hogy miért pont most következett be. Megvannak a felelősei, s megvannak az okai. De hát ezek nem foglalhatóak össze egy mondatba, vagy egy szlogenbe. Főleg nem abba a pártpolitikai pro-kontra szlogenrendszerbe, ahogyan akár az Európai Unióban, vagy akár Magyarországon erről gondolkodnak.

Friderikusz Sándor: Mennyiben történelmi következmény ez, és mennyiben elkerülhetetlen?

Nádas Péter: A népvándorlás mint olyan, elkerülhetetlen. Az, hogy Róma elöregedett, és a germánok előbb betörögetnek, aztán pedig lerohanják a birodalmat, első lépésben elpusztítják, aztán bizonyos dolgokat átvéve újraépítik. Ezek elkerülhetetlen folyamatok, ennek a részleteit én már többször láttam, 10-15 évvel ezelőtt is, sőt meg is írtam. Tehát ez nem ér meglepetésként. Mondjuk, az meglepetésként ér, hogy az Egyesült Nemzetek Menekültügyi főbiztossága harmadára csökkenti a menekülttáborokban élő embereknek a napi fejadagját. Ha harmadára csökkenti, akkor azok éheznek. Nem azért csökkenti a harmadára, mert gonosz, hanem azért csökkenti harmadára, mert a befizető államok, az ENSZ tagjai vagy nem fizetnek be, vagy késedelmesen fizetnek be, és nem fizetnek kötbért utána. Tehát az ENSZ menekültügyének nincs pénze, a menekültek viszont áradnak, mert a világ a szíriai katonai, vagy politikai helyzetet sem tudja megoldani. Sőt, egyre újabb rossz megoldásokat talál rá a nemzetközi politikai közösség. Összejönnek néha, s különböző kérdéseket különböző csodálatos helyeken megvitatnak (érdekes, hogy mindig ilyen helyen találkoznak), de ezek a problémák kimaradnak, illetve mindig csak tüzet oltanak. Mindig azt próbálják megoldani, természetesen gyorsan, ami már késő. Van az egész Euró-atlanti politizálásnak egyfajta elkésettségi jellege, mindig késésben van.

Friderikusz Sándor: Legyen szó bármiről?

Nádas Péter: Legyen szó bármiről. Nagyon lassú. A demokrácia lassú, nem komisszári rendszer. Nem egyetlen ember dönt, és nem komisszárok hajtják végre az egy ember döntését. Demokráciákban nem. A demokráciákban minden szét van választva, ezért nagyon lassú, nagyon lassan működik. Csak néhány okot soroltam fel. Az 1920-as években azt, hogy melyek Szíria határai, egy francia és egy angol diplomata döntötte el, amikor felosztották a Közel-Keletet egymás között. Az angol gyarmatbirodalom és a francia gyarmatbirodalom. Vonalzóval csinálták. A Szír Királyságtól Jordániához csatoltak bizonyos részeket, arról volt szó, hogy melyik az angol és melyik a francia befolyásolási övezet. Tulajdonképpen a kolonializmusra megy vissza. Emiatt aztán a síiták, a szunniták és az aleviták, valamint a kurdok három államba kerültek. Azóta mindenki azokra a területekre tart igényt, mintha az övé lenne, pedig az a kurdoké. Ezek nagyon cseppfolyós dolgok, hogy mi kié, mikor.

Friderikusz Sándor: De a gyarmatosítás korszaka 50-60 évvel ezelőtt véget ért.

Nádas Péter: Nem ért véget. Abszolút nem ért véget, ez hozzá tartozik a játékhoz, hogy csak formálisan ért véget.

Friderikusz Sándor: Így értem, de ugyanazokat az elnyomó struktúrákat, amelyeket a nagy gyarmattartó birodalmak kiépítettek, az őket követő, az adott ország politikai-gazdasági hatalmai tovább építették a maguk modern, korszerű körülményei között. Ebben a több mint fél évszázadban tehetett volna Európa ennek leküzdése érdekében többet?

Nádas Péter: Hogyne tehetett volna. Európa nincs. Ez egy olyan fogalom, amit mi pozitív fogalomként ápolunk magunkban, ennek vannak történeti, tradicionális okai; vannak közös vallási, kulturális és művészeti áthatások. Ha Európára gondolunk, akkor Michelangelóra gondolunk, s nem Auschwitzra. Ha Európára gondolunk, akkor nem a Gulagra gondolunk, hanem a klasszikus orosz zenére, vagy az orosz irodalomra, vagy az orosz színházra. Tehát egy pozitív fogalmat ápolunk magunkban, de Európához egy csomó negativizmus is hozzátartozik, többek között a több évszázados koloniális uralkodás, aminek − ezért érdemes ezekről beszélni – nem csak negatív, hanem vannak pozitív vonásai is vannak. Például kifejlődött a nagy koloniális uralommal rendelkező népekben egyfajta kormányozási készség. Tehát a franciák és az angolok tudnak kormányozni. A németekhez képest is tudnak kormányozni. Kifejlődtek azok a tudományok, például az adminisztráció tudománya és logisztikája, ami a kelet-európai vagy közép-európai régióban sokkal fejletlenebb, és nem önálló.

