A reformáció 500 éves jubileuma kapcsán a reformáció szellemiségével nem lenne összeegyeztethetetlen az önvizsgálat kérdése: vajon egyházszervezetünk jelenlegi formája mennyiben felel meg a reformátori mértéknek? Mi az oka annak, hogy a helvét irányú reformáció egyházszervezet formájára és az egyház kormányzására irányuló igénye nálunk csak részben és aránylag későn éreztette hatását? Hogyan értékelhető az a körülmény, hogy még a magyar református egyháztestek, illetve részegyházak között is vannak egyházszervezeti különbségek, és a sajátosságok megőrzése az egységtörekvése ellenére is időnként előtérbe kerül? Milyen körülményekre vezethető vissza, hogy szinte valamennyi európai protestáns egyház szervezeti formáját tekintve már a kezdetektől egy fajta „hibrid” alakzatot mutat, azaz szervezetei formája nem feltétlenül és nem maradéktalanul tükrözi a konfesszionális-teológiai felismeréseket és alapokat? Melyek azok a bibliai, teológiai és reformátori impulzusok, amelyek érvényesítése elengedhetetlen lenne az egyházszervezet felülvizsgálathoz és szükség szerinti revíziójához?
A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves jubileumát. A Kárpát-medence reformátussága emellett saját hitvalló közössége megalakulása 450. évfordulóját is.
2017. január 6-án a Művészetek Palotája adott otthont az emlékév ünnepélyes, állami megnyitójának. Január 31-én pedig a debreceni Nagytemplomban tartott ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, hivatalosan, a Magyar Református Egyház jubileumi éve.
A Confessio Szerkesztősége a folyóirat 2017. évi számait a reformáció 500. évfordulója jegyében kívánja szerkeszteni, azzal a céllal, hogy nem kimondottan a múltra, hanem inkább a reformáció időszerűségére fókuszál. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a reformáció fél évezredes lelki, szellemi és közéleti hatása nem csak a múlt hagyatéka, hanem a mai napig formálja személyek, közösségek és társadalmak életét.
(‒- A Szerkesztőség)
Mostani viszonyaink között össze kell fognunk egymással, ha meg akarunk maradni. Sokakkal együtt magam is vallom, ha sikerül közel jutnunk Istenünkhöz, úgy egymáshoz is közel leszünk. Ennek érdekében ne azokra a tulajdonságjegyeinkre tekintsünk, amelyek megkülönböztetnek bennünket, hanem arra tekintsünk, AKI összekapcsol bennünket!
A nagy kérdés az, hogy az újrapolgárosodó Magyarországban kialakuló új középosztály megtalálja-e a keresztyénségben önmaga identitásának kifejeződését. A jó hír az, hogy erre van esély.
Annak meghatározásához, hogy nekem mit kell tennem az egyház és a keresztyénség megújulása érdekében, először azt kell tisztázni, hogy mi az én szerepem ‒ mi a hívő szerepe ‒ az egyház működtetésében.
A hívő ember számára alapnak kellene lennie, hogy a maga felelősségét nézze mindabban, ami rábízatott, amiben illetékes és ahol módja van cselekednie. De van, ami ezt megelőzi: Jézus Krisztussal való személyes közösségünk, ráhagyatkozásunk, bizalmunk.