Alan Sell egészen ritka, kimagasló egyéniség volt. A maga csendes, beleérző és odahallgató stílusának hatása magával tudott ragadni mindenkit, s az ember szinte észrevétlenül került hatása alá – annak ellenére, hogy önmagát mindig az ügy hátterében tartotta. Emlékszem, mintegy 20 év ismeretség után szedtem össze magam, s megkérdeztem: tulajdonképpen angol vagy velszi származású? Az általa képviselt üggyel annyira azonosult, hogy így önmagáról alig szólt néhány szót. – Elmosolyodott: angol, csak most éppen velszi teológiai iskolában tanít. Olyan angol – gondoltam tovább –, aki az ügy érdekében az egész világon otthon van, anélkül, hogy önmagát bárhol megtagadná. A mindeneknek mindenné lettem egyik modern változatával van tehát dolgom!
Teológiai kérdésekben Alan Sell egészen széles alapokra épített: a teológia és a filozófia kettősségét kutatta, az ókeresztyén irodalomban éppúgy, mint a brit teológia történetében. 1967-ben doktorált, s könyvei is ezt az érdeklődést tükrözik: The Great Debate: Calvinism, Arminianism and Salvation (1983); Defending and Declaring the Faith: Some Scottish Examples, 1860-1920 (1987); Philosophical Idealism and Christian Belief (1996); John Locke and the Eighteenth-Century Divines (1997). E kutatásai révén elismertségre is szert tett: a Royal Historical Society és a Royal Society of Antiquaries tagja lett. A magyar reformátusok azonban (így személy szerint én is) akkor ismerte meg Alan Sell nevét, amikor a Református Világszövetség teológiai titkára lett. Úgy gondolom, hogy az ökumenikus mozgalomban kifejtett munkássága legalább annyira ismert Európában, mint a teológia és filozófia együttes szerepéről írt könyve: Testimony and Tradition: Studies in Reformed and Dissenting Thought (2004), Confessing and Commending the Faith: Historic Witness and Apologetic Method (2006), vagy lásd az R. T. Benderrel együtt kiadott kötetet: Baptism, Peace and the State in the Reformed and Mennonite Tradition (1991).
[[paginate]]
A Református Világszövetség teológiai titkáraként Sell történetileg is jelentős feladatot vállalt. Emlékeztessünk, hogy az 1960-as években olyan hangulat uralkodott ökumenikus körökben, hogy a felekezeti világszövetségeknek az ideje elmúlt, s helyüket át kell adniuk az Egyházak Világtanácsának. Szomorúan és önkritikusan mondjuk: csak a Református Világszövetség osztotta ezt a nézetet, a többi inkább erősítette a világméretű felekezeti összetartást. Ebben az összefüggésben döntő volt Alan Sell föllépése, s főként annak hangsúlyozása, hogy a református bizonyságtétel nagyon fontos hozzájárulás a világ ökumenéjéhez. A teológiai munkásság révén sikerült biztosítani a többi ökumenikus szervezetet arról, hogy a RVSZ nem konkurencia más szervezetekhez – ugyanakkor pedig a teológiai titkár hihetetlen energiával utazott szerte a világban, s szervezte azokat a konferenciákat, amelyeknek egy részét mi is ismerhetjük a közép-európai térségben. Nem udvariasságból mondtam, amikor mandátuma lejártával Calgaryba ment, hogy az ottani egyetemen a Keresztyén Gondolkodás tanszékének professzora legyen: nagyon fog hiányozni. S igen örültem, amikor megbizonyosodhattam afelől, amit mondott: a hiány csak részleges lesz, hiszen a munkáját ugyanúgy folytatja majd!
Calgary után Alan Sell visszatért Nagy-Britanniába, s aktív életének utolsó állomása a velszi Aberystwyth városában a United Theological College lett, ahol Keresztyén Tanítás és Vallásfilozófia tanszék professzoraként működött. Kicsit meglepődtem, hogy érdeklődése Magyarország iránt ekkor sem csökkent: az 1990-es években többször járt nálunk, s hasznos tanácsokkal látott el minket az újra szerveződő teológiai akadémiák és református iskolák ügyében. Talán nem kell hangsúlyozni, hogy több évtized szünet után az ilyen tanácsok milyen jól jöttek! Aligha véletlen tehát, hogy a Debreceni Református Teológiai Egyetem tiszteletbeli doktorául, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia pedig tiszteletbeli tanárául választotta.
Gyászszertartását az alábbi szavakkal hirdette meg családja: A Service of Thanksgiving for the Gospel. Tehát nem temetés, nem búcsúzás, hanem hálaadás az evangéliumért. Úgy gondolom, a hálaadásból nem hiányozhat a magyar református hang sem: hálát adunk Istennek minden javaiért – most főként azokért, amelyekben A. P. F. Sell által részesített bennünket!
Karasszon István