Friderikusz Sándor: Ezzel akkor most azt mondja, hogy Európa tulajdonképpen egy kényszerközösség, ezeket a mozaikdarabokat nem is lehetett volna összeilleszteni?

Nádas Péter: Nem, vagy csak nagyon nagy munkával, s ehhez a munkához hozzátartozott volna egy fogalomtisztázási munka, hogy ki, mi alatt, melyik nyelven mit ért. Ez a mai napig teljesen különböző. De nem csak az, hogy mit ért mi alatt, hanem az is különböző, hogy magát az Európai Uniót egy koloniális rendszer logikájára építették föl. A mai napig a nagy hatalmak − Anglia mondjuk kilépett a döntési rendszerből −, Németország és Franciaország akarata dönti el, hogy mikor mi történik. A kicsik ez ellen mindig lázadoznak, törekednek valamilyen pozíciót elfoglalni. Az okosak, a dánok és a hollandok együtt csinálják a nagyokkal. A hollandoknak nagyon jelentős koloniális múltjuk és koloniális tapasztalatuk van, tehát tudják, hogy mit kezdjenek idegenben, és tudják, hogy mit kezdjenek a hatalommal. Tehát milyen formában lehet a hatalmat gyakorolni, s milyen formában lehet tárgyalni. Onnan tudják, hogy meg kellett a víztől, a tengertől hódítaniuk az országukat, s minden nap meg kell védeniük. Ez csak úgy lehetséges, ha minden nap nagy békességben és egyetértésben megtárgyalja a szomszédjukkal. Két ilyen nép van: a svájci és a holland. Ezek állandóan tárgyalnak, reggeltől estig tárgyalnak és egyeztetnek, amíg végül kijön egy eredmény. Ezek nagyon hosszú, nagyon lassú folyamatok. Ami a Közel-Keleten zajlik jelen pillanatban, az nagyon gyors folyamatnak látszik, holott egy 150-200 éves folyamat, az Oszmán-birodalom összeomlásáig megy vissza. Az Oszmán-birodalom romjain keletkezett államok, amelyeket a gyarmatosítók csináltak. Aztán a rasszizmus sem új fejlemény, az is valószínűleg egy, az állatvilágból hozott animális ösztön működéséhez kapcsolódik. Ez is benne van ebben a népvándorlási pakliban, s az is benne van, hogy a menekülő embert a keresztény hitvallás szerint segíteni kell; de az is benne van, majdnem kiszámítható, hogy ezzel a tömeg emberrel terroristák jönnek, akik az iszlámizmust fogják erősíteni.

[[ paginate ]]

Friderikusz Sándor: A napokban az állami televízióban egy szakértőt hallgattam, aki azzal érvelt, hogy az arab tavasz előtt – ez idejét tekintve mostanában volt ahhoz képest, amiről Ön beszélt − az Aszad-diktatúra működőképes volt, nem lett volna szabad működésképtelenné tenni. Sőt, ma az lenne a megoldás, ha valamennyi érintett szereplő találna egy diktátort, aki képes fenntartani a rendet és felépíteni egy működő rendszert, vagy államot. Európának tényleg akkor lenne nyugta, ha a veszélyes harmadik világban továbbra is diktatórikus struktúrák lennének érvényben, s azok működtetnék az életet?

Nádas Péter: Ezek gondolatkísérletek, mert ez nem így zajlik. Az Egyesült Államok rossz diktátorokat – mert jó diktátor nincs, mert egy demokrácia nem tud jó diktátort találni, akit támogathat – nevelt fel, főleg az Egyesült Államok titkosszolgálata, amelyet az európai titkosszolgálatok készséggel kiszolgálnak, mint ahogy ezt a német példán látjuk. Még akkor is hazudnak, ha az orrukra koppintanak, állandóan hazudnak, mert ez a szakmájuk, hogy állandóan hazudjanak. Ezek rossz lovakra tettek. Az iraki ügyben is a világnak hazudtak. Azzal, hogy beavatkoztak, azzal a diktátor által táplált, több évtized alatt feltáplált establishment-et szétrombolták, és ez a szétrombolt establishment átment IS harcosnak. Elkezdte a katonai, pénzügyi és nem tudom, milyen tapasztalatait az Iszlám Állam oltárán feláldozni. Ez egy radikális szervezet, amely a szíreket éppen úgy ostromolja, mint az európaiakat. Ezt fölülről bombázni, nem tudom, hogy mit ér, amikor Európa táplálja. Mennek a renitens angolok, németek és az olaszok, biztos magyarok is mennek, s harcolnak az IS oldalán, mindazok, akik valamilyen módon elégedetlenek azzal a rendszerrel, amelyben élnek. Nincs olyan, hogy elégedett. Ez hozzá tartozik az európai mentalitáshoz, én olyan embert nem nagyon láttam, aki elégedett lenne. Az elégedetlenség kultúrájában élünk. Nemcsak a magyarok − akiknek nagy csúcsteljesítményeink vannak −, hanem a franciák is. A franciáknál elégedetlenebbet nem nagyon láttam, csak ők aszkéta módon elégedetlenek. Nagyon vigyáznak, hirtelen törnek ki, s akkor piacokat rombolnak szét, halakat ölnek meg, ahelyett, hogy eladnák, s tejet öntenek ki, nem tudom, hogy még mit csinálnak, de aztán megint elcsendesednek, és élik a szürke és fegyelmezett mindennapjaikat. A németek nagyon fegyelmezettek, s mindig egyfelé mennek. De a kurzus néha nem jó, mint mondjuk a fegyverexportálásban. A legnagyobb fegyverexportőrök közé tartoznak, de ugyanakkor békét akarnak, a kettőt egyszerre nem lehet akarni. Az amerikaiak meg az európaiak nem tudnak meglenni kábítószer nélkül, azt az életformát, amit mi élünk, nagyon nehéz elképzelni kábítószer, alkohol és futball-huliganizmus nélkül, ahol valami kitörhet, kirobbanhat. S ugyanakkor a drogbárók ellen harcolnak. Most el kéne dönteni. A gyökerénél kéne a dolgot megfogni. Az értelem vallása, a felvilágosodás erre lenne jó. De a társadalmak elfordultak az értelemtől és elmentek a mágia irányába. Az, hogy az emberek teletetoválják a testüket, az nem egy egyszerű divat, hanem az egy jel. A mágikus kultúrákban, amikor nem az értelemmel dolgozunk, hanem felidézünk valamit, ott dolgoznak ezekkel a típusú jelekkel, stb. stb. stb. Ez mind benne van.

Friderikusz Sándor: Ezt az apokaliptikus képet, amit itt…

Nádas Péter: Ez nem apokaliptikus, ez egy realista kép.

Friderikusz Sándor: Értem. Akkor a világnak mi a dolga? Európának mi a dolga? Tudomásul venni mindazt, amit mondjuk ezek az elnyomó rezsimek csinálnak, hiszen azon az alapon, amit elmondott, a beavatkozásnak sem jogalapja, sem realitása nincs.

Nádas Péter: Az amerikai iraki beavatkozásnak nem volt.

Friderikusz Sándor: Aszadról és a szír rezsimről beszélek, ami a mostani menekültválságnak, mondjuk, a keltetője.

Nádas Péter: Ezt komolyan mondom, itt nem ismerem ki magam. Többféle dolgot kellene ismernem hozzá, mint amennyit ismerek.

Friderikusz Sándor: Akkor talán fordítok egy picit az aspektuson: lát-e olyan mezsgyét, amelyen Európa − hangsúlyozom erkölcsileg kielégítően, ugyanakkor a menekültválság kezelése szempontjából hatékonyan − tudna reagálni a menekültáradatra? Nézzük akkor ilyen hatékonysági oldalról, mert azért az mégsem lehet, hogy menekültek majd milliószámra érkezzenek, vagy ezt kibírja, ki fogja bírni Európa?

Nádas Péter: Erre is sokféle válaszom van. Abszolút pozitívnak látom a civil szervezeteket, nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt. A spontánul alakult civil szervezetek azt csinálják, amit minden ember, akinek van empátiája – és nincs ember, akinek nincs, legfeljebb letiltja −, az empátiájukat egyszerűen működtetik. Ha látnak menekülteket, akkor segítenek, visznek nekik vizet, pénzt gyűjtenek, hogy vihessenek nekik vizet, stb. stb. A másik szélesebb, azt nehezebb megoldani, azt hiszem, hogy Európa nem fog ebből morálisan olyan jól kijönni, mint a civil szervezetek. Nem tudnak megegyezni. Az európai államok jelen pillanatban még a nemzeti önzés állapotában vannak. Az egyik csoport koloniális rendszereket mozgat, és koloniális rendszerekből nyeri azt az erőt, amivel ezeket mozgatja. Tehát fillérekért dolgoztat valakiket messze; messze háborúzik, hogy eladhassa a fegyvereit, s közben demokráciát teremt a saját polgárai számára, akik abban a pillanatban, amikor ezt nem teremti meg magasabb színvonalon, mint tegnap, abban a pillanatban leváltja őket, és hoz olyan populistákat, akik azt ígérik, hogy majd megteremtik, de ők sem tudják megteremteni, s majd azokat is leváltja. Ez a circulus vitiosus, ez az a kör, amit én unok.

[[ paginate ]]

Friderikusz Sándor: Elvileg van az erőnek és az emberségnek egy olyan egyensúlya, amely a menekülteket is emberként kezeli, amiről itt beszélt a civil társadalmak kapcsán, ugyanakkor Európát is megvédi azoktól a beláthatatlan konfliktusoktól, amelyeket óhatatlanul okozni fog ez a sokmillió ember, aki várhatóan ide fog jönni.

Nádas Péter: Egyszerre több dolgot mondanék, amelyek párhuzamosan értendők. Nem mind az én véleményem, hanem a realitásérzékem által diktált megfigyelőkészségem eredménye. Itt két olyan világ van egymás mellett, egymással szemben: az iszlám és a keresztény Európa, amelyek közül az egyiknek van Istene, s ez az Isten mindenható, a másiknak meg nincs. Ez egy szekularizált isten. A szekularizáció nélkül modernitás sem létezik. Tehát nincsenek kütyük például, amit eladunk jó nyereséggel a szíreknek és a menekülteknek, akik emiatt aztán a google map segítségével − ami megint csak egy nagyon gyümölcsöző vállalkozás − eljutnak pontosan oda, ahova akarnak. Az most kétségetlen, hogy létrejön egy egyensúlyzavar, egy olyan népességcsoport és egy másik népességcsoport között, amelyiknek van Istene, s amelyiknek nincs istene. Mert természetesen az Isten abszolút létét hívők tábora utálni fogja, és gyaur kutyának tartja azokat, akik ezzel nem rendelkeznek. S közülük azokat is, akik rendelkeznek, tehát akik hívők, templomba járnak és még adakoznak is a menekülők javára, vagy mennek a pohár vízzel, mint Ferenc pápa, aki azt javasolja nekünk, hogy fogadjuk be ezeket a menekülőket. Tehát ezek már önmagukban való ellentmondások, nagyon jelentős ellentmondások. Másrészt ez egy verbális háború is, én nem venném olyan nagyon komolyan. Komolyan kell venni, de nem annyira komolyan. Mert a menekültek számának jóval nagyobbnak kellene lenni, hogy megbontsa az európai belső egyensúlyt. Jelen pillanatban 3% a muszlimoknak a száma, ha több millió menekültről van szó, és valószínűleg több millióról lesz szó, mert azoknak az embereknek, akiknek a fejadagja harmadával csökkent, azok valamiből szeretnének élni. Ezekhez csatlakoznak Bangladesből, meg mindenhonnal, ahol az életszínvonal alacsonyabb. Németországról kialakult egy hamis, de nagyszerű kép. Ezekkel a nagyszerűségekkel Németország még rendelkezik, csak a kép mégis hamis, és a hamis kép irányába elindultak. Habár a nőket lefátyolozva tisztelik csak, de mégis Angela Merkel felé mennek.

Friderikusz Sándor: Szelfiznek vele.

Nádas Péter: Angela Merkel nagyon nagy hatást gyakorol rájuk a kiegyensúlyozottságával, a nyugalmával, a derűjével, a határozottságával, meg azzal, hogy nem fiatal már, tehát anya-jellegű. Ezeket a folyamatokat utólag nem tudjuk befolyásolni.

Friderikusz Sándor: Utólag vagyunk?

Nádas Péter: Persze, hogy utólag vagyunk.

Friderikusz Sándor: Milyen értelemben?

Nádas Péter: Vannak olyanok, hogy korszakhatárok. Egy korszakhatárt átléptünk. Ez a korszakhatár a posztmodern korszakhatár. Európa és az európai gondolkodás valószínűleg elöregedett. A nem elöregedett életszakaszában, a dinamikus életszakaszában viszont nagyon nagy különbségeket indukált a világban. Óriásiak a szellemi, az anyagi és az emocionális különbségek.

Friderikusz Sándor: Csakhogy értsem. Ön szerint európai kultúrát és civilizációt veszélyeztet, ha más kultúrákkal és civilizációkkal keveredik ilyen mértékben?

Nádas Péter: Én nem használnám az ilyen kifejezéseket, hogy veszélyeztet, vagy nem veszélyeztet. Azt mondanám, mert látom, hogy veszélyérzetük van sokaknak. Nem mindenkinek, de sokaknak van veszélyérzetük. Szeretek hivatkozni arra, hogy ez a veszélyérzet olyan mértékben nem indokolt, hogy a szomszédomat leüssem azért, mert szír, vagy ne adjak neki vizet, odáig azért nem vagyunk veszélyeztetve. Nem szívesen használom ezt a szót, mert nincs veszély. Folyamatok vannak, amelyeket az embernek tudomásul kell vennie józanul, s követnie kell ahhoz, hogy bármilyen határozathoz jusson. Tehát előbb szemügyre kell venni azt, hogy mi van. Ha csökkentem ott a fejadagot, akkor azoknak az embereknek el kell mennie ételért, hogy a gyereküket táplálják. Már 3% Európában van, s az iszlámizmus is Európában van, Angliában nagyon vastagon, Hollandiában is, Németországban is nagyon vastagon, Franciaországról nem beszélve, banlieu-kben, a város környéki településekben. Ha behozok, vagy beáramlani hagyom a francia gyarmatokról az olcsó munkaerőt, aztán nem tudok mit kezdeni az olcsó munkaerővel, ugyanis ezek folyamatok. Ezeket a folyamatokat utólag nem lehet semmissé tenni.

[[ paginate ]]

Friderikusz Sándor: Ki lehet vonni egy kontinenst, be lehet zárni a külvilág hatásai alól?

Nádas Péter: Be lehet zárni. Mit tudom én, Magyarország is kerítést épített, Spanyolországnak van kerítése, több helyütt van kerítés. A kerítéseket átvágják, átúsznak, megkerülik, mindenfélét csinálnák, ez önmagában nem jelent megoldást. Utólagosan nagyon nehéz megoldani azt, hogy az euro-atlanti tömb, mint tömb, kezdve a belgáktól egészen a hollandokon át az amerikain, valamennyi gyarmattartón: Afrikát gyakorlatilag tönkretették. Nincs mindenkinek egyenlően vize, mert a környezetszennyezés akkora, hogy nem lehet vízzel ellátni az embereket, óriási területek sivatagosodnak. Ez nem véleménykérdés, hogy az a véleményem, hogy nálunk csak melegebb van, hanem ha valakinek nincs vize, akkor neki odébb kell menni az állataival, mert az állatainak sincs vize, ekkor nem tud mit enni. Az sem vélemény kérdése, hogy az amerikai olajtársaságok mit hagynak maguk mögött Afrikában. Filmen meg lehet nézni, hogy az olajos kannákat hogyan merítik a kibugyogó olajba, Dél-Amerikában dettó. Hogyan rákosodnak el az indián törzsek, akik gyakorlatilag törzsi állapotban élnek. Egyrészt ezt művelné az európai jólét javára, másrészt pedig azt kívánni, hogy ezek maradjanak otthon, maradjanak nyugton, és ne zavarják a mi köreinket. Magyarország ebből semmilyen formában nem hagyható ki, mert Magyarország, akárhonnan nézzük, ezekből a javakból bizony, részesül. Azokból a javakból, amelyek a nagy koloniális nemzetek tevékenységéből lecsurog. Csak abból részesül, ami lecsurog, de abból részesül.

Friderikusz Sándor: Ehhez képest Magyarország magatartását milyennek találja e tekintetben, ebben a kérdésben?

Nádas Péter: Magyarországnak nincs magatartása, van egy aktuálpolitikai magatartása, azt elfogadhatatlannak találom, több okból. Egyrészt azért, mert egy olyan állapotban, amelyben maga az egész európai kontinens izolációban van, magát az országot egy még erősebb izolációba kergeti. Ez az egyik, a másik pedig az, hogy ha népvándorlás van, akkor a népvándorlás ilyen eszközökkel nem akadályozható meg, tehát hogy úgy mondjam, kidobott pénz. De nem kidobott energia, mert a lakosságnak az a része, amely fanatizálható, az fanatizálódik is, hogy aztán, mint választói tömeg, használható legyen olyan pártok javára, amelyek ezzel dolgoznak, amelyek ezt jónak látják.

Friderikusz Sándor: Az teljesen természetes, hogy az Európai Unió volt szocialista tagállamai, tehát az egykori szovjet birodalomhoz vagy érdekszférához tartozó országok politikája e tekintetben nagyon egyfelé húz, nagyon egyfelé mutat? Ebből egy másik kérdés is adódik, hogy Nyugat-Európa nem követett-e el hibát akkor, amikor intézményesen is összekötötte a sorsát ezeknek az országoknak a politikájával? Láthatóan ugyanis óriási a szakadék a két eltérő történelmi régió között, nem?

Nádas Péter: Nem. Ez nem hányható a szemükre. Legfeljebb az hányható a szemükre, hogy késlekedtek, hogy ezt nem ’89-ben, vagy ’93-ban, vagy ’95-ben csinálták, az volt a legkésőbbi időpont, hanem legalább 15 évet vártak. Úgy döntöttek bizonyos kérdésekben, hogy nem volt megfelelő információjuk. Nemcsak a közép-kelet-európai országokkal kapcsolatban, hanem a dél-európai országokéval is. Példának itt van Görögország, teljesen világosan látszott, Görögországot abban az állapotban az eurozónába nem lehetett volna felvenni, ahogy felvették. Ennek aztán az eurozóna országai isszák a levét, amit aztán természetesen mi is megiszunk, áttételesen.

Friderikusz Sándor: Ön szerint el lehet kerülni, el fogja kerülni a világ, nem akarom kimondani a szót, a világháborút, de mondjuk a világkonfliktust? Ukrajna és Szíria esete is azt mutatja, hogy Oroszország és a közel-keleti hatalmak: Irán és Szaúd-Arábia, s hosszan lehet sorolni, pontosan annyira rövidlátóan, csak a saját gazdasági, meg politikai érdekeiknek megfelelően hajlandóak megoldani a világ tűzfészkeit jelentő problémákat, viszont a probléma az, hogy ők maguk keltik ezeket a tűzfészkeket. Tehát kinek-kinek az önös érdeke felülírja mindazt, amit mondjuk, össznépi érdeknek lehetne mondani, következésképpen akkor ez nem mehet másfelé, mint világkatasztrófa irányába. Túlzok?

Nádas Péter: Abszolút nem túloz, ez egy realista megállapítás. Én is így látom, csak más okokat látok. A második világháború következményeiben nőttem föl, abba születtem bele, romokba, és romokban nőttem föl. A romokat nem csak úgy kell érteni, hogy a házak voltak romosak, minden romos volt. Mindenki valakit elvesztett, sokakat vesztett el. Ez nagy megrázkódtatás volt, nagyon sokkos állapot volt, pláne, ami még utána kiderült. Ez elegendő volt ahhoz, hogy az európai embereket visszatartsa a háborúskodástól. Most viszont úgy látom, hogy megvannak a radikalizálódásnak az útjai. A radikalizálódás csatornáiból már látjuk, hogy mi jön ki, látjuk azokat az erőket, amelyek már kinn vannak. Tehát nem nagyon lehet a vége más, mint háború. A háború viszont már megtörtént, Európán belül is. Európa az egész békés korszakban kihelyezte a háborúit. Európa és Amerika iszonyatos háborúkat vívott, s veszített el. Ugyanis háborút csak elveszíteni lehet, és csak veszíteni lehet általa. Tehát én a háborúkészítésnek a struktúráját látom. A struktúrát látom. A struktúrához hozzátartozik maga a probléma szó. Ha azt mondom, hogy probléma − ez nem az én ötletem, hanem egy Alen Fickenkraut nevű francia filozófusé −, akkor ez azt jelenti, hogy látok egy megoldást. Ha azt mondom, hogy így vagy úgy valamit megoldok, akkor az még száz másik problémát termel. Tehát maga a gondolkodási struktúra a hibás, ami olyan problémákat, nagyon komplex problémákat is egyszerűen old meg. Nagyon komplex jelenségekhez nyúl hozzá a probléma szóval, vagy a problémamegoldó európai indulattal: „Én megoldom a problémát!”, mintha az egy matematikai képlet lenne, vagy egy mérnöki munka.

Friderikusz Sándor: Mi következik ebből?

Nádas Péter: Az, hogy a struktúrát előbb meg kell nézni, hogy mi az, ami ezt a fajta szellemi, vagy ezt a fajta indulati, vagy ezt a fajta hatalmi mozgást eredményezi, és ott kell megfogni a dolgot. Ezzel azt akarom mondani, ha valami komplex, akkor érdemesebb inkább a maga komplexitásában fölfogni, mint egyszerűsíteni. Ez legalábbis az én szakmámnak a tapasztalata. De minden bizonnyal a részecskefizikának is ez a tapasztalata, és az építészetnek is, mert ha az épület csak egy problémát old meg, akkor össze fog dőlni. Az épületnek nem azt kell megoldani, hanem a természeti törvényeket kell figyelembe venni.

[[ paginate ]]

Friderikusz Sándor: Beszéljünk arról, ha már itt megemlítette egy pillanatra, vagy legalábbis utalt rá: az új könyvéről, amit most már évek óta ír. A címe Világló részletek. Önéletírás, így minősítik azok a cikkek, amiket én olvastam róla. Mi ez a cím? Olyan hangulata van ennek a világló részleteknek, mintha gyertyák égnének egy amúgy sötét szobában.

Nádas Péter: Igen, ezt más is mondta, hogy ez egy sötét cím. De van egy alcíme a könyvnek: Emléklapok egy elbeszélő életéből, az alcím talán enyhíti ezt. De én fotográfus vagyok...

Friderikusz Sándor: Is.

Nádas Péter: Igen, is. A szemem, az fotografál megállás nélkül, tehát fényeket, fényviszonyokat vesz tudomásul. Ezt nagyon régóta teszi, az első emlékképem egy légitámadás. Azt is kiderítettem, hogy melyik napon történhetett feltehetőleg. Az maga egy fényjelenség. Tehát a fényjelenség az első emlékem, amint éppen ránk dől egy fal, amiről fogalmilag nem tudom, hogy fal, mert a fal szót jóval később fogom megtudni, s a bombatámadást sem ismerem, de mégis, egy képem van róla, s ez a kép néha fölviláglik, ez néha megjelenik, néha jelzi magát. De nem csak ez a kép, hanem mindenféle más kép.

Friderikusz Sándor: Ezt az emlékképet milyen korára teszi?

Nádas Péter: Két éves lehettem.

Friderikusz Sándor: A tudomány azt mondja, hogy 3-4 éves kortól vannak az első emlékeink.

Nádas Péter: Igen, de a pszichológiatudomány egyrészt sok olyan dologgal számol, ami nincs, például az emlékezés mint olyan, az egészen másmilyen, mint ahogy a pszichológia tudománya − kivéve az asszociációs rendszert Freudtól – és az irodalom beszél róla. Ez lesz az én témám, ez a könyvnek a témája, hogy az emberi tudatban mi az az anyag, ami 4-5 éves koráig leülepszik, és aztán az milyen kapcsolatban van azzal, hogy én itt ülök, s miközben beszélgetünk, egészen elvont témákról, a világítást figyelem, holott az a világítónak a dolga.

Friderikusz Sándor: Ez egy memoár lesz tulajdonképpen?

Nádas Péter: A szónak nem a klasszikus értelmében, tehát nem fogom elbeszélni a saját életem, mert érdektelen, mert mindig is egy szobában ültem és írtam.

Friderikusz Sándor: Meg minden regénye az élettapasztalatairól és az életeseményeiről szól, ilyen értelemben azok beszüremkednek.

Nádas Péter: Nem, nem, nem. Éppen azért éreztem kötelezőnek ezt megírni, mert az érdekes, hogy a könyveimnek a többségét egyes szám első személyben írtam, vagy ha nem is, akkor is az én személyemre szabták rá, amibe nem illek bele. Tehát én nem olyan vagyok, mint a könyveimnek a bármije. Mert én mindegyik vagyok a könyvemben, a természeti leírás is én vagyok, mert annak a ritmusa én vagyok, minden szóválasztás én vagyok; a szóválasztás egy rettenetesen komplikált dolog, hogy a szókincsből mit választok, s mit hagyok el. Talán az elhagyás a fontosabb is, mint maga a választás. Tehát ez mind én vagyok. Egy érdektelen életet nem lenne érdemes leírni, vagy egy közel érdektelen életet, ami az elbeszélés szempontjából érdektelen. Ugyanis érdektelen élet nincs, úgyhogy ezt vissza is vonom. Minden élet érdekes, egyedi és sajátos. De azt meg tudom mondani egy csomó okból kifolyólag, hogy amikor először hallottam egy szót, az a szó milyen félreértésekhez vezetett, vagy minek a megértéséhez vezetett. Ezek a félreértések, megértések, vagy újraértések és újraértelmezések, mert az ember egy szót hall először, másodszor, ötödször, úgy, ahogy az iskolában többször meg kell egy dolgot tanulnia ahhoz, hogy valamit viszonylagosan megértsen. Még az egyetemen sem érti. Az orvosegyetemen az orvos sem érti, s aztán rajtam, meg a többi betegen lassan megérti.

Friderikusz Sándor: Ez a könyv, ha jól értem, szavaknak, jelenségeknek, megélt emlékeknek valamiféle újragondolása?

Nádas Péter: Nem újragondolása, hanem annak képe, hogy egy életen át miként alakul, miként formálódik, milyen hatásokból tevődik össze egy ember. Miért így beszélek, és miért nem másként? Miért így mutogatok, és miért nem másként?

Friderikusz Sándor: Ez a könyv önmagával fog beszélgetni, vagy van egy története is?

Nádas Péter: Nagyon sokféle története van. A lábjegyzetek is benne vannak, nagyon sokféle embert meg kellene lábjegyzetben magyarázni, hogy ki és mit csinált. De ezt nem teszem, hanem beépítem a lábjegyzeteket is magába a szövegbe.

Friderikusz Sándor: Némi sajnálattal mondta egyszer, hogy sosem tudott könnyed, laza, rövid könyveket írni. Úgy érzi, hogy időnként szívesen lenne valaki más, nem az, aki nehéz, komoly, szembenézős nagy regényeket ír?

Nádas Péter: Persze, természetesen mindig szívesen lennék más. Ha belenézek a tükörbe, akkor szívesen lennék Gérard Philipe.

Friderikusz Sándor: Miért éppen Gérard Philipe?

Nádas Péter: Mert az ifjúságomnak ő volt az idolja. Tényleg szép volt. De Danielle Darrieux is szívesen lennék, tök mindegy, melyik.

Friderikusz Sándor: Igen.

Nádas Péter: Brigitte Bardot nem lennék, nem volt szép és buta volt, buta maradt. Ez a problémám. Az arcán is látszik, a vonásain. De mindenfélét jobban szeretnék, ha ilyen lennék, vagy ha olyan lennék, meg amolyan lennék, de ennek nincs jelentősége. Csak olyan értelemben van jelentősége, hogy az ember tudja, tehát számol vele, hogy milyen horizontot képzel el magának, s ahhoz képest milyen van neki. Például az, hogy a testi adottságai, tehát a különböző testrészei ilyenek vagy olyanok, az a genetikában van valamiért előírva. Tehát meg tudom mondani, hogy melyik testrészem kitől van. De hogy ez miért így van, s miért jött így össze, biztos, hogy jobban is összejöhetett volna, de így jött össze.

Friderikusz Sándor: Ez a könyvből ki fog derülni?

Nádas Péter: Persze. Például ki fog derülni, hogy melyik testrészem honnan van, melyik ősömtől van. Nagyon szeretném tudni nagyszülőkig, sőt, dédszülőkön túl is, hogy ez honnan van. Azt nagyon jó lenne tudni. S akkor az ember a genetikának a fiziológiás részéről valamit megtudhatna.

Friderikusz Sándor: Alapvetően kutatott, s a kutatás hiányát fantáziával pótolja?

Nádas Péter: Nem. Fantázia ebben a könyvben nincs, minimalizálva van, vagy lehetetlenné van téve, mert nagyon sok dokumentum van benne. A dokumentumokkal ellenőrzöm a saját fantázia-tevékenységemet, s ahol fantázián kapom magam, ott azt levágom. Talán egy helyen nem volt szívem levágni, az ott marad.

Friderikusz Sándor: Ott van fantázia.

Nádas Péter: Eddig egyetlen helyen.

[[ paginate ]]

Friderikusz Sándor: Egy tavalyi beszélgetésben azt mondta, hogy szokott arra gondolni, hogy van-e életműve, s általában arra jut, hogy nincs életműve. Akkor mi az, ami a háta mögött könyvek halmazából áll?

Nádas Péter: Az életmű nekem egy romantikus, XIX. századi szó. Tehát ez olyan, mintha valaki valamit eltervezett volna, s akkor azt végrehajtotta volna, de az ember nem így ír. Az sem így ír, akinek van életműve, az is egész máshogy ír. Életművet nem lehet írni, az egy blöff.

Friderikusz Sándor: Akkor ezek mik, véletlenszerű forgácsok?

Nádas Péter: Nem, ezt nem mondom. Egyrészt van az egésznek egy oksági rendszere, amely követhető. Aztán vannak követhetetlen dolgok. Az én pályafutásomban is vannak abszolút követhetetlen dolgok, amire sokféle magyarázat van.

Friderikusz Sándor: Egyet mondjon.

Nádas Péter: Egy csomó ilyen van. Például, amikor 11 vagy 12 éves lehettem, amikor a svábhegyi kertben, ahol laktunk, egy borús délutánon rájöttem, hogy a szüleim tévednek, és van Isten. Mit csináljak velük, hogy mentsem meg őket? A szüleim ateisták voltak, hogy harcos ateisták, az túlzás, passzív ateisták voltak. Mindenesetre azt nem gondolták, hogy én ilyen…. Szabadpolcos könyvtár volt, a Biblia is a rendelkezésemre állt, s a bibliai olvasmányom alapján nekem nagyon erős benyomásom volt. Nem tudok magyarázatot találni erre a fontos kérdésre, hogy miért fordul szembe egy gyerek a saját szüleivel, hogy ennek mi lehet az oka, erre nincs magyarázatom. A másik ennél jóval fontosabb kérdés, ami az egész életemet meghatározta, ennek is megpróbálok utánamenni, de arra sincs magyarázat, még többől sem jön össze. Megint csak a kertben vagyok, és tudtam, hogy mivel fogok egy életen át foglalkozni: a látszat és a valóság különbségével.

Friderikusz Sándor: Hány évesen tudta ezt?

Nádas Péter: Olyan 11-12 éves koromban. Akkor már írtam, tehát tudtam azt is, hogy írni fogok, hogy ez lesz a dolgom, hivatásom, amivel foglalkozni fogok. S tényleg azzal foglalkoztam! 65 évesen jöttem rá, hogy Úristen, hiszen akkor én ezt valamiért tudtam. Világos, hogy miért tudtam, vagy legalábbis egyik világos pont, hogy miért tudtam: azért, mert a körülöttem lévő emberek világában nagy volt a látszat és a realitás közötti különbség. Nagy volt a vélemény és a gyakorlat közötti különbség, tehát az, ami elkezdett foglalkoztatni. Ráadásul ami a dolgot még súlyosabbá teszi, azt mondtam magamnak, hogy én minden disznóságot ki fogok mondani. Akkor megígértem magamnak, hogy minden disznóságot és csúnyaságot ki fogok mondani. Bele is ordítottam nagyon nagy élvezettel a kertbe, de hogy miket, azt most nem fogom elismételni. Az élvezetet is vissza tudom idézni. Ez a zabolátlanság aztán tényleg megjelent, először csak nyomokban, majd hirtelen ugrásonként, mint amikor valaki valamit elüvölt, aztán pedig módszeresen, mintegy gerillatevékenységként becsúszott az irodalomba, abba, amit én írtam.

Friderikusz Sándor: Mikor jelenik meg ez a könyv?

Nádas Péter: 2017-ben, felteszem.

Friderikusz Sándor: Ilyen rosszul áll, ennyi van még hátra?

Nádas Péter: Nagyon sok utómunkálat kell hozzá, mert rengeteg dokumentummal dolgozok, és rengeteg adatot kell ellenőriznem kisipari módszerrel.

Friderikusz Sándor: Ha elolvassuk ezt a könyvet, akkor sokkal többet megértünk magából, mint az idáig lévő könyveiből?

Nádas Péter: Ez attól függ.

Friderikusz Sándor: Ez a cél?

Nádas Péter: Nem. Cél nincs. A munkának nincs célja. Semmilyen típusú munkának nincs célja.

Friderikusz Sándor: Na!

Nádas Péter: Komolyan vehető munkának nincs célja. Egy kutató, Heisenberg nem tudja, hogy mi felé megy, illetve tudja, hogy mi felé megy, de nem azt fogja megtalálni. A Curie-házaspár sem tudja, véletlenül találják meg azt, mást keresnek. Módszereket lehet ismerni, anyagokat meg lehet ismerni, meg nem tudom, hogy még micsodát − tehát cél nincs. Azzal indultam neki, hogy láthatóvá akarom tenni, tehát nem akarok úgy meghalni, hogy egy ilyen ént hagyjak magam után, mint amilyen a fikciókból, a regényekből látható. Nem öltem meg például egy kutyát sem soha, nem tettem meg semmiféle olyan dolgot, amit a regényemben nagy élvezettel magamnak tulajdonítottam. Ez az én nem én voltam, ez az én egy másik én. Úgy éreztem, hogy nem akarok úgy meghalni, hogy ne tisztáznám, hogy itt nagy különbség van azért. Nem az egyik rovására vagy javára, nem ismer meg jobban vagy rosszabbul, hanem egy másik aspektust lát. Egy olyan aspektust, ami nem is annyira hozzám tartozik, mint a családomhoz, a felmenőimhez, és azokhoz a mondatokhoz, amiket ők mondtak.

Friderikusz Sándor: Láthatólag a körülmények dacára jól van.

Nádas Péter: A neveltetésem azt a kötelezettséget rója rám, hogy mindig jól legyek. Legalábbis amikor kijövök az utcára, jól legyek.

Friderikusz Sándor: Köszönöm szépen, hogy ezt a másfél estét rám szánta. Ugyan nagyon rendhagyó interjú volt, a szokásostól sokkal többet hallgattam, de olyan gondolatfutamokat hallgathattam végig, amiket igen ritkán. Úgyhogy én egyáltalán nem bánom, hogy inkább hallgattam, semmint, hogy kérdeztem. Köszönöm szépen!

Nádas Péter: Én egy kicsit szégyellem magam.

Friderikusz Sándor: Miért? Én ezt nem felróttam, hanem tényleg komolyan mondtam, hogy jól esett.

Nádas Péter: Tudom.

Friderikusz Sándor: Szóval ne szégyellje magát, fölmentem ez alól, amennyiben elfogadja.

Nádas Péter: Köszönöm!